Nagyon sok helyen olvastam, hogy a második rész sokkal jobb, mint az első. Nos, én nem tudnám eldönteni, hogy melyik rész a jobb, de egy biztos: furaságok ide vagy oda, nekem mindkét könyv bejött.

Ami kifejezetten tetszett a második részben az volt, hogy nem felejtették el a szereplők Amaranthát. Tamlin és Rhys évtizedeken át tartó szenvedést kapott, és Feyre is rengeteg mindenen ment át. Jó, hogy ennek nyoma maradt a történetben, hitelesen mutatta be azt, hogy bár kiszabadultak, de a múlt démonaival attól még nehéz megküzdeni. És ez a küzdelem ügyesen végigkísérte a regényt.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted! *

És innen spoileresen folytatom!

Egyszerűen képtelenség a könyvről spoilerek nélkül írni, úgyhogy ha még nem olvastad, szerintem a posztot se böngészd tovább. Mert ez a könyv a meglepetéseivel a lehető legjobb.

Én például nagyon Tamlin fan voltam, ezért totál meglepett a férfi viselkedése, az, ahogyan Feyrével bánt. A lány helyében én is menekültem volna, nem volt egészséges az a párkapcsolat. Viszont ez a WTF-faktor Tamlin kapcsán nagyon furcsán csapódott le bennem olvasás során.

Kicsit úgy éreztem magam, mint a Szent Johanna Giminél, amikor Arnold hirtelen demonizálva lett, hogy tényleg mindenki Corteznek drukkoljon. Ugyanezt éreztem sajnos itt is. Tamlinból egy bunkó barom állat lett, és oké, hogy mindezt a szerelem nevében tette, de az írónő elég erősen démonizálta a karaktert. Különösen a végén volt ez zavaró számomra, amikor kiderült, hogy még a gonosz királynak is segédkezne a népével sem foglalkozva, csak Feyre miatt. (Lucien ezt hogy tűrheti szó nélkül?)

Igen, értem én. E/1-es nézőpont, Feyre szemén át ismertük meg Tamlint, van, hogy más van, mint amit látni akarunk, az emberek változnak is. Teljesen érthető, hogy miért vett száznyolcvan fokos fordulatot Tamlin ebben a kötetben, de mivel én nagyon szerettem az első részben a pasit, nekem ez így nehezebben ment le a torkomon.

Annál is inkább nehéz volt, mert míg Tamlinból maga lett a sátán, addig Rhysből egy igazi szentet faragott az írónő. Lehengerlően csodálatos álompasi lett, ez tény, és az első részben kevésbé ismertük meg a karaktert, és hát, jól átadta az írónő azt is, hogy miért kell titkolnia az igazi oldalát. Megszerettem én is Rhyst, és tök jól illik Feyre-hez is. A közös jeleneteik is nagyon édesek voltak, a barátait is szerettem, egyszerűen tökéletes lett a karakter.

Csak bennem valahogy olyan érzés van, mintha az írónő a második rész megírása előtt jött volna rá, hogy ő inkább Team Rhys, és úgy kavarta a szálakat, hogy a Team Tamlin-fanok utólag is szégyelljék magukat, amiért nem Rhysnak drukkoltak az első pillanattól kezdve. De persze ez saját vélemény.

Amit még hibaként felrónék, az a könyv hossza. Egyszerűen sokszor éreztem azt, hogy céltalanul pörögnek a lapok, a közepén leült a cselekmény, és egyszerűen a hossz a minőség rovására ment, mert még karakterizálás se nagyon történt az unalmasabb részleteknél. Azért ezt sajnáltam.

Viszont minden hibájától eltekintve a Köd és harag udvara nagyon jó könyv. A nagy részében mozgalmas is izgalmas volt, nagyon szerettem például a Kovácsnál tett látogatást (és harcot), és persze a könyv végén lévő WTF-faktor is nagyon pörgött, és nem csak Tamlin, hanem pl. Feyre testvérei, vagy az emberi királynők miatt is.

Ami különösen elvarázsolt még a könyvben az a világ megismerése volt. Annyira részletesen lett bemutatva minden, hihetetlen nagy kreativitás kellett mindehhez. Külön tetszett, hogy az udvarokról is kiderültek infók, a falnál tett látogatást, ahogy átutaztak rajta isteni lett, de az emberi királynős jelenetekért is kifejezetten rajongtam. Pláne, ahogy leírta az írónő, hogy mennyire imádják fitogtatni a hatalmukat.

Ó, és Feyre karakterfejlődése! Imádom a vagány női hősnőket, Feyre pedig egy közülük. Csodás volt átélni azt, ahogy egyre erősebb lesz, kihasználja a benne lévő erőt. Tök jó ötlet volt, hogy minden udvar erejéből van benne egy kicsi, tetszett a sok gyakorlása Rhysszel, és hát, a romantikus jeleneteik is édesek (no meg néhol arcpirítóan erotikusak) voltak, ezt mindenképpen kár lenne tagadni.

Jó ötlet volt még ez a sok mellékszereplő is, akiket az írónő bevont a történetbe. Rhys csapata zseniális lett, ahogy a köztük lévő szeretet és baráti kötelék is. De a kedvenceim Feyre testvérei voltak, és azok a jelenetek, amikor a múltat boncolgatták. Most, hogy mindketten tündérek lettek, iszonyú kíváncsi leszek, hogy mit találnak majd ki nekik.

Értékelés: 8/10

Szórakoztató könyv volt ez is, a romantikus szál tetszett, a szerelmi háromszög ugyan kissé furán lett kezelve, de tény, hogy Rhys egy igazi álompasi lett. Szeretem a világot, amit Maas felépített, kíváncsian várom a következő részt. Különösen a brutális függővég után.

Hogy tetszik a borító? Szerintem nagyon szép. Imádom a kék alapot, és Feyre is brutál jól fest rajta.