Filmajánló: Amikor szerelembe estünk (2023)
A napokban mutatták be a magyar mozik az Amikor szerelembe estünk című filmet, amit tegnap meg is néztem. Hát gyerekek! Én már rég szórakoztam ennyire jól egy romantikus filmen. Hatalmas kedvenc lett.
A történet férfi főhőse a tizennyolc éves Kyle. Nemrég autóbalesete volt, ő vezetett, de az egyik évfolyamtársa elhunyt, a legjobb barátja pedig lebénulhat. Kyle tele van lelkiismeretfurdalással, és ekkor ismeri meg az életvidám és szeleburdi Miát, aki egy zsarolással ráveszi őt, hogy elkísérje Spanyolországba, ahol meg akarja tanulni az anyukáját. A roadmovie során Mia titkai is felszínre kerülnek, és mindketten rádöbbennek arra, hogy az élet bármennyire nehéz is, megéri életben maradni.
Ami talán a legjobb és a legerősebb volt benne, az a humor, pedig alapvetően szomorú alaptörténete van a filmnek és komoly témákat boncolgat. A teremben mégis többen harsányan nevettünk nem egy poénon, amit leginkább az szolgáltatott, hogy női főszereplő, Mia egy nagyon karizmatikus és vicces lány, akinek időnként nagyon vicces beszólásai voltak, és jól működtek a helyzetkomikumok, leginkább a film elején, ahol Kyle még nem igazán kedvelte a lányt, és lassan kezdett felengedni mellette. Az a jelenet a repülőn, amikor Kyle észrevette, hogy Mia alszik, sírva röhögős.
A romantikus szálat nagyon szépen építették fel. Egyrészt jól kapcsolódott a történetbe a két főszereplő saját, és elég komoly lelki traumája, másrészt annyira jól összeillett ez a két fiatal. Édesek voltak együtt, és ezerrel működött közöttük a kémia. Tudjátok, ez tipikusan az a sztori, amiben a szeleburdi lány kihozza a zárkózott, mufurc srácból a mosolygó szerelmes fiút, és ezt századjára is öröm megnézni. Plusz itt a komoly témák extrán befogadhatóbbá és fontosabbá tették a filmet. (Hű, de nehéz spoilerek nélkül mesélni róla).
A film fényképezése gyönyörű volt! Spanyolországban jártunk majdnem végig, és annyira csodálatos helyszíneket és városokat mutatott meg nekünk, hogy felkerült Spanyolország is a bakancslistámra, noha eddig nem voltam olyan kíváncsi rá. A filmet pedig határozottan Virginia Gardner és a lehengerlő alakítása vitte el a hátán, de Alex Aiono is nagyon szerethető és ügyes volt végig.
Értékelés: 10/10
Számomra ilyen egy jó romantikus film. Vicces, édes, aranyos és időnként komoly, amin nem csak mosolyogsz és drukkolsz a főhősök szerelmének, hanem el is gondolkodtat életről, továbblépésről, félelmekről és arról, hogy mi számít igazán.
Ha tehetitek, mindenképpen nézzétek meg, szerintem nem fogjátok megbánni.
