Cassandra Clare kétségkívül nehéz helyzetbe hozta magát, hiszen úgy kellett lezárnia a Gonosz fortélyok trilógiát, hogy emellett nyitva hagyjon egy csomó kaput, hiszen érkezni fog Kit és Ty főszereplésével egy újabb árnyvadász sorozat. És sajnos azt éreztem olvasás során, hogy pont a közelgő sorozat miatt nem tudott olyan minőségi és egyedi lenni az Éjsötét királynő, mint amennyire az előző kötetek azok voltak.

* Figyelem! Az értékelés spoilerekkel tarkítva folytatódik! *

Azért szögezzük le, hogy nagyon sok mindent szerettem ebben a könyvben, mert kétségkívül sokrétű lett, köszönhetően a számtalan nézőpontkarakternek. Nem is tudom olvastam-e már valaha könyvet ilyen sok nézőpontból, de alapvetően tetszett, hogy ennyi szögből beleláthattunk a cselekménybe.

Nagy meglepetésemre a történet során Christina – Kieran – Mark szerelmi szála tetszett a legjobban. Polimor kapcsolatokról már sokat hallottam, olvastam is a témában, de ez a könyv mutatta meg nekem igazán, hogy milyen érzés, ha egyszerre két emberbe is szerelmes vagy, és hogy így, hármasban lehettek igazán boldogok.

Nagyon szépen végigvitte Clare ezt a szálat, szerettem a nehézségeket, a boldog pillanatokat és olyan jó volt, hogy végül kaptunk egyfajta happy endet. Külön köszönöm, hogy nem zavarták le szerelmi háromszögként, hanem valami egyedit hozott ki belőle az írónő.

Nagyon szerettem Diana szálát is, és tök jól előjött nála az, hogy mennyire nehéz a coming out, és milyen nehéz egy ilyen titokkal együtt élni éveken át. Clare a transzneműség témáját, és annak minden pólusát jól ábrázolta a kötetben, a szerelmi szálat is nagyon szerettem, de legjobban a Blackthorn gyerekek reakciójának örültem. Jól voltak nevelve, na.

Az előző rész vége után nagyon izgultam, hogy mi is ez a parabatai átok. Hát hű, nagy meglepetés volt ez az angyallá változós dolog, és imádtam a jelenetet, amikor a kis Tavvy hozta őket vissza normál állapotukba. Emma és Julian kétségkívül megjárták a hadak útját ebben a részben, Julian „nem akarok érezni semmit” húzása mondjuk kissé sok volt már nekem, annyival okosabbnak ábrázolta őt az írónő a sorozatban. De persze, mondhatjuk azt is, hogy ha érzelmek kerülnek szóba az ész nem sokat számít.

Szóval, alapvetően nekem tetszett az, ami Emmával és Juliannel történt ebben a kötetben, Clare pedig nagyon ügyesen átadta a kettejük közti kémiát, tök jól lehetett drukkolni a szerelmükért. A könyv végén pedig hatalmas pirospont járt azért, hogy Julian végre felvállalta a vezetői képességeit, és olyan rafinált tervvel állt elő, hogy csak kapkodtam a fejem.

Emmánál kicsit döcögősnek éreztem ezt a kierőszakolt „a bosszú nem old meg semmit” változást, amikor nyilvánvalóann meg kellett volna ölnie Zarát, de mégiscsak YA kötetről van szó, és kellett ez a fejlődési ív, hiszen az első részben a bosszú éltette a lányt. A Julian & Emma happy endnek örültem ám.

A Blackthorn gyerekek szála olyan vegyes volt számomra a kötetben. Bár teljesen megértettem, hogy Ty-nak miért nehéz elviselnie Livvy halálát, de mégis, ez a feltámasztós dolog olyan hajmeresztő volt számomra. Kétségkívül szült jó jeleneteket, mint amikor Kit azon tanakodott hogy segítsen a srácon, és mivel nem lépi át a barátság határait. Ezzel együtt úgy érzem, hogy nem jött át nekem igazán az ötlet, és hiába sajnáltam Ty-t, valahogy olyan furán tekintettem a dologra. A rész végén pedig ez a kierőszakolt összeveszés Kit és Ty között olyan hiteltelen volt számomra és annyira egyértelműen csak azért került bele, hogy tudjon honnan indulni az új sorozat. Kár érte.

Ebben a részben Clare már nem cicózott, szinte az összes régi szereplőjét visszahozta, hogy lássuk, még mindig mindenki mennyire boldog. És persze, imádtam a Malec esküvőt, elolvadtam a Clace romantikus epilógustól, mindig jó Jemet és Tessát látni, és nyilván örültem minden régi felbukkanónak. Viszont azért ott van bennem a kisördög is, hogy a legtöbb karakternél azt éreztem, hogy Clare inkább a régi olvasókat akarja visszacsalogatni, amiből állandó olvasóként én is profitálok 🙂

A könyv egy pontján viszont nagyot csalódtam az írónőben. Azt tudjuk, hogy Clare fanfic közegből érkezett, hírnevet anno egy Draco Malfoy ficcel szerzett magának. Nem gondolom jó ötletnek, hogy fanficet kéne csinálni a saját könyvéből is. Mert az, hogy átjutottunk egy másik világba, ahol Clary meghalt és nem ölte meg Sebastiant számomra egy bazi nagy fanfic.

Kétségkívül érdekes volt Thule világa, látni a jól ismert karaktereket megváltozva az új világelrendezéstől, baromi erős változásokat kaptunk, és hát, a sad storyk is nagyon ütöttek, de végig ott dübörgött bennem, hogy mekkora fanfic már ez az egész, és ez rontott az élvezeti faktorból.

De Clare mindezt fokozta, mert nyilvánvalóan kiderült, hogy Sebastiannak van egy gyereke a tündérkirálynőtől, a srác pedig kétségkívül nem normális, de mit várhatnánk, ha Annabelle nevelte őt. Nagyon hülye ötletnek érzem ezt az egészet, izzadtságszagú, és tényleg fanfic feelingje van, pláne ha ide veszem a finálé függővégét, miszerint Thuule világából átjött a gonosz Jace, hogy megszerezze magának az itteni Claryt és persze hozta magával Sebastian fiát. Nagyon olcsó húzásnak érződik az egész, és bánatomra tutira nagy szerepet kap majd az egész az új sorozatban.

És hát, sajnos más is nagyon zavaró volt számomra a fináléban. Kaptunk egy nagy csatát, ami tulajdonképpen egy belső polgárháború volt az árnyvadászok között. Annyira hülyén vette ki magát, hogy ezek ölik egymást, hiába lett jól felvezetve a hülye szervezet.

Na de az, hogy Manuel és Zara is túlélte a csatát egyértelműen azt jelezte, hogy egyrészt Clare nem tud/akar újabb negatív szereplőket felvezetni, másrészt az új sorozatban akar velük kezdeni valamit. A történet során viszont valahogy nem sikerült érthetően beilleszteni azt, hogy a wannabe-Hitlerek mi az istennek élik túl a háborút. De azt aláírom, hogy Alicante lezárása és az árnyvadászok „különválása” egy értékelhető ötlet, és érdekel, hogy merre lesz tovább.

Értékelés: 7/10

Mindent egybevéve hiába volt a könyv zömében jó, hiába szerettem nagyon a karaktereit és a humorát, sok ponton úgy éreztem, hogy Clare kezét megköti az, hogy új sorozatot akar még írni a szereplőkkel, így nem tudott olyan granfiózus finálét írni, ami például összejött a Mennyei tűz városa esetében. Persze jó pár szál lezárása azért ad okot a mosolygásra, csak tényleg annyira szerettem az előző két részt, hogy jobbra számítottam.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, imádom a színeit, a lebegést, és úgy eleve az egész koncepciót.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha egy Clare-olvasó eljutott az Árnyak uráig kétlem, hogy meg akarna állni. És nyilván én is el fogom olvasni az új sorozatot, de hiába ígérkezik LMBT-témájúnak Kit és Ty miatt, mégsem tudom olyan lelkesedéssel várni.