Ez az 5 Menő Könyv biztosan megjelenik a 2018-as Könyvhétre!
Bár még el sem kezdődött a Könyvfesztivál, de már azt is tudni lehet, hogy mely újdonságok érkeznek a Menő Könyvek jóvoltából a Könyvhétre.
Kapunk egy új Kasie West könyvet, aminél sajnos megint borítócsere volt. Sajnálom az eredetit, azt nagyon szerettem, de a magyar sem rossz. Jön a Fallen Kingdoms folytatása, bemutatkozik a harmadik 20 év alatti magyar szerző a kiadónál, és az Ellenpontok sorozat negyedik kötete is érkezik, ezúttal a kiadónál most debütáló Mészöly Ágnestől. Íme, a fülszövegek és a magyar borítók.
Kasie West – A távolság relatív
A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák.
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát.
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.
Morgan Rhodes – Falling Kingdoms – Lázadók tavasza
A hatalomhoz vezető út…
vérrel és mágiával van kikövezve.
Egy véres ostrom során Auranost lerombolták, a fiatal királynő pedig árvaságra jutott és trónfosztott lett. A három királyság – Auranos, Limeros és Paelsia – Mythica néven egyesült. Ám az ősi, veszedelmes mágia vonzása még erős, és kész rá, hogy ne csak Mythicát, hanem az egész világot uralja…
A csata közepén négy fiatal, bátor ember a mágia és az általa kívánt hatalom vonzásába kerül. Cleónak segíthet a trón visszaszerzésében. Jonas kezeiben eszköz lehet hazája felszabadításához, Lucia pedig az ősi jóslatot teljesítheti általa. És ha a mágia Magnus birtokába kerülne, végre bizonyíthatna apjának, aki kemény kézzel uralkodik Mythica felett.
Mikor Gaius utat kezd építeni a Tiltott hegyekbe, hogy azokat Mythicához csatolja, szikrát gyújt az emberek szívében, amely örökre átformálja ezt a földet. Gaius útját vér szegélyezi, és megépítésének kozmikus következményei lesznek.
Király Anikó – Strand, papucs, szerelem
Bogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie.
Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy „Mentsük meg a kempinget!”-hadművelet…
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.
Erdős Zsuzsanna – Még nincs vége!
Két röpke hét együtt járás után Soma és Niki útjai egy időre elválnak. No nem mintha szakítanának, de Soma elutazik a szüleivel félévre Dél-Afrikába, bár semmi kedve itt hagyni a jól megszokott életét és az éppen induló kapcsolatát. Mindketten bíznak abban, hogy szerelmük van olyan erős és kibírja a féléves távkapcsolatot…
Aztán Soma elmegy Briannel és a barátaival egy koncertre, Niki pedig egy szülinapi buliba… Erdős Zsuzsanna A kamaszlelkek jó ismerőjeként mutatja mindkét oldalt, hol Niki mesél, hol Soma, remek érzékkel váltogatva a nézőpontokat. És ebben a örténetben sem megy minden simán…
Mészöly Ágnes – Vágod?
Lara és Petra óvodás koruk óta a legjobb barátnők. Egyszerre kezdtek táncolni, ugyanazt a gimnáziumot választották, és ugyanabba a fiúba szerettek bele. Csakhogy Áron Lettivel kezd járni, az osztály legbalhésabb csajával, aki türkizkékre festi a haját és bakancsot hord. Egy véletlennek és Petrának köszönhetően Lettire terelődik a gyanú, hogy ellopta Petra méregdrágra fejhallgatóját, és Lara is falaz a barátnőjének.
Mi a fontosabb, a barátságuk, vagy a szolidaritás valakivel, akit ki nem állhatnak?
A történetet a két főszereplő lány szempontjából olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik részbe és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink.
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!
