Hű, ilyesmire is rég került sor: hogy bőven egy esemény után írjak róla élménybeszámolót. De van mentségem: vasárnap este ért véget a Mikrofonpróba szerkesztése, ami eléggé fárasztó volt, mostanáig pihentem – meg persze dolgoztam.

No de milyen volt a Könyvhét? Baromi jó, minden hibájával együtt. Lassan le se kell írnom, hogy a Könyvfesztivált jobban szeretem. El is mesélem azt a bizonyos szombatot – már amennyire emlékszem rá. Végtére is, eltelt két hét 🙂

Korán reggel indultam, és már a buszon sírva röhögtem. Hallottam egy párt veszekedni, a nő megszólalt: „Olyan vagyol, mint a kínaiba a kóla. Nem érsz annyit„. Be kell valljam, kellett két perc, hogy leessen (írjuk a reggel számlájára). Mert banyek, tényleg drága a vendéglátó egységekben a kóla, jobban megéri kintről vinni. Ez a riposzt meg is alapozta a kedvem a The Mistake – A baklövés olvasásához.

Amint megérkeztem Budapestre siettem is az Ikeába, ahová Petra kért találkozót. Hozta a kicsikémet is, és csak pár percig kellett rájuk várnom. Amint megérkeztek, egyből jött a sokk: alig egy hónapja láttam a babát és hihetetlen mennyit nőtt ennyi idő alatt! Ráadásul Petra fel akart menni enni az ikea emeletére… Fincsi a kaja, de onnan kijutni! Persze nem mondtam nemet. Van a Túl szépben egy mondat: „Ellenkezni felesleges, ellenállni életveszélyes.” Ezt Petra illette. És ehhez tartom magam 🙂

A kaja amúgy tényleg finom volt, a baba pedig szupercuki. Annyira jó volt a karomban fogni, de kissé szomorúan tettem, mert mire legközelebb látom, már nagy lesz, és félni fog az idegenektől, én meg számára az leszek, hiába tudom, hogy mennyit kakil, jól bírja-e a meleget vagy szopizik-e eleget. (Khm, nem mindegyikre vagyok ám kíváncsi 🙂 )

Miután kibeszélgettük magunk és eljött az idő, a terror is kezdetét vette. Az Ikea tényleg egy útvesztő! És ki tévedt el? Hát persze, hogy én. Félúton elbúcsúztam Petráéktól, mert megjött a párja, hogy vásároljanak ezt-azt. Megindultam előre, és vagy tíz percnyi bóklászás után ugyanott kötöttem ki, ahonnan Petrával elváltunk. Ekkor mondta, hogy az aranyszabályt elfelejtettem. Nem követtem a nyilakat. Úgyhogy Petra lepasszolta a kicsikénket az apjának, és ketten tartottunk kifelé ugyanolyan nagyokat röhögve és ugyanolyan idétlenül, ahogy már lassan tizenöt éve tesszük. (Ide most tennék egy szívjelet, de nem akarom, hogy Petra sírva röhögjön)

A Könyvhétre kábé 13.00-ra értem oda, naná, hogy tűzött a nap. Viszont, összefutottam Deszyvel és Tamarával, leültünk a szökőkúthoz és elkezdtünk beszélgenti. Aztán később bővült a csapat. És olyan jó volt végre élőben is kitárgyalni mindent, amit neten kevésbé lehet. Ezért is szeretem ennyire a könyves eseményeket.

A dedikálásom 14.00-kor kezdődött, de már érezni lehetett az eső lábát. Abban a biztos tudatban ültem le, hogy itt bizony esni fog – akárcsak tavaly. A sor pedig állt rendesen (amit köszönök ám!), így már elkezdtem keresgélni a lehetőségeket, ekkor akadt meg a szemem a sátron. A B-terv meg is született egy pillanat alatt.

Maga a dedikálás hihetetlenül jó hangulatú volt. Számomra mindig csodás érzés találkozni az olvasókkal, olyan remek érzelmi feltöltődés látni, hogy másoknak mennyit jelent a Túl szép és a Fogadj el! Volt például olyan lány, aki azt mondta, már hétszer olvasta, ezután az államat keresgéltem.

Sajnos egy dedikálásnál sikerült bénáznom egy kicsit: elírtam az elejét. Ekkor somfordált oda Deszy, jelezve, hogy Tammarra Webber, amerikai írónő rajzolt valamit egy elírásból. Hát jó, megpróbáltam, engedélyt is kaptam rá. Napszemüveget akartam, melltartó lett helyette. Utólag is nagyon-nagyon sajnálom!

Talán pont a bűnös tettemért, de elkezdett esni az eső. Naná, nincs RST Könyvheti dedikálás eső nélkül. Be is menekültem a sátor alá, olvasók jöttek velem együtt, vicces volt. De tényleg: emlékezetes marad, bízom benne, hogy azoknak is, akik félig megázva várták, hogy aláírjam a könyveiket. Ez így számomra még nagyobb megtiszteltetés, hogy még az eső sem riasztotta el őket. Köszönöm lányok!

A dedikálás végére az eső is elállt, naná, köszi természet! Adával és Ünigével el is indultunk a meki felé, mert éhesek voltunk. Röhögve haladtunk, odabent is tök jó volt a hangulat. Később be is futott Deszy, Tamara és Zita is. Hát, mit mondjak, még jobb lett a buli, pláne amikor azon versengtünk, kinek van olyan a táskájában, ami másnál nincs. Mondanám, hogy nyertem az RST könyvjelzőimmel, de szemforgatás volt rá a csajok válasza 😀

Később elkezdődött a Blogturné találkozó is. Ritkán találkozunk a BTK lányokkal, mert mindannyian másutt élünk. Legutóbb talán pont a tavalyi Könyvhéten voltunk nagyobb létszámban, de ez a mostani tényleg nagy volt, sokan eljöttünk. Csaptunk is egy jó hangulatú beszélgetést, szóba került minden, még a biztonsági őr is odajött, hogy túl hangosak vagyunk. Sőt, közös képet is készítettünk. Pont Uszáma csinálta a fotót, aki két Prológusos lánnyal volt ott a mellettünk lévő boxban. Mondtam is a BTK-soknak, hogy ennyire jól megfér egymás mellett a két csapat.

Kábé 16.30. körül elvonultunk a mekiből, vissza a Könyvhétre. Mondanám, hogy ezután bejártam az összes standot, de nem igaz. Könyveket bármikor láthatok, a barátaimat és a könyves ismerősöket sajnos nem. Így visszamentünk az Alexandra Value stand elé a szökőkútra, és Adával, Ünigével, Tamarával és Zitával rengeteget beszélgettünk mindenféléről. És tök jó volt, ez így volt igazán ütős.

Oké, azért a KMK kínálatot megnézegettem, sőt, Tavi Katával is sikerült hosszabban beszélgetni, tök jó volt, majd mindenképpen meg kell ismételni.

Kábé 18.30-kor szedtem a sátorfám, a 19.30-as busszal indulni akartam haza, hogy ne legyek annyira K.O. vasárnapra. Ugyanis komoly határidőim voltak, és másnap dolgozni kellett a Mikrofonpróba kéziratán. Így a Könyvhét számomra nem tartott olyan sokáig, de az egész napot nézve hihetetlenül eseménydúsnak éreztem. Sokat nevettem, rengeteget beszélgettem, és átjött a varázslat. A végére az esőt se bántam 🙂