Naná, hogy két nap alatt lezúztam a könyvet! És naná, hogy éjjel fél háromkor értem a végére. Egyszerűen nem tudtam letenni, annyira bejött. Szóval igen, iszonyúan szerettem a Kiéhezetteket.

Ez tényleg egy különleges regény. Nem feltétlenül a témája miatt, hiszen itt is zombik vannak, csak kiéhezetteknek hívják őket. A regény attól a munkától különleges, amit M.R. Carey belefektett. Rengeteg tudományos szöveg van a regényben, sok katonai szakzsargon, és minden olyan szépen el van magyarázva. Még a járvány kitörése, a kórokozó, és az emberek reakciója. Egyszerűen minden fájóan hiteles volt. A szakzsargon pedig nem unalmassá, hanem hitelessé tette a szöveget. M. R. Carey rengeteget dolgozhatott a könyvön, és ez nagyon meg is látszik rajta.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva beszerezheted a könyvet! *

A történet két évtizeddel a járvány kitörése után zajlik. A túlélő emberiség egy része katonai barrakokkban él, rettegve a kiéhezettektől, míg persze vannak kint is túlélők, ők a guberálók, egy erőszakos embercsoport. Egy katonai barakkban él Melanie, a kislány, aki a napjait vagy cellában, vagy az osztályteremben, egy tolószékhez szíjazva tölti. Élete legszebb percei azok, amikor Justineau kisasszony tart órákat, mert ilyenkor rengeteget tanul. Melanie nagyon okos kislány, de nem tudja, hogy ő is kiéhezett. Egy olyan, aki tud beszélni, gondolkodni, és érez. Aki más – és aki a gyógymódot jelenthetik.

A szerző közeli E/3-as történetmesélést választott, és mindegyik főhős fejébe, gondolatai belenézhetünk. Gallagher, a zöldfülű katona olyan kis ártatlan, Parks őrmester próbálja tenni a dolgát, Dr. Caroline Caldwellt csak a tudomány érdekli és mindent azon keresztül vizsgál meg, Melanie iszonyúan okos, és nagyon jó karakter, Justineau kisasszony pedig egy pszichológus, aki igazán megszereti Melanie-t, és a többi kiéhezett kisgyereket, akiken megpróbál segíteni.

Már sokat meséltem a történetről, és szerintem most ott van bennetek jó pár gondolat, hogy mégis, merre felé is vihette az író a cselekményt. Van vajon nagy szerelem? Megtalálják a gyógymódot? Mit akarnak a guberálók? Ezek a kérdések bennem is mind felmerültek, és amikor nem volt időm olvasni, a történeten agyaltam. Lehetséges „forgatókönyveket” találtam ki, de az író folyamatosan meglepett. Bár voltak kiszámítható húzások (naná, hogy el kellett hagyniuk a bázist és megmutatni a kihalt Angliát), de az, hogy melyik karakter mikor és mit tett, totális meglepetés volt.

A regény számomra három dolog miatt volt nagyon élvezetes. Egyrészt imádom a disztópiákat és a jól felépített világokat. Ez pedig itt végtelenül hiteles és félelmetes volt. Minden egyes momentumában érződött, hogy ez akár velünk is megtörténhet, és tényleg ilyen borzasztóvá válhat az ember élete, ha jönnek a zombik kiéhezettek. A világát a regény nagyon mélyremenően és hiteles bemutatta, emiatt is 5 csillagot érdekel.

Nagyon megszerettem a főhősöket. Az összeset, még a doktornőt is, aki első blikkre negatív karakternek tűnhet, de valahol megértem őt. Nehéz lehet tudni, hogy nem vagy elég tehetséges, nem te vagy a legjobb, nincs rendes felszerelésed, de tőled várják a csodát. Hát meglepő, hogy a nő bedilizett? És szerencsére az összes főhős jól kidolgozott volt. Megismerhettem a múltjukat, a jelenüket pedig nagyon jól átadta az író, minden egyes rezdülésük, megszólalásuk fontos volt, és elárult róluk valamit.

Ami a legjobb volt a regényben, az erkölcsi dilemma. Hiszen ha azok a kiéhezett kisgyerekek beszélnek, gondolkodnak, és megfelelő óvintézkedés mellett nem támadnak, nevezhetőek-e szörnyetegnek? Joga van-e a doktornőnek az 5-10 éves gyerekek fejét felvágni, megvizsgálni az agyukat, vagy bármely testrészüket. A gyógymód és a tudomány nevében mindent szabad? De persze az alap dilemma talán mégis az, hogy Melanie és a többiek gyerekek, vagy sem. Ez pedig nagyon jól átjött a történetben. Érzésem szerint nem foglalt állást az író, de mindegyik nézőpont megjelent, és olvasóként el tudtam dönteni, hogy én miként érzek. És ez jó volt.

A könyv lezárása pedig odacsapott keményen. Én még hasonlót nem pipáltam, és csak pislogtam, hogy ez most tényleg megtörtént? Egész nap ezen agyaltam, és ahogy összeraktam magamban a kirakóst rájöttem, ennek így kellett lennie. Melanie csak előrehozta az elkerülhetetlent, hiszen végül úgyis kinyíltak volna valahogy maguktól azok a virág-izék. Viszont így a kiéhezett kisgyerekekkel elkezdhetnek felépíteni valamit együtt. Így volt a könyv hiteles, hiszen annyi jelet elszórt az író útközben, csak nem tudtam (vagy nem akartam?) összerakni. A Kiéhezettek már csak a vége miatt is egészen feledhetetlen.

Értékelés: 10/10

A Kiéhezettek más, mint a hasonszőrű YA disztópiák. Nem a szerelem dominál benne, hanem az erkölcsi, morális dilemmák, eközben felépített egy fájóan realista világot, és olyan emberi karaktereket, akiket nem lehetett nem imádni. Csodálatos volt ez a regény, nagyon örülök, hogy elolvastam. Az író előtt pedig emelem a kalapom: ezt így megírni és összehozni, hát, nem semmi munka lehetett. De nagyon megérte.

Hogy tetszik a borító? Jól reflektál a tartalomra, egyszerű, de nagyszerű. És itt most nem is bánom, hogynem filmborítósan került kiadásra.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha egyedi disztópiára vágysz, olyanra, amit még nem pipáltál, akkor ez a te könyved. Zombi rajongóknak pedig aztán pláne érdemes lecsapni rá.