Nehéz erről a könyvről véleményt írnom. Nehéz, mert tetszett is, meg nem is. Szerettem is, meg nem is. És ami a kínzó: ott volt benne a lehetőség, hogy igazán jó legyen, de sajnos nem lett az, aminek rendeltetett, ez kissé szomorúsággal tölt el.

A Firenzei nyár hősnője Lina, akinek rákban meghal az anyukája, ezután pedig sosem látott apjához kell költöznie Firenzébe. Ott megtalálja az édesanyja naplóját, amiből ki kell derítenie, hogy mi történt igazán a múltban. A segítségére egy cuki olasz-amerikai srác, Ren lesz. Miközben a lány bejárja Olaszországot sok mindenre rádöbben az életről, családról, jobban megismeri az édesanyját és rátalál a szerelem is.

Első blikkre tényleg minden adott volt a könyvben ahhoz, hogy igazán megszeressem. De sajnos az írónő több banánhéjon is elcsúszott. Számomra a legidegölőbb maga a könyv szerkezete és a felesleges drámák. Lina ugyanis nem azt csinálja, hogy végigolvassa három óra alatt a naplót, hanem egy-egy oldalt csupán, és aztán jön a hiszti, az aggodalom és a félreértések özöne, aminek tényleg semmi értelme.

A felesleges töprődések, és a napló el nem olvasása a könyv nagyon sok pontján egy hisztis lányt csinál az amúgy jól megírt, és az esetek többségében igenis szerethető hősnőből. De leginkább tényleg a sok félreértés zavart, és hogy feleslegesen pörögtek a lapok, mert rossz úton járt a csaj, és erre rajta kívül mindenki rájött, és ha elolvassa a naplót, ő is tudta volna.

A másik szomorúságom maga a fordítás. Ritkán emelek szót ez ellen, de itt nagyon felkavart, amit olvastam. Nem csak arra gondolok, hogy a többszöri „szájam” használat miatt állandóan le kellett raknom a könyvet. Hanem arra, hogy a fordítást gyermetegnek éreztem, mintha lebutította volna a regényt. De nagy szomorúságomra van ennél rosszabb is.

A sztori tele van olasz kifejezésekkel, mondatokkal, beszólásokkal. A legtöbbnél a szövegkörnyezet sem segített kitalálni, hogy miről is van szó. Úgy éreztem kimaradok valamiből, a könyv egy pontján megnyitottam az olasz-magyar szótárt telefonon, de amikor egy szóra három jelentést is kiadott, és egyik sem egyforma volt, gondolhatjátok mennyire örültem. Iszonyúan idegesített, hogy nem tudom miről beszélnek a karakterek. És nem érdekel az sem, hogy a hősnő sem tudta.

Egy dolgot le kell szögeznem: a blogturné miatt előolvasói e-book példányt olvastam. Simán lehet, hogy a tördelt verzióban benne voltak a fordítások, és talán a szövegminőség is javult. De az én olvasási minőségem jelentősen torzult, ezt pedig nem érezném helyesnek elhallgatni.

De azért jót is tudok mondani, mert ahogy a bevezetőmben is írtam, a hibái dacára szerethető is volt a könyvben. Látszott a lapokról, hogy az írónő ismeri Firenzét, zseniális volt a hősnővel együtt bejárni a várost, megismerni a történelmét, az aprócska utcáit vagy éppen a legnagyobb nevezetességeket. Az olasz életérzés is nagyon átjött, és ha netán eljutok olaszba, és veszek egy gelatót (azaz fagyit), lehetetlen lesz, hogy ne ez a könyv jusson róla eszembe.

Imádtam Lina kapcsolatát az anyukájával is, és fájdalmasan jó volt átélni, miként engedi el őt a lány. Annyira élethű volt az egész, Lina érzelmi skálája gyönyörűen átjött. Az apjával, azaz Howarddal való kapcsolata is nagyon szépen épült fel. A beszélgetéseiket nagyon szerettem, azt is, ahogy bénáznak a másik mellett. Kihozták a maximumot a nehéz helyzetből, amibe kerültek, az írónő a szálaikat nagyon jól kibogozta. A könyv végi lezárás pedig nagyon kellett, még ha kicsit meseszerű is volt, szerintem ez így jó.

Na és Ren… Kaptunk egy újabb könyves álompasit, nem is akármilyet. Ren imádnivaló, minden egyes beszólása, a poénjai, és eleve az egész jelleme annyira szerethető. Jó volt őt együtt látni Linával, a kapcsolatuk fejlődését is csíptem, a romantika pedig szó szerint átütött a lapokon keresztül. Lehetetlen volt elhinni, hogy ők nem szeretik egymást, és éppen ezért volt olyan jó olvasni róluk.

Külön pacsi jár a mellékszereplőkért is. Akadt nem egy pár olyan arc, aki bár nem szerepelt sokat, de minden jelenete kincset ért. Marco idióta beszólásai és az évődése Elenával például nagyon megmosolyogtatott, ahogy Lina amerikai barátnője, Addie is aranybánya. Szeretem azt, amikor jól működő mellékszereplők vannak egy regényben, itt pedig erre aztán semmi panasz nem volt.

Értékelés: 7/10

Szerettem is, meg nem is. A Love & Gelato alapvetően egy jó könyv, de úgy érzem kellő odafigyeléssel az írónő és a fordító részéről még jobb is lehetett volna. Kissé sajnálom, de nem tagadom, az olvasás során sokszor nagyon jól mosolyogtam, szerettem a karaktereit és imádtam megismerni Firenzét.

Hogy tetszik a borító? Aranyos és figyelemfelkeltő. Bejövős.

Kinek ajánlom elolvasásra? A YA könyvek szerelmeseinek mindenképpen, különösen ha tetszett az Anna és a francia csók, mert leginkább ahhoz tudnám hasonlítani.