A Pókember: Nincs hazaút sikere után egyre több rajongót szerez magának Andrew Garfield A csodálatos Pókember duológiája, aminek köszönhetően nem egy petíció indult, hogy elkészüljön A a várva várt harmadik rész.

Garfield egy interjúban meg is kérdezte viccesen az emberektől, hogy hol is voltunk 2014-ben? Hiszen emlékezetes, hogy a második Csodálatos Pókember film kritikái nem voltak a legjobbak, és utána a Sony elkaszálta a sagát. És igen, a második részben tényleg voltak visszás dolgok, például Osborn hirtelen felbukkanó karaktere, de összességében én így is nagyon szerettem ezt a két filmet. El is mondom miért.

#1 – Garfield zseniális

Elképesztő, hogy mennyire jól hozta Garfield a főszerepet. Annyira imádtam azt a sok apróságot, amit hozzáadott Peter karakteréhez, gondolok itt például arra, hogyan ült, vagy éppen ment. Olyan tinis volt az egész, tök jól eladta nekem az akkor 27 éves srác, hogy ő csak 16. Pláne mert visszaemlékeztem, hogy tiniként én is olyan hülyén ültem állandóan. És tudom, ez most apróságnak érződik, de nézni meg tök jó volt az, ahogy mozgásban, mimikában és persze arckifejezésben is mennyire hozza Petert

De Garfield tehetsége másként is átjött: Peter karakterének megannyi érzelmi skáláját felvonultatta, és végig annyira emberközeli és szerethető volt Pókember karaktere emiatt.

#2 – Peter Parker végre menő

Tobey Maguire Pókembere egészen szerencsétlen volt, és Tom Hollandé sem a suli legmenőbb arca. Ezzel szemben Garfield Peter Parkere végre menő, jók a beszólásai, gördeszkázik és az a Flash a haverja, aki a másik két franchise-ban az iskolai főgonosz. És gyerekek, ez nekem annyira működött! Jó látni, hogy Peter Parker is menő, nem csak Pókember.

#3 – Hogyan lehet valaki Pókember?

Akárhányszor néztem az eredeti Pókembert mindig arra gondoltam, hogy „hé, bárkit megcsíphet az a pók, nem?” Hol a többi Pókember? Na ebben a sorozatban adnak egy zseniális magyarázatot arra, hogy miért csak Peter Parkeren működik a csípés, és mindezt zseniálisan összehozták a szülők történetszálával, és azzal miért is bízták őt May néni gondjaira. Imádtam!

#4 – Éljen a romantika

Peter és Mary Jane esetében sokszor úgy érződik, mintha bántalmazó kapcsolat lenne az övék, pláne mai szemmel. Peter és MJ nagyon cukik együtt, de sajnos a három film alatt sem kaptak sok közös időt. Ezzel szemben itt nagyon működik a Peter és Gwen szál, különösen a lány apjának a kérése miatt. Nem lövöm le a második film végének a fordulatát, de meg kell mondjam, ahogy mindez összeállt, és meg merték húzni ezt a dolgot, hát le a kalappal. A sokkal gyengébb második rész emiatt tud igazán működni. És hát, végre egy szuperhős film, amiben mertek komolyabban foglalkozni a romantikával.

#5 – Hétköznapi ellenségek

Kétségkívül látványos, amikor Pókember egy ufóval (aka Venom) harcol, vagy éppen felmegy az űrbe, varázslókkal bunyózik, szembenéz a multiverzummal… De (tudtad, hogy jönni fog!) nagyon tetszik az, hogy Garfield Pókemberének „hétköznapi” ellenségei vannak. Férfiak, akik a tudomány miatt különleges képességekre tettek szert, és a tetteik mögött ott az erős érzelmi töltet, ami miatt meg is értjük a tetteiket. (Az első két Tom Holland Pókember filmben is megvolt ez). Akárhogyis, szerettem azt, hogy A csodálatos Pókemberben nem rugaszkodtak el annyira a valóságunktól, mint a többi Pókember filmben.

* Ha megjött a kedved a filmekhez, ebben a hónapban felkerülnek az HBO GO-ra! *