Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

A kulisszák mögött – Így készítettem el az Álmaim őrzője magyar borítóját!

Nagy büszkeségemre a Könyvhétre két olyan regény is megjelent, aminek én készítettem a magyar borítóját. Most az Álmaim őrzője kulisszatitkait fedem fel előttetek.

Viszont, azt el kell mondanom, hogy csodálatos látni, hogy mennyire szeretitek a borítót, mert hát, ő is az én kicsikém. Sőt, az írónő, Kirsty Moseley is szereti, posztolt is róla, ez külön öröm.

Szóval, a könyvhöz több borítóterv is készült, ezek közül voltak olyanok, amik rögtön úgymond kiestek a rostán. Az egyik ez a zöld hátterű, kissé manó arcú lány volt. Nekem a kép hamar megtetszett, de utólag azért belátom, hogy kevésbé passzol Amberhez, és hát, a srác sem olyan dögös rajta, mint Liam.

Ennél a borítónál nagyon megtetszett a póz, az, ahogyan a srác a lány fölé hajol. Mindkettejükön lehet látni, hogy mennyire szeretik egymást, akárcsak a könyvben. Viszont a fiú itt sem igazán álompasis, meg fura ez a köves alap. (Persze, átrakhattam volna őket mondjuk egy mezőre is… :))

No és ő itt a harmadik terv, ami bizony Katona Ildikó, és az én tetszésem is nagyon elnyerte. Mert hát, orgona! Olyan szép! Plusz magát a pózt is nagyon szeretem, olyan kis ártatlan az egész, és tök jók a színei. A könyv olvasása után meg úgy érzem, passzolna is a sztorihoz. (Off: amúgy, sajnálom, hogy az új könyvem az Élni akarok! télen játszódik, mert ha tavaszi lenne, simán lehetne ez a borítója :))

Viszont volt egy terv, ami már az első körben mindent vitt, legalábbis, mindenkinek ez tetszett a legjobban. Természetesen a póz keltette fel az én figyelmem is, annyira szép ez az óvó, védő mozdulat a sráctól. Tökéletesen passzol a könyvhöz szerintem, hiszen Liam is védelmezi Ambert.

Készült a borítóból egy „színmentes” verzió, és egy nagyon színpompás is. Katona Ildikónak utóbbi tetszett a legjobban, de kérte, hogy valamivel dobjam még fel, így kerültek rá a buborékok, amik végül annyira jól mutatnak élőben.

Nos, ez az Álmaim őrzője borító története! 🙂 Az alábbi képen pedig már a végleges, a kiadó tördelői által felturbózott változat látható.