Home Könyvek listák 5 könyv, amit tiniként is imádtam volna

5 könyv, amit tiniként is imádtam volna

Bár már régen nem vagyok tini, de még mindig szeretem a YA könyveket. Miközben pedig olvasom őket, néha azért arra is gondolok “de kár, hogy az én időmben nem voltak ilyen YA történetek“. Össze is gyűjtöttem 5 olyan regényt, amit bő tizenhárom éve, tinédzserként könnyedén megváltoztathatta volna az életem.

Adam Silvera – Inkább boldog

A coming out senkinek sem egyszerű, ez a könyv viszont bemutatja azt, hogy mennyire is nehéz lehet mindez, és mennyi hibát elkövethetünk, ha elnyomjuk magunkban azt, akik vagyunk. Ha tiniként olvasom, lehet én sem 18-19 évesen léptem volna elő a szekrényből.

Angie Thomas – A gyűlölet, amit adtál

Egyedüli színes bőrűnek lenni az osztályodban, egyike azon keveseknek, akik egyáltalán a sulidba járnak… Tudom milyen ez, átéltem, a gimimben kábé öt roma tanuló volt rajtam kívül. Starr helyzete, a karakterfejlődése pedig tiniként pedig sokat segített volna, hogyan is kezeljem mindezt.

Deirdre Riordan Hall – Sugar

Tiniként is túlsúlyos voltam, ez a könyv ezért lett volna hatalmas kincs, hiszen Sugar története bebizonyítja, hogy nem a súlyunk határoz meg minket, és bármennyi terhet is rak ránk az élet, megéri továbbmenni. No meg, mindenkire rátalál a szerelem 🙂

Elle Kennedy & Sarina Bowen – HIM: Ez a srác

Oké, tudom, tiniként nem olvashattam volna, de hát, ebben a korban szeretünk felfelé olvasni, én pedig imádtam volna látni, hogy két srác is lehet szerelmes, leküzdhetik az akadályokat, és elfogadásra lelhetnek – még ha csak Amerikában is. (Akkoriban botrányosan kevés LMBT cucchoz lehetett hozzájutni).

Matthew Quick – Bocsáss meg, Leonard Peacock

A múltbéli traumákat sosem egyszerű feldolgozni. A legtöbb ember életében akadnak olyan pillanatok,amikor a “feladás” tűnik a legegyszerűbb útnak – tiniként legalábbis simán előfordulhat. Ez a könyv viszont igenis segíthet bárkinek, nekem is sokat adott volna annak idején.

+1 – Bármelyik általam írt könyv

Sokat agyaltam rajta, hogy ez a +1 itt legyen-e, de ahogy gondolkodtam a címeken rájöttem, hogy valamelyest a bennem élő tininek is írom a regényeim. Az Élni akarok! az élet szeretete miatt jelentett volna sokat, a Mikrofonpróba/Kapcsolatpróba az álmok/barátság fontosságáért, a Túl szép a szerelem mindenkinek jár gondolatáért a Fogadj el! pedig az elfogadásért és a lezárásért IS született meg bennem. És úgy érzem, a tini Tibi szerette volna őket 🙂