Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Nagy bejelentést tett a Disney – Jön az Utódok harmadik része!

Ami eddig nyílt titok volt, az most hivatalossá vált: jön a harmadik Utódok film! Ráadásul egy újabb gonosz-szülőt ismerhetünk meg.

Igen, ezúttal megtudhatjuk végre, hogy ki is Mal édesapja, azaz kivel szűrte össze anno a levet Demóna. Az első promó videó is erre fókuszál, Mal az apját látja meg a fényben.

A főszereplők is visszatérnek, a második részben megismert China Anne McClain is, a rendező maradt Kenny Ortega. A premier 2019 nyarán esedékes.

A második film számomra kissé csalódás volt, zeneileg és történet szempontjából egyaránt – itt írtam róla részletesen véleményt. Pedig az első részt imádtam, de azért bízom benne, hogy a harmadik már jobb lesz.