Annyira örülök, hogy a Dumplin’-hoz hasonló könyvek is napvilágot látnak. Tinikoromban életmentő lett volna ez a könyv, hogy elhiggyem, ha megvan a belső szépség, akkor egy ducibb embert is akarhat akár két tökéletes srác. És tudjátok mit? Most, 28 évesen is nagy hasznát vettem egy ilyen olvasmánynak.

Rengeteg érzelmet generált bennem olvasás közben a Dumplin’. Sok helyen magamra ismertem, és egy-egy probléma annyira hitelesen és jól lett prezentálva, hogy a barátaimmal az utóbbi napokban másról sem tudtam beszélni, csak erről a könyvről. Igen, ez simán tökéletes beszédtéma, leginkább mert nincs olyan ember szerintem, aki legalább pár pillanatra ne tudna azonosulni Willowdean problémáival.

A sztori főhőse, a tizenhét éves Willowdean, aki nagy túlsúllyal küzd. A szeretett nagynénje pont a súlya miatt hunyt el, míg volt szépségkirálynő, és még mindig gyönyörű anyjával nem a legjobb a kapcsolata. A munkahelyén a lány belezúg egy srácba, Bó-ba, és amikor ez úgy tűnik, viszonzásra talál, elkerülnek a gondok. A lány pedig még egy szépségversenyre is benevez.

Beszéljünk először a romantikus szálról! Imádtam a könyv szerelmi háromszögét. És nem azért, mert jónak tartom, hogy 2 srác is vetélkedjen egy ducibb lányért, hanem mert nagyon jól ki volt dolgozva minden érzelmileg. Szerettem persze a srácokat is, jól lettek megírva. Bó és a múltja, illetve a maga kis csendes módján vett tökéletessége tényleg megkapó. Mégis, Mitch ragadott jobban magával, a magabiztos, imádnivaló viselkedésével, pláne amikor a sebzett oldalát is láthattuk.

Azt szerettem leginkább a romantikus szálban, hogy ez mit váltott ki Willowdeanből. Hogy az, ha valaki megérinti a hurkáit rettegéssel tölti el, még úgy is, ha tudja, a másik fél vonzódik hozzá. És eleve a tudat, hogy képes-e elviselni azt, ha összejön egy nála dögösebb sráccal, mit szól majd a közvélemény. Mert lássuk be, ha egy duci – izmos párost látunk, felsejlik a fejekben a „hogy jöhettek ezek össze?” és a „de szerencsés ez a duci csaj/srác, hogy kifogta” gondolatok. És ezek még a szebbek…

Willowdean problémája a szerelmi téren nagyon realista és hiteles volt, pláne ahogy végigvezette magában a lehetőségeket. És persze szerettem az ezekből fakadó titkolózásokat, a randikat, a beszélgetéseket és az érzéki csókokat is. Mindkét srác szuper volt, szó se róla, de akkor is, Team Mitch!

A barátság leírása is végtelenül hitelesnek érződött. Ha egy duci és egy sovány lány barátkozik, akkor alapvetően megvannak az olyan problémák, amire a sovány nem feltétlenül figyel oda, mert számára természetes, hogy végig merjen menni fürdőruhában a strandon. Szerettem Ellen és Will barátságának az alakulását, az a nagy beszélgetésük pedig a szépségverseny előtt, amikor felfedték a titkaikat és a legbelsőbb érzéseiket, az nem csak csodás volt, hanem utólag sok mindent másként is láttatott bennem.

A hősnő legnagyobb idolja Dolly Parton, akit én is szeretek ám. Jó volt, ahogy beleépítette Dollyt a történetbe, pláne miként a halott nagynéni, Lucy oldalán szállingózott be. A visszaemlékezésekért rajongtam, a szívem szakadt meg Will vesztesége miatt. A vidám jeleneteket viszont imádtam, a transzvesztitashow, és ami utána jött pedig valami hihetetlenül vicces és szívderítő lett, csodálatos volt olvasni róla.

Will és az anyja kesze-kusza kapcsolata nagyon furcsának tűnt, sokszor el is akartam ítélni a nőt, de mindig eszembe jutott, hogy végignézte, amint a szeretett húga egyre jobban hízott, míg végül meg nem halt. És most a lányán látja, hogy úgy végezheti, mint Lucy. Hogy ez elég ok-e az időnkénti bunkó viselkedésére? Kétségkívül nem az, de mégsem tudtam utálni az asszonyt, mert olyan emberien lett megírva az összes hibájával együtt.

A szépségversenyes szál, és az emiatt bejövő barátnő-karakterek kétségkívül feldobták a sztorit, remek karakterfejlődéssel szolgáltattak mindenki számára.  Amit pedig még ki kell emelnem, a kisváros jellegzetes leírása, annak minden apróságával együtt. Amikor az étteremben felismerte a két évvel ezelőtt végzett lányt Will, ott adóztam a legjobban az írónő tehetségének. Az ilyen mesteri apróságok adják át még jobban a kisvárosi hangulatot: mert az a lány is azt hihette, hogy el fog menni, de nem, mert úgy végezte, mint a szülei, és annak a szülei… És így még égetőbb a kérdés: Vajon Will is így jár majd?

Értékelés: 10/10

Nagyon hiteles regény a Dumplin’, és nem csak a kövérségről, hanem a szerelemről, a családi problémákról, a baráti kapcsolatok keszekuszaságáról és a kisvárosi létről beszél fájóan realistán mesél. Emellett pedig egy varázslatos, inspiráló történettel bír. Egyszerűen tökéletes.

Hogy tetszik a borító? Őszintén, nekem semennyire. Kicsit sajnálom, hogy ehhez a csodás könyvhöz nem sikerült méltó külsőt varázsolni, de a tartalom a lényeg, azzal pedig nincs baj.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Tökéletesen egyetértek a fülszöveggel. Egy inspiráló történet a középiskolás Willowdeanről, aki megmutatja, mennyire fontos elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk, hogy az életben esélyünk legyen az igaz boldogságra.

A könyvben nagyon fontos szerepet kapott Dolly Parton, akit személy szerint én is imádok. Leginkább a legsikeresebb dala, a Jolene kapott teret az előadásai közül, ami egyértelműen a legjobb Dolly-dal.

Alább két videót is megnézhettek, ami tuti hangulatba hoz! Az egyik egy régebbi, 1975-ös felvétel, ezen Dolly nagyon fiatalon énekli a dalt.

A másik pedig egy varázslatos duett pár évvel ezelőttről, ahol Parton a keresztlányával, Miley Cyrus színésznővel karöltve énekli a dalt. Hallgassátok, szeressétek, mert megérdemli!