Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Tijan – Anti-Stepbrother: Vészkijárat

Tudjátok, vannak azok a romantikus filmek a Hallmarkon, amiket az ember néhanapján szívesen megnéz, mert kikapcsolja, talál benne élvezhető pontokat, de azért érzi, hogy nem olyan nagy szám az egész. Nos, én pont így voltam Tijan most regényével. Nem szerettem bele, nem élveztem úgy, mint egy Elle Kennedy könyvet, de végső soron kikapcsolt, akadtak jó pillanatai, időnként mosolyra fakasztott és a szereplői, az üzenete is érdekes volt. Csak olyan középszerűen.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

A történet főszereplője Summer, aki most kezd el tanulni azon az egyetemen, ahová a mostohabátyja, a jóképű Kevin jár. Summer nagy reményekkel telve megy oda, hiszen hetekkel ezelőtt lefeküdt Kevinnel, és folytatásban reménykedik. Kevin azonban igazi csajozógép, úgy tűnik, Summer sem érdekli. A lány viszont megismeri Kevin ellentétét, a tetkós srácot, Cadent, akivel lassan összebarátkozik…

Bár a leírásból úgy tűnhet szerelmi háromszög van a sztoriban, de nem, itt kicsit másról van szó. Summer ugyanis a kötet során bejár egy elég kemény utat: rá kell döbbennie, hogy Kevin talán mégsem az a srác, akinek mindig is hitte, és hát, ott van Caden, aki a legjobb barátja lesz, de a kémia iszonyú erős köztük, és lassan elkezd másként is kötődni a sráchoz. (Ez kb. harminc oldal után egyértelmű)

– Azt hiszem, Kevin érez irántam valamit.
– A picsába! – Megfordult, és a szobába indult. – Most már értem.
– Itt maradhatok?
Intett, hogy kövessem.
– Persze. Tegyünk úgy, mintha a legjobb barátnőd lennék. Hívj csak Carrie-nek!
– Most komolyan?
– Nem!

A könyvben tehát a központi elem Summer karakterfejlődése volt, az elején kaptunk ugyanis egy szende lányt, aki mindenért szabadkozik, nem mer kiállni magáért, hagyja, hogy eltapossák, és ahogy halad a kötet, úgy lesz egyre nagyobb az önbizalma – és a szája is. Imádtam a beszólogatásait, pláne, ahogy Kevint oltotta, azok a jelenetek sírva röhögősek lettek. Meg úgy mindent egybevéve csíptem Summert, szimpatikus, szerethető lány volt, azért pedig külön jár a pacsi, hogy az írónő belevitte a gyászfeldolgozás témakörét is.

Legjobb barátokból szerelmesek? A romantikus szálon ezt éreztem a kötet húzóerejének. Hiszen az, ha az ember belezúg a legjobb barátjába elég kétirányú dolog, mert tudjuk, ha nem működik, akkor a barátság is odaveszhet. Tijan a buktatókat, az előnyöket, a félelmeket mind érzékletesen építette bele a történetbe, a romantikus/erotikus jelenetek pedig iszonyú édesek lettek, ahogy Summer és Caden között is erős volt a kémia.

– Haladjunk, öcsém! Summer megjegyzései majd pár óra múlva fognak leesni. Amúgy viccesek.
– Igen? – Marcust nemigen győzte meg.
– Hidd csak el! – Caden rám pillantott. – Ha Summer hozzád nő, már képtelenség megszabadulni tőle.

A két férfi főhőst, Kevint és Cadent nagyon megszerettem. Utóbbinál erős volt a családi szál, iszonyúan vártam, hogy kiderüljön a titka, kicsit az én szívem is összetört, de az ötletért rajongok, akárcsak Colton karakteréért. Kevin is baromi érdekes karakter, ugyanis nála sosem tudtam, hogy most igazat mond vagy kamuzik, annyira erősen dominált benne ez a csajozógép szerepkör. Őt akkor szerettem meg igazán, mikor az anyukájával beszélt, ott mutatta meg Tijan, hogy mi rejlik a fiúban igazán.

Szóval, mint láthatjátok, bőven akadtak szerethető pontjai a könyvnek, de sajnos éreztem jó pár negatívumot is. A könyv eleje például ahogy belecsöppent Summer a sok kavarásba az egyetemen, ahol mindenki ismert mindenkit, én meg csak lestem, hogy mi van, na ott nehéz volt igazán élvezni a könyvet. Jó pár ponton éreztem időhúzást, amikor úgy nem igazán történtek a dolgok és leült a sztori, nem haladtunk előre, pedig ez egy relatíve rövid könyv ahhoz, hogy unalmas időhúzásokkal legyen tarkítva. Az iskolai élet leírása, a mellékszereplők is olyan vállvonogatósak voltak számomra.

– Egy tízes skálán, ahol a tíz azt jelenti, hogy úgy olvasol, mint egy nyitott könyvet, hová helyeznél?
Egy pillanatig csak nézett.
– Nyolc.
Elakadt a lélegzetem.
– Komolyan?
Leült a kanapé végébe, és az asztalkára tette a lábát. Én a másik végébe ültem, felé fordulva.
– De csak az első este miatt. Ha akkor nem futunk össze, sosem gondoltam volna.
– Tényleg? – Kicsit megkönnyebbültem.
– Azért vonzódsz hozzám, mert bántottam azt, aki bántott téged.

Értékelés: 7/10

Számos értéke van a könyvnek, és átad egy csomó jó üzenetet, például gyászfeldolgozásról, a személyiségfejlődés fontosságáról. Romantikus téren kaptunk egy csomó szép pillanatot, humorral sem fukarkodott az írónő. Mégsem szerettem bele a könyvbe, jó pár ponton éreztem, hogy sokkal erősebb is lehetne.

Hogy tetszik a borító? Pokolian szexi, Cadent is kábé hasonlóan képzeltem el.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha falod a New Adult regényeket, ha csíped a megjavuló rosszfiúkat, ha szeretsz jót nevetni egy romantikus könyvön, akkor ez a kötet is kedvenced lehet!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

VÉSZKIJÁRAT – BLOGTURNÉ

  • Már itthon is megjelent Tijan legújabb regénye, amiben a romantikus kalandok mellett a gyászfeldolgozás nehézségeiről is olvashattok. A könyvről a Blogturné Klub tagjai mesélnek, egy szerencsés olvasó pedig meg is nyerheti a regényt!

  • Ó, azok a rosszfiúk! Summert is lassacskán meghódítja az egyetem menő rosszfiúja, Caden, és hát, nem ő volt az egyetlen könyves hősnő, aki nem tudott ellenállni a rosszfiúk csábításának.

    A mostani nyereményjátékunk során olyan könyvekből találtok idézetet, amikben egy-egy igazi rosszfiú szerepel, akiről talán kiderül, hogy nem is (olyan) rossz 😉

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    Ahogy a srác szemtelenül vigyorog, megjelennek azok a hülye gödröcskék az arca két oldalán. Jesszus, ez meg mi? Bunkópasi-tartozék?

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 01.13. – Sorok Között
    01.15. – Deszy Könyvajánlója
    01.17. – Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
    01.19. – Hagyjatok! Olvasok!
    01.21. – Kelly & Lupi olvas
    01.23. – Insane Life