Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Így készült a Dark Soul – Sötét lélek magyar borítója!

Már régóta vártam, hogy magyarul is megjelenjen Voinov e-könyv sorozata, a Sötét lélek, ami szerencsére a teljes sorozatot tartalmazza is. A kiadó felkérésére pedig én tervezhettem meg a borítót.

Most is egyszerre volt könnyű és nehéz dolgom. Egy korábbi borítószavazáson már kiderült, hogy az eredeti borítót nagyon sokan szerettétek, így valami ahhoz hasonlót akartam készíteni.

(Sajnos a jogtulajdonos már nem árulta azt a borítót, ezért megvenni nem lehetett). A modell viszonlag hamar meglett, csak a vizes hajú srác kifejezésre, és a zuhanyzó pasira kellett rákeresni. A betűtípusnál is igyekeztem az eredetihez hasonló egyszerűségre rámenni.

Eredetileg szerettem volna nagyobb kivágással dolgozni, ezért született meg ez a két terv, amin a modell teste is látható, és nem csak az arcra koncentrál. Bevallom a saját terveim közül nekem ezek a kedvenceim, nekik drukkoltam.

Viszont nem hagyhattam figyelmen kívül az eredeti borítót sem, így azért készítettem ahhoz hasonlóan két arcközelit is, egyiket színesben, a másikat fekete-fehérben. Egy újabb borítószavazás során végül a fekete-fehér borító győzött.

És itt jön képbe a kiadó kreativitása is. Miután leadtam a tervet, Katona Ildikó, a kiadóvezető javaslatai alapján Zsibrita László, grafikus-tördelő egy sokkal erősebb betűtípussal turbózta fel a borítót, és extra elemként felkerült a modell hajából csöpögő véres elem is.

Igazából ez bizonyítja a legjobban azt, hogy egy borítótervet mennyire jobbá tud tenni a kiadói kreativitás és tapasztalat. A végeredmény szemmel láthatóan sokkal erősebb lett, mint a terv, amit leadtam!


  • A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik Alexandr Voinov nagy sikerű Sötét lélek kötete, ami egy igazi rázós, 18 éven felülieknek szóló LMBT sötét románc.

    Kövesd velünk a turnét, ahol két három értékelést és három extra állomást találsz. Ha szerencsés vagy, megnyerheted a könyv egy példányát.

  • A mostani játékot a Rázós Könyvek rajongóinak találtuk ki! Minden állomáson találtok egy idézetet, ami valamelyik már megjelent Rázós Könyvből származik. A feladatotok beírni a könyv címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

    Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    Egy kegyes hazugság olykor elég ahhoz, hogy felszabadítson a csúf igazság súlya alól.

    a Rafflecopter giveaway

  • 03.09. – Sorok Között extra állomás
    03.11. – Kelly & Lupi olvas értékelés
    03.14. – Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
    03.17. – Hagyjatok! Olvasok! értékelés
    03.20. – Dreamworld Blog extra állomás
    03.23. – Sorok Között értékelés


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading