Könyvkritika: Róbert Katalin – 6 hét a világ

Tartozom egy vallomással: engem nem kapott el annyira a színház szeretete. Persze, lehet, hogy az is benne van a pakliban, hogy nagyon régen láttam már darabot, simán lehet, hogy egy újabb, modernebb előadás már tetszene. Ez a könyv egy szerelmeslevél a színházhoz – és ezt tudtam is, mikor elkezdtem. És valahol direkt ezért ültem neki az olvasásnak.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

Szeretem azt, amikor valaki bemutat egy számomra idegen terepet, és úgy adja át az ott történteket, hogy teljesen hitelesnek érezzem. Itt ez történt. Róbert Katalin nagyon aprólékosan bemutatta egy színház életét, még a világosítókra is kitért, és mindehhez egy nagyon jó ötletet talált ki: a hősnő egy-egy interjúsorozatban beszélget minden munkatárssal, és így velünk is megismerteti ezt a közeget. A színházi részeknek egyszerűen lelkük van, száz százalékig érezni, hogy a szerzőnek mennyire fontos ez a mindez, és azt a hatalmas szeretetet amit érez, sikerült a lapok közé is bevarázsolni a színházi élet bemutatásánál.

Na de a történetről is mesélek. A hősnőnk a 21 éves Nelli, akit az egyetem után az apukája egy multihoz akar küldeni. Nelli viszont lázad, és inkább egy színházba megy gyakorlatra. Az apukájától 6 hetet kap, annyi idő alatt kéne bizonyítania. A lány amúgy hátsó szándékkal megy el a gyakorlatra: a színháznál dolgozik ugyanis K.M., a srác, akivel egy évig együtt járt színjátszóra, és akibe hét éve szerelmes. Most pedig itt az esély, hogy meghódítsa magának.

Próbáltam szeretni Nellit, pláne mert kicsit dundibb karakterről van szó. Kerestem azokat a pontokat, ahol tudok vele azonosulni, az apróságokat, ami miatt  megkedvelhetem őt. De sajnos ezek sajnos nem jöttek el. Egyszerűen nem tudtam szeretni ezt a lányt, mert mindvégig önzőnek éreztem, és inkább a rossz tulajdonságai domináltak, a meglévő jók helyett. Ráadásul pont a dundiságából fakadó dolgokat sokszor hiteltelennek éreztem 🙁

Persze, most indokolnom kéne, hogy miért nem tudtam megszeretni, de nem akarok belemenni a spoilerekbe. Egy példát viszont ki kell emelnem, a biztonság kedvéért elsatírozom, nehogy spoilert adjak át véletlenül: amikor a vége felé nagyon megbántotta az egyik karaktert, és próbálta úgy menteni a helyzetet, hogy felkínálta a testét. Mikor ez nem jött össze, megbánta, hogy eleve őszinte volt és valami jót tett. Nekem ez sajnos nem karakterfejlődés 🙁 Éppen ezért úgy éreztem magam, mintha az antihős lenne a protagonista. És igaz, hogy ez a felállás végtelenül egyedivé tette a könyvet, és valami újat hozott, de nehéz úgy beleszeretni egy könyvbe, ha a főszereplőjét ennyire nem kedveled.

Na de a többi szereplő! Hát őket nagyon szerettem, különösen Mátét, a színházi mindenest, akinél azért hamar lejön, hogy elkezdi őt érdekelni Nelli. Ez a srác pedig végtelenül aranyos és szimpatikus, minden megozdulását imádtam. K.M., a másik álompasi is komplex, sokszínű karakter volt, de nála nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem vagy sem. Egy viszont biztos: a karakter megalkotása csillagos ötös lett.

Nagyon szerettem azt is, hogy milyen témákat érint a könyvben a szerző. A mellékszereplőket például imádtam, annyira komplexek voltak. Például Ditta dilemmája, hogy tényleg együtt kell-e maradnia egy olyan sráccal, aki nem értékeli őt és a munkáját. Bia karaktere nekem igazi telitalálat volt, különösen a meglepetéssel a történet vége felé. Úgy imádtam a színházi dolgozókat is, úgy sütött belőlük az, hogy mennyire szeretik a munkájukat, ezt leginkább Janinál szerettem, a rendezőnél. Nelli nagyijáért is oda voltam. Igaz, nem szerepelt sokszor, de amikor igen, az aranyat ért.

Értékelés: 7/10

Ez a könyv sok szempontból marad számomra felejthetetlen. A színházi részek miatt mindenféleképpen: imádtam azt a szeretetet és lelkesedést, ami a könyvek lapjairól áradt. A mellékszereplőkért is jár a pacsi, nagyon komplex és kidolgozott karakterek lettek.

Viszont nem tagadhatom, nem szerettem bele a könyvbe. Egyrészt demotiválónak éreztem az üzenetét (különösen a végén történtek fényében, de nem spoilerezek), másrészt Nelli sem került közel hozzám. Ezzel együtt is úgy érzem, abszolút nem bánom, hogy elolvastam a könyvet. És szerintem ti sem fogjátok, ha sort kerítetek rá, hiszen itt az a lényeg, hogy ki kedveli meg igazán Nellit. És simán lehet, hogy velem ellentétben ti imádni fogjátok őt, hiszen mindenki másként gondolkodik.

Hogy tetszik a borító? Nagyon szép ez a borító, bár a leírások alapján Nellit picit dundibbnak képzeltem el.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted Tarryn Fisher könyveit, akkor a 6 hét a világ lesz az új kedvenced!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *