Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Gurulás címmel jön az új Rubin Pöttyös, és itt a magyar borító!

Ha szeretted a Kick, Push – Lebegés című könyvet, most örülni fogsz, ugyanis jön a folytatás, a Coast – Gurulás!

A 2021. június 1-jén érkező kötetben folytatódik Becca és Josh története, és kiderül, létezik-e számukra happy end. Alább a magyar borító és a fülszöveg.

Jay McLean – Coast – Gurulás (Lebegés 2.)

Egy sorsfordító nyár és egy fiú. A fiú.

A fiú, akitől biztonságot kaptam, és aki megdobogtatta a szívemet a mosolyával. És aki a fiára is ugyanígy mosolygott.

Csókolóztunk a teraszlépcsőn, nevettünk, szerettünk – mélyen, teljes lelkünkből, őrülten. A szerelem azonban félre is vezethet, mert nem egyéb, mint egy láthatatlan, elszálló pillanat. Valahol a hamis imádat és a vegytiszta gyűlölet között ébredő törékeny kívánság, egyetlen óhajtás, azokban, akik hiányolják, vágynak rá, akik nem is számítanak rá. A szerelem kérlelhetetlen, még akkor is, amikor már gyűlöletté, megvetéssé vagy fájdalommá vált. Azt mondják, a szerelem gyógyít, de meg is törhet. Nekem elhihetitek. Én tudom.

Mert én Becca Owens vagyok, egy megtört lány.
Ő pedig Josh Warden, a fiú, aki összetört engem.

Lélekkel és okosan megírt, több érzékeny témát körüljáró kötet, ami maradandó élményt nyújt.


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading