Karácsonyi programnak szántam, így naná, hogy az első film, amit az alatt megnéztem, a Múlt karácsony volt. Kicsit úgy érzem, hogy döcögősen indult, de idővel annyira magára talált a film, hogy igazi kedvenccé vált.

A történet hősnője a 26 éves Kate, aki Jugoszláviából került még gyerekként Angliába a családjával együtt. Múlt karácsonykor Kate átesett egy szívátültető műtéten, azóta pedig keresi a helyét. Pasiról pasira száll, gondjai vannak a családjával, a munkahelyén se remekel és már nem énekel úgy szívből, mint régen. Ekkor ismeri meg Tomot, az okos, helyes srácot, aki felforgatja az életét.

Az egész film tulajdonképpen Kate utazásáról szólt, arról az útról, ahogyan a lány újra rátalál önmagára, visszatér a régi énjéhez, és elkezd segíteni másoknak. A személyiségfejlődés útját nagyon jól prezentálta a film, és ha nem számítom az eszelősen jó csavart a végén, akkor emiatt volt a leginkább emlékezetes.

Ritkán beszélünk arról, hogy milyen érzés felépülni egy nagy életmentő műtétből, hogyan változik meg utána a családod dinamikája, miként néznek rád a műtét után az emberek. És egyáltalán, ha már nem a saját szíved dobog benned, hanem valaki másé, akkor hogyan maradj meg annak, aki voltál? Egyáltalán, hogyan tudj szívből énekelni, ha más szíve dobog benned?

Kifejezetten örültem, hogy ezt a komoly témát boncolgatta a film, de tette mindezt hihetetlenül érzékenyen és még véletlenül sem szájbarágósan. Abszolút nem volt túl sok, sem túl kevés. Az árnyaláshoz persze nagyon kellett a romantikus felhang és persze az a zseniális humor is, amit a film képviselt.

Tudjátok, vannak azok a filmek, amiknél bármennyire is jó a történet, mégis a színészi játék adja el. Emília Clarke egyszerűen isteni volt Kate szerepében, olyan jól hozta a karakter személyiségének az összes színfoltját, baromi szerethető volt még a mélyebb pillanataiban is. És milyen jól énekelt! A férfi főhősünket, Henry Goldingot is imádtam, a Kőgazdag ázsiaiak után itt egy újabb karakter, ahol bele kellett szeretni a srácba. Végtelenül imádnivaló, azok a táncolások és a hatalmas mosolyok, hát naná, hogy elrabolja az ember szívét.

A filmben van egy hatalmas csavar, amit nem láttam előre. Az ötlet, a kivitelezés, a gondolatiság egyszerűen csillagos ötös volt. Ritka az, amikor ennyire jó egy film lezárása, de itt megtörtént. Az egyik percben még zokogtam, aztán az anya megszólalt a tiramisura, hogy ők most leszbikus pudingot fognak enni, én pedig elkezdtem sírva röhögni, és konkrétan már nem is tudtam, hogy most miért is folynak a könnyeim. Nem is tudom volt-e egy film valaha ilyen hatással rám.

Amit még ki kell emelnem az, hogy milyen ügyesen kezelte társadalmi kérdéseket. A leszbikus nővér szálát imádtam, olyan szépen belesimult a történetbe, és annyira jó jeleneteket kaptunk emiatt. A brexit miatti „takarodjon az országomból mindenki, aki nem angol” félelem is jól lett árnyalva, és új színt adott neki. Santa és a romantikus története pedig, ahw! Az pedig külön pacsi, hogy Tom kapcsán egy pillanatra sem került szóba a bőrszín kérdés.

Értékelés: 10/10

Bár kicsit döcögősen indult a Múlt karácsony, de seperc alatt hatalmas szerelemmé vált. A története, a humora, az, ahogyan beleszőtték George Michael dalszövegét. Konkrétan amikor felcsendült a Last Christmas… WOW! De tényleg, annyira WOW! Biztos vagyok benne, hogy egyszer újra fogom nézni ezt a filmet.