Home Cover Reveal A nyár gyermekei – Magyar borítót kapott a Pillangók kertje 3. része

A nyár gyermekei – Magyar borítót kapott a Pillangók kertje 3. része

Idén februárban jelent meg a Pillangók kertje második kötete, nyár végén pedig már érkezik is a harmadik kötet, A nyár gyermekei. Meg is kaptuk hozzá a borítót, meseszép lett.

Dot Hutchinson – A nyár gyermekei

Az FBI-ügynök azt hitte, már mindent látott – ilyet azonban még sosem…

Amikor Mercedes Ramirez ügynök egy sérült, véres ruhájú gyereket talál a verandáján, aki a mackóját szorongatja, még nem is sejti, hogy ez csak a kezdet. Megtudja, hogy a kisfiú szüleit egy „angyal” gyilkolta meg, majd idehozta, hogy Mercedes vigyázzon rá.

Nem egyszerű gyilkosságról van szó, hanem olyan kegyetlen mészárlásról, amilyet a kiskorúak ellen elkövetett bűntettek osztályán még nem láttak. Most viszont újra és újra ilyen esetekkel szembesülnek: egy bosszúálló angyal ugyanis véres igazságszolgáltatási hadjáratot indított, és láthatóan nem is akarja abbahagyni.

Egyre több gyerek jelenik meg Mercedes háza előtt, ugyanazzal a történettel. Minden túlélőt bántalmaztak a családban. Mindegyik felpiszkálja Mercedes saját, múltbeli sebeit. És mind nagy veszélyt jelent az életére és a karrierjére.

A nyomozás egyre sötétebb utakra vezet, és Mercedes attól fél, hogy vagy ez az ügy fogja őt tönkretenni, vagy a saját gyerekkori emlékei.

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)