A VIP sorozat első részébe nem szerettem bele, de Scotty volt belőle a kedvenc karakterem, így egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ne olvassam el a Kontrollt. Utólag viszont azt tudom mondani, hogy sajnos ez sem lett kedvenc, de rengeteg mosolyt adott, ugyanis tele van vicces, önfeledt pillanatokkal a könyv, már csak ezért is megérte elolvasni..

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

A történet hősnője Sophie, aki új munkát kap, emiatt Londonba utazik, és a hosszú repülőútján az első osztáylra kerül véletlenségből. Ott ül mellette a zárkózott és hiperszexi Gabriel Scott, aki amúgy a Kill John zenekar menedzsere, és mellesleg kissé bunkó. A repülőút során megismerkednek, izzik a kémia, és csak később jönnek rá, Sophie a zenekarhoz érkezik fotósnak, és kábé Gabriel lesz a főnöke.

A könyv legimádnivalóbb része kétségkívül a repülőút volt, mármint az elején. Igazából csak pislogtam, hogy mi is történik itt, mert annyira különös volt a felütés, leginkább Sophie személyisége. Tetszett, hogy meg lettek cserélve a nemi sztereotípiák, hogy Sophie kezdte el Napsugárnak hívni a Gabrielt, hülyíteni azzal, hogy mennyire gyönyörű és a szépsége milyen veszélyes.

Egyszerűen jól szórakoztam a legtöbb közös jelenetükön, és amúgy a két főszereplőt is megkedveltem. Sophie-t a humoráért és a jelleméért szerettem a legjobban, igenis nagy dolog, ha az ember felvállalja a múltbéli hibáit és próbál egy olyan erkölcsi kód szerint élni, amit Sophie is megmutatott a történetben.

Gabriel „Scotty” Scott karaktere naná, hogy izgi lett, kíváncsi voltam mi történt a pasival, milyen gondolatok járnak a fejében. A múltja miatt megremegett a szívem, azt nagyon jól átadta az írónő, ahogy a srácokhoz kötődő barátságáról is nagyon szerettem olvasni.

Azért nem mondanám őt könyves álompasinak, senkinek nem kívánom azt a veszekedést, amit levágott a könyv egy bizonyos pontján. Nehéz, hogy ne spoilerezzek erről, mindenesetre ha odaértek, szerintem megértitek miért mondom azt, hogy ott kissé csalódtam a srácban, vagyis, inkább az írónőben, mert a magyarázatot kissé vékonynak éreztem.

Különösen szerettem azt is, hogy ezúttal Európa a helyszín, a zenekar ugyanis a kontinensen turnézott. Érdekes volt belelátni egy turné – és persze koncert – kulisszái mögé, látni mennyi ember munkaórája szükséges egy jó bulihoz. A zenekar tagjait is jó volt újra látni, nyilván Killian és Libby jeleneteinek örültem a legjobban, de igazából annyira egyben van a banda, jópofák lettek a jeleneteik. Az pedig, amikor Scotty együtt volt a srácokkal, és ahogy alakult a barátságuk, kapcsolatuk, na azt különösen szerettem.

De ha ennyire tudom dicsérni, mi volt a gondom a könyvvel? Igazából az, hogy tét nélküli volt az egész. Egy Rubin Pöttyösben számomra az az izgalmas, hogy miért nem tudnak a főhősök összejönni, miért kerülgetik egymást. Ez ad feszültséget, ettől olvasom szívesen tovább. Itt az  író három konfliktust is behozott a képbe. Az egyiket az elején, Sophie múltjáról, egyet a végén, de mindkettő seperc alatt le lett zavarva.

A komolyabb „miért nem jöhetünk össze” konfliktus Gabriel zárkózottsága akart lenni, hiszen a pasi hamar kijelenti, nem keres kapcsolatot, meg igazából többet sem. Ezzel még lehetett is volna mit kezdeni, mert a srác múltja miatt megalapozottnak tűnt, de bakker, ezek minden nap együtt aludtak, mert Gabriel csak úgy tudott álomra szenderülni. Az együtt alvásnál kábé nincs bensőségesebb dolog, pláne úgy, hogy folyamatosan ölelik egymást közben… Ha előtte már csinált volna olyat Gabriel, hogy fizet valakinek, hogy vele aludjon, akkor működött volna a konfliktus, de így nekem nem jött át.

Egyszerűen értékelhető konfliktusok nélkül futott végig a történet, így nem maradt más, csak a humor, a karakterek egyéni problémái amiket meg kellett oldaniuk, és az idővel felbukkanó perzselő erotika. Nekem ez sajnos kevés volt az üdvösséghez, mert azt szeretem, ha az első perctől az utolsóig tudok izgulni a két főszereplőért, és a történet egy pontján én is elhiggyem, ajjaj, mi lesz, ha mégsem jönnek össze. Ezt itt nagyon hiányoltam

Értékelés: 6/10

Annyira akartam szeretni ezt a sorozatot, mert imádom a rocksztáros románcokat. Gabriel karaktere nagyon ígéretes volt, ahogy Sophié is, de sajnos konfliktus nélkül számomra egy Rubin Pöttyös nem működik, nem elég a humor, az erotika és az alapvetően jó karakterek. A következő részben már Jax a főhős, aki naná, hogy érdekesnek tűnik, de azt hiszem, azt én már kihagyom 🙁

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen imádom! Annyira Gabriel a modell, úgy hasonlít a képre, ami a fejemben él róla, ráadásul a színei is jók.

Kinek ajánlom elolvasára? Ha imádtad az első részt és elbűvölt Scotty karakter, akkor ezt a könyvet se hagyd ki!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

Managed – Kontroll Blogturné

Könyvkritika: Kristen Callihan – Idol (VIP 1.)