Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Új Vörös Pöttyös adaptáció: Jön A nyár, amikor megszépültem sorozat!

Jenny Han és a Variety tegnap este jelentették be, hogy elkeltek Jenny Han első itthon megjelent könyvsorozatának, a Nyár trilógiának az adaptációs jogai.

A könyvre az Amazon csapott le, és rögtön be is rendelték az első évadot, ami nyolc részből fog állni. Ráadásul az első rész forgatókönyvét Jenny Han írta, aki alkotóként továbbra is részt vesz a folyamatokban, hogy minél könyvhűbb legyen az adaptáció. Premier dátum egyelőre nincs, sem szereplők, gyaníthatóan 2022-nél hamarabb nem is láthatjuk majd a sorozatot.

Meg kell mondjam, én nagyon örülök a hírnek, mert imádtam a Nyár trilógiát, még jobban is, mint Lara Jean történetét. Linkelek is két posztot, ebben az első részről írtam véleményt, itt pedig kiemeltem 5 dolgot, amit imádok a trilógiában.

5 dolog, amit imádok Jenny Han Nyár trilógiájában