Jó hetünk van, ugyanis két imádott Könyvmolyképzős sorozat kapcsán is készülhetünk egy-egy adaptációra!
Rick Riordanjelentette be, hogy a Disney+ berendelte a Percy Jackson sorozat első évadát, ami az első regényen alapul majd. A pilotot James Bobin rendezi, akinek a gyerekei nagyon rajonganak a könyvekért, így jó kezekbe került a sorozat.
Én még nem olvastam a Percy Jackson könyveket, csak a filmeket láttam, de ezek után idén tuti sort kerítek legalább az első részre, aztán majd meglátom folytatom-e. A sorozat premier dátuma még nem ismert, a szereplők sem.
A másik főszereplőnk viszont a Holdbéli Krónikák sorozat, amit tavaly olvastam el, és teljesen beleszerettem, mert izgalmas és egyedi világot mutatott be, és romantikából sem volt benne hiány.
Az adaptációjáról már régóta szó van, viszont most lett nyilvános, hogy a jogokat a Hibás Ront is gyártó Locksmith Animation szerezte meg, akik nagy rajongói a könyveknek, így méltó adaptációt szeretnének készíteni belőle. Öröm az ürömben, hogy nem élő szereplős, hanem animációs adaptáció készül belőle. Bevallom, emiatt kicsit el vagyok szontyolodva, mert szívesen megnéztem volna valós színészekkel a kedvenc jeleneteim, de hé, ha az adaptáció miatt többen elolvassák ezeket a szuper könyveket, én már boldog leszek.