Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Colleen Hoover – This Girl: Ez a lány

Félve kezdtem neki a könyvnek, de szerencsére pozitívan csalódtam a végére. A Slammed sorozat második kötete, a Visszavonuló hatalmas csalódás volt számomra, egy teljesen felesleges könyvnek éltem meg, és nagyon nem szerettem. Már le is mondtam gondolatban a sorozatról, de aztán birizgálta a fantáziámat a trilógia lezáró kötete. Kíváncsi voltam, ezért beleolvastam, aztán pedig a történet nem eresztett. Újra beleszerettem a sorozatba, és sikerült elhalványítani a Visszavonuló rossz emlékeit is.

this-girl-ez-a-lany

A This Girl története nem más, mint a Slammed újramesélése, csak ezúttal Will szemszögéből élhetőek újra át a jól ismert jelenetek, kiegészítve némi extrával, illetve kaptunk egy jópofa epilógust is, a sorozat pedig totál happy enddel zárulhatott. A legjobban pont az epilógus tetszett, örültem, hogy pontot tettünk a történet végére, és minden szereplő megtalálta a neki kijáró boldogságot. Mert lássuk be, egyiküknek sem volt túl egyszerű, éppen ezért járt már nekik a boldog vég.

Ahogy én elképzeltem: Will | A fotón: Bradley James
Ahogy én elképzeltem: Will | A fotón: Bradley James

Kicsit necces tud lenni, ha két nézőpontból lehet megismerni ugyanazt a történetet, mert mi van, ha nem tudja ugyanolyan izgalmasan elmesélni a szerző? Itt szerencsére erről szó sem volt, Will részei önmagukban is érdekesek voltak, különösen azok a jelenetek, amiket nem ismerhettem meg Lake szemén át. Nagyon tetszett Will és Julia összes jelenete, jó volt újra viszont látni az asszonyt, akinek a halálát „másodjára” is megsirattam. Külön érdekes volt a továbblépési próbálkozás, a leleplezett randi története, és a számos érdekes fejlemény, meglepetés.

this-girl-lake
Ahogy én elképzeltem: Lake | A fotón: Phoebe Tonkin

Egyetlen dolgot sajnáltam a regény olvasása során: a szerkezetet. Nem értem miért így írta meg Colleen Hoover. Persze gondolom neki ez így tetszik, de olvasói szempontból aggályosnak érzem. A sztori úgy van felépítve, hogy Will és Lake a nászútjukon vannak, aminek az eseményeit jelen idejű E/1-en narrálja Will. A felesége kérésére elmeséli a Slammed eseményeit, de az is jelen idejű E/1-en megy, sőt, egy jelenetnél, amikor a múltban van, még korábbi időpontra visszatér narrálásban, és az is jelen idejű E/1. Annyira hiteltelen volt ez számomra. Jobban tetszett volna, ha váltakozik a jelen és múlt idejű E/1. És hát, azt se bántam volna, ha kevésbé csöpög a nyál, Will nagyon feminim.

Ahogy én elképzeltem: Will | A fotón: Bradley James
Ahogy én elképzeltem: Will | A fotón: Bradley James

Értékelés: 8/10

Mindent egybevéve jó kis könyv volt, örültem, hogy esélyt adtam és elolvastam. Érdekes volt belelátni Will fejébe is, még úgy is, hogy csöpögött a nyál. Újra átélhettem a Slammed történéseit és útjukra engedtem a karaktereket. Ez így volt kerek egész, köszönöm az élményt.

Hogy tetszik a borító? Bejön a szimbolikája, hogy az első két résznél még külön széken üldögéltek, most pedig végre összebújnak.

Kinek ajánlom elolvasásra? Szerintem azok is bátran fogjanak bele, akik hozzám hasonlóan nem szerették a második részt. Amúgy a sorozatot bátran ajánlom romantikát kedvelő olvasóknak.

COLLEEN HOOVER – THIS GIRL – BLOGTURNÉ

  • tis-girl-btk

    A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Colleen Hoover: This Girl – Ez a lány című regénye, a Slammed trilógia befejező kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere, Willel karöltve felidézi Mr. és Mrs Cooper megismerkedésének és egymásra találásának keserédes történetét.
    2015. november 16-tól mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

  • Mostani játékunkkal egyszerre szeretnénk búcsúzni a sorozattól, és feleleveníteni a Layken és Will kapcsolatában fontos szerepet játszó pillanatokat.
    Minden állomáson (és a Blogturné Klub közös blogján is: http://www.blogturneklub.com) egy, a korábbi eseményekkel kapcsolatos kérdést találtok, melyek megválaszolásával esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három This Girl – Ez a lány példány egyikét.
    Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

    Milyen lényt utánozva kergeti Layken Cauldert és Kelt, amikor megérkeznek új otthonukba?

    a Rafflecopter giveaway
    //widget-prime.rafflecopter.com/launch.js