Ez a könyv különleges – ezt már az elején szögezzük le. Azt nem mondom, hogy hibátlan, mert jó sok dilemmát okozott kritika írás előtt. Az olvasás is felemás élmény volt, de alapvetően elgondolkodtatott és megszerettem, tehát nem volt vele gond. Jobban belegondolva a különleges mellé illene még a realista jelzőt is kiemelnem, mert a Kötéltánc minden ízében realista könyv. Még akkor is, ha a realizmus itt egyenlő volt a végtelennek tűnő önostorozással, önbizalomhiánnyal és a fájdalommal.

A történet főhőse a tizenéves Lia, aki egy titkos blogon írja le nap formájában az érzéseit, gondolatait. A kisvárosban lakó lány durva párkapcsolatban él. Erik, a fiúja folyton megalázza, megveri és megerőszakolja, de Erik kifelé egy tökéletes képet mutat, ezért Lia szülei nagyon támogatják a kapcsolatot. Lia volt párjába, Bencébe szerelmes, de nem tudja, mit tegyen. Egyáltalán tehet valamit?

Szeretem, amikor egy regény fontos társadalmi problémákat vállal fel. Különösen üdítő élmény, ha mindez tinédzserekkel, egy ifjúsági könyvben történik, mert így nagyobb eséllyel juthat el az ifjúság kezébe, akik rengeteget tanulhatnak a belőle, miközben ráismerhetnek önnön problémáikra. Felnőttek részére is remek „oktatóanyag” a könyv, ami természetesen szórakoztat is. Éppen ezért a Kötéltáncot korosztálytól függetlenül bárkinek ajánlom elolvasásra. Hasznos olvasmány, még ha időnként rettentő nehéz is.

A blogos formátummal az elején ki kellett békülnöm. Furcsának tűnt nekem, de amikor beléptek a képbe a chates beszélgetések, máris megszerettem, mert életszerűvé varázsolta az egészet. Ma már egy tini inkább (titkos) blogot ír a gondolatairól, mintsem naplóba körmölne, a chates beszélgetések sok pluszt hozzáadtak a történethez. Például amikor Lia az ellentét állította annak, amit érez, az nagyon szíven ütött.

Lia karaktere nagyon realista volt. Rengeteg ilyen lány él(het) vidéken, akik szeretnének kitörni, de úgy érzik nem fog soha sikerülni, akik kidobnák az aktuális pasijukat, de szülői, baráti nyomásra nem teszik, hiszen úgysem találnak jobbat. Milyen sok hazugság, és egy rossz szülő mindezt képes elhitetni…

Szegény Liát teljesen elnyomta a családja, az anyja tipikusan a péklapát kategória, hiszen még akkor is Eriket védte, amikor kiderült, Liát megütötte és bántalmazta. A kérdése az volt, nem-e tettél valami rosszat leányom. Mert Erik olyan jó fiú, magától biztosan nem tette volna… Ez a pont sokkoló volt, de kellett, mert így vált igazán érthetővé Lia komoly depressziója. Brutális szülői elnyomásnak lett kitéve a lány, az anyja módszeresen építette le az önbecsülését, miközben az apja csak szótlanul tűrte. Nem is tudom olvastam-e már valaha ennyire utálatos anyáról, a nő simán megüti az Umbridge szintet.

Írói szempontból minden elismerésem, hiszen Lia tökéletesen fel lett építve. Megmutatta, mitől lett annyira depressziós, világossá vált, miért fél önmaga lenni, miért nincs bátorsága kiállnia önmagáért, és elhinni, hogy megérdemli, ha bármi jó történik az életében. Íróként Németh Eszter nagyot alkotott. Olvasóként viszont nehéz volt befogadnom a folytonos, kőkemény depressziót. Különösen akkor volt nehéz, amikor már jobbra látszódtak fordulni a dolgok, és voltak olyan emberek az életében, akik szerették, és elfogadták. De a depresszió és a rossz gondolatok nem múlnak el egyik napról a másikra… Olvasóként tehát nagyon nem volt egyszerű, de ismétlem, a karakter teljesen hiteles.

Értékelés: 9/10

Borzongtam, szomorkodtam, néhol nevettem és alapvetően szívesen olvastam Németh Eszter debütáló könyvét. A Kötéltánc fontos könyv, érzékeny témákat érint, és a lehető legjobb módon boncolja őket. Különleges és realista – ez a két jelző jellemzi legjobban a regényt, amit tényleg érdemes korosztálytól függetlenül elolvasni. Abszolút nem bánnám, ha idővel a Kötéltánc kötelező olvasmány lenne a középiskolákban.

• 06.22. – Zakkant olvas
• 06.25. – Media Addict
• 06.28. – Kelly és Lupi olvas