Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

A sötétség érintése – Íme 7 exkluzív idézet az új Zafír Pöttyöshöz

Magyarul is érkezik a TikTokon már nagy sikert aratott A sötétség érintése a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.

Egy modern köntösbe öltöztetett Hades és Persephone sztorit kapunk, romantikával és intrikával, amire szerintem sokan leszünk kíváncsiak.

Hoztam is nektek 7 kedvcsináló idézetet a kötetből, amit ide kattintva elő is tudtok rendelni!

#1

„– Ne mozdulj. Hadd nézzelek még!
Nem parancsolta, inkább kérte. Persephone nagyot nyelt, és alig tudta elviselni a lángokat, melyek a férfi megjelenésével lobbantak fel benne. Erő és sötétség sugárzott Hadesból, a teste pedig reagált ezekre. Vágyott az erejére, éhezett a forróságra, kívánta a sötétséget.”

#2

„Persephone lehunyta a szemét, és elengedte a bűbájt, ami úgy pergett le róla, mint a víz a bőréről. Pontosan tudta, hogy mikor gördült le róla az utolsó csepp, mert egyszerre szabadnak és vadnak érezte magát.”

#3

„Évszázadokkal ezelőtt még nem foglalkozott volna hasonló imákkal. Akkor a halál még halál volt. Ha egy lélek nem érdemelte ki az alvilági létet, akkor nem volt rá oka, hogy odakerüljön. Az antik világban még mást jelentett a halála.”

#4

„– Miért van itt ma este?
– Jó alkalomnak tűnt arra, hogy lázadjak.
– És most már nem biztos benne?
– Ó, biztos vagyok benne, hogy az ittlétem egy lázadás. – Az istennő végighúzta az ujját az asztalon, Hades pedig azt kívánta, bárcsak ő lenne az asztal.”

A fan art forrása: https://www.instagram.com/theclever.crow/

#5

„Persephone tekintete újra a nárciszokra tévedt, ujjbegyével végigsimította a hervadt szirmokat. Ha Demeter érintette volna meg őket, akkor megduzzadtak volna az élettől. Az ő érintésére azonban összeaszalódtak és elporladtak.
Lehet, hogy Demeter lánya és a Tavasz Istennője volt, de egy nyamvadt fűszálat sem tudott kisarjasztani.”

#6

„– Nem azért ülnek le játszani, hogy eladják a lelküket. Hanem azért, mert azt hiszik, hogy nyerhetnek.
– És sikerül nekik? Nyerni?
– Néha.
– És maga szerint ez feldühíti Hadest?
Nem akarta hangosan kimondani a kérdést, de a szavak valahogy kicsusszantak az ajkai között.
A férfi elvigyorodott, ami egészen Persephone gyomráig hatolt.
– Kedvesem, én mindenképpen nyerek.
Persephone szeme elkerekedett, és kihagyott egy ütemet a szíve. Felpattant, a név pedig úgy tört fel belőle, mint egy átok.
– Hades.”

#7

„Mit vesz fel az ember, ha meghívják az Alvilágba?
Persephone azóta rágódott a kérdésen, hogy kitette a lábát Hades irodájából. Több kérdést kellett volna feltennie ezzel kapcsolatban. Hegyet is fognak mászni? Milyen ott egyáltalán az időjárás? Csábító volt a gondolat, hogy cicanadrágot húzzon, csak hogy lássa, hogyan reagál erre Hades.”