A duológia első kötete volt a kedvenc romantasym tavaly, így gondolhatjátok, hogy mennyire izgatottan vártam a folytatást. Bár a Lázadó boszorkány jó volt, megvoltak a maga érdemei, de sajnos nem tetszett annyira, mint az első kötet.

A folytatás ott veszi fel a fonalat, ahol az első kötet véget ért. Rune már a kontinensen van, kiderül, hogy Cressida utasítására ő a kegyetlen Soren herceg jegyese, és arra kell kérnie a férfit, hogy adjon haderőt a trón visszaszerzéséhez. Gideon álruhában a palotába érkezik, hogy megölje Rune-t, de nyilván nem tudja megtenni…

Ez a rész azoknak kedvez, akiket magával ragadott Gideon és Rune szerelmi története, ugyanis gyönyörű karakterívet mutat be a kapcsolatuk. Választ kapunk arra a kérdésre, hogy tényleg egymásba szerethet-e egy boszorkány és egy boszorkányvadász, és ha valódiak az érzelmeik, akkor miként bonthatják le saját magukban a másik iránt érzett bizalmatlanságukat, az előítéleteket…

Gideon és Rune kapcsolata gyönyörűen bontakozik ki és fejlődik ebben a kötetben, annyira erősen érződik, hogy tényleg szerelmesek egymásba. Nagyon élveztem a jeleneteiket, különösen a hajón lévőket, amikor kamukapcsolatot kellett színlelniük, ami amúgy is az az egyik kedvenc trope-om a „csak egy ágy…” mellett 🙂

Nagyon izgalmas volt a társadalmi feszültségek leírása is, és a kilátástalanság, amivel a szigetnek szembe kell néznie, mert sem Cressida királynő, sem az Új köztársaság irányítói nem törekednek a békére és az egyenjogúságra, mindkét rendszer egyformán elnyomó és kegyetlen. Fájóan realista társadalompolitikai kritikát kaptunk, ami el is gondolkodtatott olvasás közben, és szerintem ezzel nem voltam egyedül.

Ami zavart, hogy az egyik fő csavarra kettő másodperc alatt rá lehetett jönni, semmi meglepetés nem volt benne, az izgulásban pedig a hirtelen látomások sem segítettek. Plusz a végénél kicsit azt éreztem, hogy jó ez a lezárás, csak kissé túl gyorsan jutottunk el oda. Persze az se lett volna jobb, ha kapunk egy harmadik részt, ami teszem azt unalmassá tette volna a másodikat, szóval becsülöm az írót, amiért a siker dacára megragadt a duológiánál. Egyszerűen csak olyan bonyolult volt a világ, és a társadalmi szituáció, hogy kicsit részletesebb lezárást vártam volna.

Értékelés: 8/10

De mint mondtam, minden hibája dacára én nagyon szerettem ezt a könyvet, leginkább a főszereplők miatt, akik baromi jó karakterek. Aztán az is lehet, hogy az első rész emelte túl magasra a lécet.

Hogy tetszik a borító? Gyönyörű, imádom ezeket az erős színeket, és a borítón megjelenő mintákat is, különösen ahogy megjelenik rajta a bíbormoly.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha az első részt olvastad és tetszett, meglepődnék, ha erre nem vetetted volna még rá magad 🙂