A Wonder Woman volt az első DC film, amit megnéztem. Nem sok jót hallottam a DC filmjeiről, így inkább kerültem őket, viszont egy női főszereplős szuperhős filmet nem lehetett kihagyni! A Wonder Woman első része nagyon pozitív meglepetés volt, imádtam minden pillantát. Sajnos a folytatás, a Wonder Woman 1984 nem igazán ért fel a nyomdokaiba.
Pár évtizeddel a WW után vagyunk, Diana egy múzeumban dolgozik, és éli a kis életét, miközben láthatóan nem boldog, és sóvárog a halott szerelme, Steve után. A helyzet akkor bonyolódik, amikor előkerül egy régi Isten veszélyes ajándéka, ami valóra váltja a kívánságaid, de a kívánságoknak ára van…
Innen spoileresen folytatom!
Rengeteg minden volt, amit szerettem a filmben. Például nagyon látványos volt az egész, volt is bennem olyan érzés, hogy bárcsak a moziban láthattam volna mindezt, dehát, itthon zárva vannak a mozik. (A plázák persze dugig lehetnek emberekkel, ott nem terjed a vírus…) A harcjelenetek, a tájak szépsége, a jelmezek, a ’80-as évek vászonra álmodása zseniálisan jó lett, érződött benne nagyon, hogy nem spóroltak semmivel.
Diana jellemábrázolása is nagyon tetszett ebben a részben. Tök jó volt ez a “vigyázz, mit kívánsz” dolog, Dianánál is a dilemma, hogy oké, visszakapta Steve-et és végre valahára boldog lehetne, de ezzel folyamatosan elveszíti az erejét, és így nem tudja megmenteni a világot. A jelenet, amikor erre igazán rájön, és Steve arra bíztatja, hogy menjen el… Hát gyerekek, négyszer néztem vissza, annyira zseniálisan volt megcsinálva, Gal Gadot és Chris Pine színészi játéka is mindent vitt. Ez volt egyértelműen a film csúcspontja.
Kifejezetten szeretem azt, ha egy filmben olyan főgonoszok vannak, akiknek értem az indítékait, akik nem a semmiért váltak ilyenné. Maxwell és Barbara jellemábrázolása is meglepően jó lett. Mindketten átlagos, normális emberek, akiket megviselt az élet és semmi sem alakult úgy, ahogy szerették volna. Nyilván ez nem ok a gonosz tetteikre. Csak egyszerűen jobban átjött az ok-okozat kérdéskör, amin eléggé meglepődtem, és aminek baromira tudtam örülni.
Ha ennyi jó volt a filmben, akkor mi nem tetszett? Hát a vége. A WW 1984 lemásolta a Sailor Moon negyedik évadának a fináléját, amikor Kamilla könyörgött a gyerekeknek, hogy higgyenek az álmaikban, a gyerekek hittek, erre Hold tündérnek lett annyi ereje hogy legyőzze a gonoszt. Ez már a mesében is baromi nagy bullshitnek érződött amikor tizenkét évesen láttam. Felnőttként ugyanez a WW 1984-ben röhejes lett.
Igen, Diana beszéde gyönyörű volt, rengeteg életigazság rejtőzött a szavaiban, tényleg át lehetett érezni amit mond, Gadot is jól játszott benne, és a bemutatott random szereplők kívánságainak az ára is megmutatkozott. Csak olyan érzésem volt az egésztől, mint amikor elcseszem a tortát és próbálom szépen kidíszíteni, hogy legalább valami eladja… Itt már eleve rettenetes volt az ötlet, és hiába próbálták jobbá tenni, egyszerűen leölte a filmet és komolyan vehetetlen lett tőle a vége. Kár érte.
Értékelés: 8/10
A finálét leszámítva nagyon szerettem a filmet, a szellemiségét, az üzenetét, a romantikus szálat és még Diana és Barbara elkapkodott barátsága is működött valahogy. Örülök azért, hogy lesz harmadik WW film, biztosan csekkolom majd.
Kinek ajánlom megtekintésre a filmet? Ha tetszett az első WW film, ha imádod, amikor egy női szuporhős van a középpontban, akkor mindenképpen nézd meg ezt a filmet is. Ki tudja, hátha a vége neked tetszeni fog.
