Chris Colfer azon kevés színész közé tartozik, akik bizony a könyveiket is saját maguk írják, szellemírók segítsége nélkül. Colfert legtöbben talán a Glee sorozatból ismeritek, ahol Kurtot alakította hat éven át, és ezért Golden Globe díjjal is jutalmazták. Azóta íróként is nagy sikereket aratott. Össze is gyűjtöttem Christől 5 érdekességet, amit talán ti sem tudtatok még. Íme!
#1 – Íróként már a Glee-ben is kipróbálta magát. Viszont a TV Line-nak elárulta, hogy eleinte nem akarta megírni a részt, mert nem a saját karaktereivel a saját világában dolgozott, hanem már meglévő karakterekkel. De végül nagyon megörült a lehetőségnek és élvezte a munkát.
#2 – Középiskolai élményeit is megírta. 2013-ban debütál a Struck by Lighting film, aminek ő volt a főszereplője, a forgatókönyvírója és regényt is szőtt belőle. A sztorit pedig a középiskolai élményeiből merítette, amikor nem érezte jól magát a bőrében – és a társai mellett sem.
#3 – Akár a sorozatban, úgy a való életben is meleg. Mindezt pedig a FOX csatorna, ami a Glee-t vetítette sokáig nem is akarta nyilvánosságra hozni, de Colfer kiállt magáért. Elég sokáig randizott is egy Will Sherrod nevű sráccal, akit a rajongói is imádtak. (Iszonyú cukik voltak együtt)
#4 – Ösztönös tehetség! Sosem vett ugyanis profi színész órákat, csak pár sulis darabban játszott. A tehetsége végül utat tört, olyannyira, hogy Kurt karaktere eredetileg nem is szerepelt a Glee-ben, ő Artie-nak jelentkezett, de annyira megtetszett a kreátoroknak, hogy megírták miatta Kurtöt.
#5 – Gyerekként mellőzte az olvasást, sokkal inkább a TV és a filmek szerelmese volt. Mindennek az oka, hogy diszlexiás volt általános iskolás korában. Elmondása szerint utólag nem bánja, mert úgy érzi, a sok film és sorozat segített neki abban, hogy megtanulja, miként kell elmesélni egy jó történetet.
* Chris Colfer itthon is megjelent két regényét ide kattintva szerezheted be *
Hol volt, hol nem volt két világ, amelyet egy ikerpár születése kapcsolt össze. Chris Colfer mesés sorozatának folytatása ismét elrepít minket a világba, ahol kedvenc meseszereplőink élnek. Szeptember 26-a és október 2-a között tartsatok ti is velünk, hogy megünnepeljünk A Gonosz Tündér visszatérésének megjelenését!
Ha már a Mesék Földjén járunk, a mostani nyereményjáték is az ott élőkkel kapcsolatos lesz. Mindegyik blogon találhattok három szót, amellyel egy mesére utalunk; ezeknek a meséknek a címét kell beírni a Rafflecopter megfelelő helyére. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy példányt Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér regényből a Könyvmolyképző kiadó felajánlásával.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.erdő, nagymama, köpeny
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js09.26. Always Love a Wild Book
09.28. Olvasónapló
09.30. Dreamworld
10.02. Sorok között