A Napsötét után egy újabb izgalmas és egyedi regénnyel jelentkezik Kae Westa a Delta Vision kiadónál. A Főmarsall kisasszony megjelenése szeptember 13-án, hétfőn esedékes.
A könyvet már volt szerencsém elolvasni, és én teljesen beleszerettem Rose történetébe, és a szenzációs világokba, amiket Westa kitalált. Igen, világok. A sztori középpontjában ugyanis pár kiválasztott áll, és minden kiválasztott a saját világát védelmezi. (Egyikük egy magyar pilóta, aki Marvel-fan). A könyvben pedig egy-egy küldetés kapcsán mindegyikük világába ellátogathatunk.
Aki a románcokat szereti, az sem fog csalódni, Rose ugyanis már a könyv elején rátalál egy csodás pasira, akiről aztán olyan titok derül ki, ami után mindannyian csak pislogtam.
Szóval, én nagyon ajánlom a regényt elolvasásra, hamarosan értékelést is írok majd róla, csak előtte még elolvasom újra. Mindenesetre érzem, hogy nálam ez lesz az év fantasy regénye. És szerencsére a borító is nagyon menő lett! És illusztrációk is lesznek a könyvben!
Kae Westa – Főmarsall kisasszony
Isteni kiválasztottnak lenni a létező legmagányosabb feladat – vagy mégsem?
Egy sivatagi kultúra papnője. Az életadó úrnő páncélos lovagja. Száz világot látott, ötszáz éves hajós. Főmágus, aki négy egyház feje egy személyben. Egy törzsi betegségisten húga, egy budapesti mentőhelikopter-pilóta – valamint a halálisten seregeinek hadvezére.
Más földek, más korok szülöttei, a maguk menedékében mégis szövetségesek. Sőt, barátok is, akik segítik egymást küldetéseikben, és megosztoznak a kiválasztottság keserédes terhein.
De mi történik akkor, ha hívatlanul emelkedik közéjük valaki, aki hírből sem ismeri a bajtársiasságot?
Rosenique St. Aidee sosem volt úrinő: sikátori patkányként a kikötőnegyed utcái nevelték fel. A makacssága viszi bele élete legőrültebb kalandjába, és csakis a túlélőösztöne hajtja végig rajta.
Mihez kezdjen az irdatlan hatalommal, ha az a saját képére akarja formálni? Miként nőjön fel a feladataihoz, ha mind inkább a fejére idézi istene haragját? És hogy találja meg helyét a kiválasztottak soraiban, ha emellett önmagával is veszett harcot kell vívnia?
Kae Westa negyedik regénye új távlatokat nyit a fantasztikum jól ismert keretei között: több világ, több istenség, több hős sorsát fűzi össze megannyi történetben, emlékezetes pillanatokkal adózva halandók és haláltalanok, áldottak és átkozottak, rendíthetetlenek és becsvágyók erőfeszítései előtt.