Könyvkritika: Bódis Kriszta – Carlo Párizsban

Könyvkritika: Bódis Kriszta – Carlo Párizsban

0
Oszd meg!

Szerethető, megható és a végletekig őszinte. Ha csak egy mondatban kellene jellemeznem Bódis Kriszta regényét, akkor csupán ennyit mondanék. De szerencsére bővebben is kifejthetem a mondandómat.

A Carlo Párizsban tipikusan egy olyan regény, amiről beszélni kell, aminél az lehetne a fő cél, hogy minél többen elolvassák, mert üzenete van, tanít, és olyan dolgokat közöl, amiket ha megfogadna az ember, szebb lehetne a világ.

carlo-parizsban

A történet főszereplője a tizenötéves Carlo, aki Párizsnak csúfolt helyi cigánytelepen lakik keresztanyjával és unokatestvéreivel. A srác élete a foci, számára ez lehetne a kitörési lehetőség a cigánytelepről, de roma származása miatt ez sem egyszerű. Ráadásul bajba is kerül, mert a nagy hidegben már nem tudnak mivel fűteni, ezért fát lop az erdőből, a rendőrök megbüntetik, ez pedig elindít egy lavinát Carlo életében…

Bizony, jól olvassátok, a történet javarészt egy cigánytelepen játszódik. Kicsit aggódtam is, mikor megtudtam a helyszínt. Igazából a két véglet élt bennem: az egyik, hogy túlságosan pozitív színben tüntetik fel a telepet, minden egyes lakójáról kiderül, hogy egy szent, a másik pedig pont ennek az ellenkezője volt. A végeredmény pedig a lehető legrealistább megoldás lett: voltak a könyvben jó emberek, rossz emberek, bőrszíntől függetlenül. Pont, mint a valóságban, ez a realista hozzáállás pedig nagyon tetszett.

Bódis Kriszta zseniális humorát és stílusát külön ki kell emelnem. Remekül visszaadta az ízes beszédet, az adott tájra jellemző fordulatokat. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy a dialógusok ne lennének hitelesek. A humor pedig hihetetlenül jól működött a könyvben, Zsuzsa nene néhány beszólásán fetrengtem, holott akadt közte néhány autentikus káromkodás is, de annyira jól állt a karakternek, hogy az hihetetlen. Kétségkívül Zsuzsa nene volt a legnagyobb forma, a könyv talán legjobb karaktere.

Bódis Kriszta, a Carlo Párizsban szerzője
Bódis Kriszta, a Carlo Párizsban szerzője

Messziről látszott ám az is, hogy az írónő ismeri a környezetet, tisztában van a romák érzéseivel, azokkal a nehézségekkel, amik a mindennapokban érik azt, akinek más színű a bőre. Nagyon tetszett, ahogyan megmutatta ezeket az érzéseket, a fájdalmat, a szomorúságot és leginkább a tehetetlenséget. Igen, az ember legtöbb tehetetlenséget érez, amikor tehetsége ellenére megbélyegzik, előre elítélik a származása miatt, mint ahogy ez a könyvben is számtalanszor előfordult. Remekül tudtam azonosulni a főszereplővel, néha, mintha a saját gondolataimat láttam volna a lapokon megelevenedni, számos olyan szituációval, amit én is átéltem.

Szerencsére bekerült a könyvbe a rossz is, így mutatott teljes képet a cigánytelep életéről az írónő. A maffiás szálakat nagyon szerettem, Jenci karaktere kétségkívül megérne egy misét, de a leginkább Kacsáé, akinél nagyon jó volt látni, hogy egy bűnöző képes megtérni a börtönben, és a szabadulása után jó útra térni. Megjelentek a könyvben azok a sztereotípikus karakterek is (tolvajok, takarítani lusták, és így tovább), akikkel egy egész közösséget azonosítanak azok, akik nem akarnak a dolgok mélyére ásni.

A sztoriban fontos szerepet kapott a foci, és az ezzel együtt megjelenő remény, miszerint lehet egy olyan hely, ahol bőrszíntől függetlenül is elérhetnek valamit, ami kitörési pontként szolgálhat számukra. Kellett is a remény, hiszen komolyan ábrázolva volt a mélyszegénység, a megélhetési problémák, a mindennapos harc, hogy étel kerüljön az asztalra, és kihozzák a lehető legtöbb dolgot a lehetőségeikből. Ezért is szerettem, hogy volt remény, és ahogy megalakult a focicsapat, úgy lettem egyre vidámabb én is.

romatelep

A könyvben volt némi romantika is, Carlo és Natasa, illetve Carlo és Jázmin részéről, de ne gondoljatok szerelmi háromszögre, szerencsére azt megúsztuk. Jázmin, a helyi pap lánya nagyon szerethető karakter volt, annyira kedveltem egy-egy megszólalását. Egy ponton Carlo azt mondja, hogy utálja, hogy sötét bőrű. Mire Jázmin: “Tudom, hogy hülyén veszi ki magát, amit most fogok mondani, de a fehérek szoliba járnak azért, hogy ilyen macsó barnák legyenek“. Végig drukkoltam, hogy kialakuljon valami komolyabb is köztük, mindketten megérdemelnék.

Értékelés: 10/10

Végre, itt van egy olyan könyv (és szerző), aki nem félt bemutatni egy cigánytelepet, kimondani azokat a dolgokat, amiket sokan jobban szeretnének elhallgatni. Bódis Kriszta nem csinált Hollywoodi sztorit a történetből, ugyanúgy megjelent a Carlo Párizsban a jó, mint ahogy a rossz is. Értékes olvasmány ez, nagyon örülök, hogy elolvashattam.

Kinek ajánlom? Mindenkinek! Kortól és nemtől függetlenül ajánlom ezt a könyvet, mert tele van olyan értékekkel és információkkal, amikkel igenis jó tisztában lenni. Őszintén bízom benne, hogy többen esélyt adtok majd a regénynek.

133 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás