Home Könyvkritika Könyvkritika: Soman Chainani – Jók és Rosszak Iskolája 1. – Hercegnő és...

Könyvkritika: Soman Chainani – Jók és Rosszak Iskolája 1. – Hercegnő és boszorkány

Nagyon szerettem a Disneytől az Utódok című filmet, így kifejezetten kíváncsi voltam arra, hogy hasonló témával miként boldogul Soman Chainani. És igen, a Netflixre érkező adaptáció is birizgálja a fantáziámat, így aztán még több indokom volt arra, hogy olvasni akarjam ezt a regényt.

* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól! *

A történet két főszereplője Agatha és Sophie, akik egy olyan kis faluban laknak, ahonnan négyévente elrabolnak egy-egy 12 és 16 év közötti gyereket, akik vagy a Jók, vagy a Rosszak iskolájába kerülnek, az életük pedig szó szerint egy mesekönyvvé válik. A szőke hajú, gyönyörű Sophie alig várja, hogy elvigyék, biztos benne, hogy a jók közé kerül, míg a legjobb barátnője, a kicsit goth-stílusú Agatha attól fél, hogy a rosszak közé teszik. Viszont pont ellentétes oldalon kötnek ki, és hamar rádöbbennek, még a végén egymás ellenségei lesznek…

Próbáltam a lehető legkevésbé spoileresen átadni a sztorit, de végső soron ez a lényege. A két lány iskolatársai jól ismert mesehősök – mint Arthur király – leszármazottai, akik a számukra kijelölt helyen élnek. A rosszakat arra tanítják, hogy miként főzzenek meg gyerekeket és milyen ártó varázslatokat használhatnak, míg a jó lányokat (akiket hercegnőnek hívnak a könyvben) arra hogy miként beszéljenek az állatokkal és hogy legyenek szebbek…

Ami engem a legjobban megfogott a sztoriban az alapötlet és a világ felépítése. Imádtam, ahogy pedzegették, hogy nem feltétlenül az a jó, akit annak hiszünk, és a legrosszabb emberekben is ott lapulhat nem kevés jóság. Úgy szerettem, hogy a mellékszereplők kapcsán is mélyre hatolt az író, leginkább ez a rosszaknál jött elő, gondolok itt elsősorban a történet végén lévő csattanóra, amikor maguknak is bált tartottak a rosszak. De Teodros karaktere is érdekes volt a sok belső félelmével, amiket mások előtt titokban tartott. A titok az apja utolsó kívánságáról mindent vitt.

Azt is kifejezetten izgalmasnak éreztem, ahogy ez a világ egyre több titkát megmutatta. Az első állatbeszéd órán ledöbbentem, amikor megjött az aranyhalas sztori, ott rántott be igazán a könyv, mert felmutatta azt, hogy sokkal több lapul ebben a könyvben, mint az elsőre tűnik. Bár beszéltek arról addig is, hogy ebben az iskolában szó szerint a túlélésre oktatják a jókat és a rosszakat egyaránt, de amikor megéled mindennek a jelentőségét és a valóságát, hát nehéz, hogy ne dobbanjon meg hangosan az ember szíve az író zsenialitását látva.

Meg kell mondjam, sokakkal ellentétben Sophie fejezeteit is kifejezetten élveztem. Jókat mosolyogtam azon, hogy ez a lány mennyire nem veszi észre, hogy milyen gonosz és idegesítő. Érezhetően az író is jókat szórakozott írás közben, de azért figyelmeztetek mindenkit: lesz, akinek sok lesz Sophie. A karakter változását azért kicsit hektikusnak éreztem, de ettől függetlenül szerettem őt, és sikerült elérnie azt, hogy drukkolni is akarjak neki, és sokszor bizony meg is tettem.

A történetben Agatha mutatja be a legnagyobb jellemfejlődést, és amikor előjött az a jelenet, amiben átadta, hogy az önbizalom és az, hogy hiszünk magunkban mennyire meg tudja szépíteni az embert mások szemében, na ott végig vigyorogtam. Szerintem ez a jelenet már önmagában rengeteget fog adni az olvasónak, mert gyanítom sokan vagyunk, akik nem igazán vagyunk tisztában azzal, hogy mennyire vonzóak lehetnek a belső értékeink másoknak.

Szóval, Agatha engem már az elejétől megvett kilóra, mindenki ilyen barátnőt kívánhatna magának. Az író remekül bemutatta, hogy ez a két lány mennyire különbözik, és emiatt nagyon akartam, hogy működjön a barátságuk. Bevallom, itt kicsit azt éreztem, hogy nem kaptunk elég erős alapozást, valahogy nehéz volt elhinni, hogy ők tényleg ennyire jó barátok, és ez adta a sztori fő konfliktusát, hiszen egy jó és rossz növendék nem barátkozhat egymással a suliban. A közös jeleneteiket azért szerettem, és éreztem itt is némi fejlődést.

Értékelés: 9/10

A Jók és rosszak iskolája nyitókötete magával ragadja az embert. Sodró lendülettel van megírva, varázslatosan tökéletes világot épített fel, tele van a kötet izgalmas titkokkal és meglepő jelenetekkel, átad egy csomó klassz üzenetet és a karaktereinek is van mélysége és szerethetőek mind. Egy szó, mint száz, iszonyúan élveztem az olvasást, és ezek után még jobban várom a Netflix filmjét.

Hogy tetszik a borító? Szerintem nagyon szép, imádom a hattyúkat és a két főhős ábrázolását is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a Disney-féle történeteket és tetszett az Utódok, ne hagyd ki ezt a könyvet sem!

* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól! *

  • A Menő Könyvek jóvoltából ismét elmerülhetünk Soman Chainani méltán híressé vált regénysorozatának első kötetében, a Hercegnő és Boszorkányban. Gyertek és járjátok be velünk a Jók és a Rosszak Iskoláját, a tornyokat és a furcsa szobákat, barangoljatok velünk a kék minden árnyalatában játszó fák között a Végtelen-erdőben és fedezzétek fel velünk a mesék világát egy kissé más értelmezésben. Ismerkedjetek meg Agathával, aki biztos volt benne, hogy a Rosszak közé kerül, illetve Sophie-val, aki eredendően Jónak tartja magát. Agatha mégis Végestelen lesz, Sophie pedig Végességes. Vajon hiba történt vagy a két lány nem is az, akinek feltételezi magát?

  • Mostani játékunk során a Jók és Rosszak nemezisei kerülnek fókuszba. Minden állomáson láthattok egy fotót, melyen vagy egy jó vagy antihős fog szerepelni, nektek pedig nincs más dolgotok, mint beírni a rafflecopter dobozba az adott karakter nemezisének a nevét. Pl.: ha Pongó és Perdita képét látjátok, akkor Szörnyella nevét kell elküldenetek.

    (Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    a Rafflecopter giveaway

  • 08/30 Dreamworld
    08/31 Fanni’s Library
    09/01 Spirit Bliss Sárga könyves út
    09/03 Utószó
    09/04 Könyv és más
    09/06 Sorok Között
    09/07 Kelly & Lupi olvas
    09/08 Csak olvass!