Létezik-e napjainkban nagyobb tabu a testvérszerelemnél? Olyan, amit senki nem igazán tud sem megérteni, sem igazán elfogadni? Nem sok jut eszembe a nyilvánvaló pedofílián túl. A kötet ezzel a kőkemény témával operál, és teszi mindezt fájdalmasan jól.

A Forbidden egy olyan könyv, ami teljesen megmozgatott érzelmileg. Iszonyú jól van megírva, a legnagyobb magasságokba repített, hogy aztán hatalmasat zuhanhassak. Egyik pillanatban mosolyogtam, aztán zokogtam, és mindig, minden egyes pillanatban ott dobogott bennem a kétely, hogy én most drukkoljak-e a főhősöknek. Mert bármennyire elfogadónak érzem magam, a testvérszerelem kicsit nálam is sok.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg nagy kedvezménnyel! *

Ha azt olvassuk, hogy egy könyvben a testvérszerelem a téma, akkor nagy naivan a még elfogadhatóbb verzióra gondolunk. Véletlenül találkoztak, fogalmuk sem volt róla, hogy tesók, egymásba szerettek, és amikor a legboldogabbak voltak, akkor derült ki, hogy jajj, ők tesók, és ó, most mi lesz. Na ez nem A végzet ereklyéi, Suzuma pedig nem biztonsági játékos. A kemény témaválasztását kemény döntések kísérték.

Lochan és Maya egész életükben ismerték egymást. Mindig is többek voltak, mint testvérek, lelki társként tekintettek egymásra. Az apjuk elment, az anyjukra nem lehet számítani, mert alkoholista, drogozik, és eljár a pasijaihoz. Így Lo és Maya vállalták át a szülői feladatokat, és gondozták két kisebb testvérüket. Aztán ahogy egyre jobban kamaszodtak, szinte egyszerre döbbentek rá, hogy amit egymás iránt éreznek, az régen túlhaladta a testvéri szeretet szintjét. Ez már szerelem, bármennyire is bűnös legyen.

Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, három dologra voltam kíváncsi:

1. Mennyire lesz hitelesen bemutatva az, hogy hirtelen rádöbbennek, ők szerelmesek? A válasz a nagyon, az írónő csodásan levezette az egészet. Az apró nézéseket, a féltékenységet, a dühöt, és azt, ahogyan fokozatosan másként látja egymást Lochan és Maya. Igazán reálisnak tűnt érzelmi szinten ahogy bemutatták, miként alakul át valami mássá a szeretet.

2. Harcolnak-e az érzéseik ellen? Ezt valahogy fontosnak éreztem, nagyon akartam, hogy bekerüljön a könyvbe. És igen, nagyon durván benne volt, olvasni pedig minden pillanatban fájdalmasnak tűnt. Ahogy Suzuma átadta a szerelemi bánatot, a harcot, hogy elfeledjem azt, akit mindennél jobban szeretek, mesteri volt. Azokban a pillanatokban tényleg nem lehetett mást tenni, mint drukkolni a párosnak.

3. Képes lesz-e kielégítően lezárni a történetet az írónő? Itt felemás a végeredmény. Zokogtam az utolsó oldalakon, de egyben szomorkásan bólogattam, hogy igen, ez máshogy talán nem is történhetett volna még a valóságban is.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg nagy kedvezménnyel! *

A három fő kérdésemre tehát jól reagált a könyv, és ami azt illeti, nem sok kivetnivalót tudok találni benne. Ami pedig a legdurvább, hogy mennyire elgondolkodtatott. Alaposan el kellett tűnődnöm az elfogadásom határain, hogy mi az, aminek még drukkolni tudok, és minek nem. Végül annyira magával ragadott Maya és Lochan története, hogy úgy tettem, mint ők.

Egy ponton túl nem érdekelt, hogy testvérek, mert olyan szenvedélyesen szerették egymást, hogy képtelen voltam nem drukkolni a boldogságukért. És ők tényleg, őszintén szerelmesek voltak. Nem csak a másik külsejébe, hiszen mindenkinél jobban ismerték egymást, a gyengeségeiket, a rossz természetüket, a jó és a rossz oldalukat egymásnál. Lelki társként tekintettek egymásra, és a regény alapján számomra is egyértelműnek tűnt, hogy ők azok.

Amin még nagyon elgondolkodtam, az a környezeti hatás. Vajon ha apu nem lép le, ha anyu emberként viselkedik, és nem olyan köcsög, és Lochan & Maya normális tiniként élhet, és nem kell háztartást vezetniük és gyerekeket nevelni közösen, vajon akkor is egymásba szerettek volna? Ha nincs a sok nehézség, ami akaratlanul is közel hozza őket egymáshoz, mi történhetett volna? Úgy elolvasnék egy „mi lenne, ha” történetet az írónőtől, ami ezt a vonalat követi nyomon.

Amiről még feltétlenül beszélnem kell, az Lochan személyisége. Ő ragadott jobban magával, Maya kissé átlagos volt. Lochannél viszont imádtam a lobbanékonyságát, ahogy fájdalmasan rossz döntéseket hozott otthon, például durván ordibált. És igen, ezek után jött a lelkifurdalás, de tetszett, hogy megismertük a srác rossz oldalát is, és nem csak a tökéletes pasit mutatta meg az írónő.

Ami viszont még imádnivalóbbá tette Lochant, a félénksége az iskolában, ahogy nem mert megszólalni, mert kiverte a víz. Szerettem a karakterfejlődését, jó volt látni, ahogy a szerelem erejével legyőzi a saját korlátait, és jobb, erősebb emberré válik, egy olyan felnőtté, aki mellett bárki szívesen letáborozna.

Értékelés: 10/10

Elgondolkodtató, kicsit nyomasztó és kínzóan gyönyörű romantikus történet a Forbidden. Kimondhatatlanul jó volt elolvasni a könyvet, minden fájdalmas pillanata ellenére örök élményként marad meg bennem.

Hogy tetszik a borító? Igazán jellegzetes, és a sztorihoz is jól passzol a szögesdrótból font szív. Csak azt sajnálom, hogy itthon nem a piros, hanem a fekete hátterű verzió jelent meg. A piros szerintem jobban néz ki.

Kinek ajánlom elolvasásra? Tabu téma, tehát nagy nyitottság kell ahhoz, hogy valaki igazán szeretni, és ami fontosabb, értékelni tudja a történetet. Szívből ajánlom a könyvet, érdemes beleolvasni, de javasolnám, hogy csak 18 éven felüliek vegyék kézbe.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg nagy kedvezménnyel! *