Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

5+1 karácsonyi könyv, amit érdemes elolvasni

Az amerikai olvasók több szempontból is szerencsések, például arányain jóval több LMBT regény jelenik meg odaát, mint itthon. És ugyanígy van ez a karácsonyi romantikus történetekkel is.

Én úgy érzem, az ünnepi időszakban baromi jó érzés karácsonyi sztorikat olvasni, úgyhogy most 5+1 olyan karácsonyi történetet ajánlok, amit szerintem érdemes kívánságlistára tenni 🙂

Catherine Rider – Csók New York-ban

Két fiatal karácsonykor találkozik New York-ban… naná, hogy romantika lesz a vége! Mindkét karakter nagyon szerethető, a köztük lévő kémia mindent visz, az írónő stílusát pedig nagyon szerettem. Már megjelent a hasonszőrű Csók Párizsban kötet tőle, ami az idei karácsonyi olvasmányom lesz.

Róbert Katalin (szerk) – Meghitt pillanatok

A Könyvmolyképzőnél idén érkezett a Meghitt pillanatok antológia, amiben elég sok karácsonyi novellát találtok. A legtöbb az adventi időszakot járja körbe, szóba kerül az osztálykarácsony is. A legédesebb történet Szabó Krisztináé, a Csodák idejében ugyanis egy dundi lány talál rá élete szerelmére a karácsonyi időszakban. Viszont fontos, hogy nem minden novella karácsonyi, de mindegyik meghitt, ezt megígérhetem. (Az én egyik novellám is megtaláljátok a kötetben, itt egy fiú és lány első találkozásánál pattannak fel a szikrák 🙂)

Jay Asher – Micsoda fény!

A romantikus történet hősnője Sierra, a lány, aki minden évben csak a decembert tölti a kaliforniai kisvárosban, hogy karácsonyfákat áruljon a családjával. Az idei év azonban más: megismeri ugyanis a titkokkal tele lévő Calebet, és kezd beleszeretni a fiúba, akitől amúgy több ezer kilométerre él. A sztori nagyon karácsonyos, sok helyen elgondolkodtató, és a vége felé már a romantika is pazar benne.

Stephanie Perkins (szerk) – Ajándékba adlak

Ebben az antológiában számos ismert külföldi írótól olvashatunk egy-egy édes, cuki és szerethető novellát a karácsonyról. Bár, Rainbow Rowell egy szilveszter éjszakát mutat be a kötetben, de az is nagyon klassz. Jenny Han novellájában pedig a télapó örökbefogadott lánya a központi szereplő. Klassz kis válogatás, amiben Gayle Forman és David Levithan írását is elolvashatjátok.

Richard Paul Evans – Hol lehet Noel?

Adott egy srác, aki a gimiben igazi sztár volt, most viszont ott kellett hagynia az egyetemet, és még az édesanyja is meghal – mindez karácsony előtt. Ebből gondolhatnánk, hogy ez egy depi-könyv, de nem az, köszönhetően Macynek, a lánynak, akit Noel megismer, és akibe beleszeret. Gyönyörű üzenetekkel van tele ez a történet a karácsonyról, szeretetről, továbblépésről.

+1 Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Kérlek nézzétek el nekem, hogy saját könyvet ajánlok, de nem bírtam ki. Az Élni akarok!-ban ugyanis előkerül a karácsony, ráadásul elég fontos szerepet kap benne, hiszen ez a hősnő, a csontrákkal küzdő Lilla életének az utolsó karácsonya. De hogy milyen lett a könyv, annak a megítélését rátok bízom 🙂