Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Jön a Moana élő szereplős feldolgozása is a Disney-től!

Moana gyönyörű történetét élő szereplős filmként a nagyvászonra visszük” – tweetelte nemrég Dwayne Johnson. – „Maui megváltoztatta az életemet (hiányzol nagypapa), és megtiszteltetés számomra, hogy a Disney-vel együttműködve a zenén és a táncon keresztül elmesélhetjük a történelmünket, ami a polinéz nép lényege„.

Szívhezszóló tweet, és a lényeg ki is derül: élő szereplős feldolgozás lesz egy újabb kultikus Disney meséből, amiben Dwayne Johnson újra a Maui bőrébe bújik, az amerikai verzióban ő volt a szinkronhangja.

Nekem a Moana az egyik kedvenc Disney mesém, leginkább azért, mert itt nem volt romantika, hanem arról szólt, hogy egy lány miként változtatja meg a népe életét, és éri el a céljait. Emellett pedig végtelenül vicces és szórakoztató is tudott lenni.

Kíváncsi leszek mit hoznak belőle az élő szereplős feldolgozásban, illetve, nagyon reménykedem benne, hogy jön Moana szinkronhangja, Auli’i Cravalho is, aki még mindig csak 22 éves, szóval arcban is tök jól tudná hozni a karaktert, ráadásul ez a lány végtelenül tehetséges, jóval fényesebb karriert érdemelne.

Mondjuk, Auli’i Cravalho legújabb Instagram posztja kellően sokat sejtető: „Moana olyan nagy hatással volt arra, ahogyan a Disney hercegnőkről gondolkodunk. Az ereje és a kitartása inspiráló. Alig várom, hogy teljesen új módon oszthassam meg a történetét„. Igen, ez azt is jelenthetné, de hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett, csak Dwayne-ről. Bízzunk a legjobbakban!

Megtalálta a Disney az élő szereplős Lilo & Stitch film főszereplőjét!