Könyvkritika: Kami Garcia – Törhetetlen

Kami Garcia előző könyvsorozata, a Beautiful Creatures számomra is nagy szerelem volt, annak ellenére is, hogy a második kötetben csalódva talán már nem is olvasom tovább Ethan és Lena történetét. Ennek ellenére esélyt akartam adni Garcia új, Légió sorozatának. Utólag nem is bántam meg, mert bár nagyon egyszerű ez a könyv, és olyan panelekkel operál amik már a százszor ellőtt klisék táborát erősítik, mégis, valami megfogott benne. Talán az, hogy azokat a kliséket jól alkalmazva érdekessé varázsolt egy olyan történetet is, amit másutt már láttam, méghozzá nem is egyszer, de Garcia tett bele egy olyan titkos fűszert, ami miatt a Törhetetlent szívesen olvastam végig. A folytatást pedig már most nagyon várom.

A sztori főszereplője a gimis Kennedy, aki egy nap arra megy haza, hogy az anyja halott. Nem sokkal később felbukkan nála két jóképű srác, akik mellesleg ikrek, Jarod és Lukas pedig szellemekről kezd el neki beszélni, amit a lány nem fogad jó néven. Később előtte is nyilvánvalóvá válik, hogy szellemek márpedig léteznek, sőt, a többi természetfeletti lény is, akikről csak a mítoszokban hallott. Az édesanyját is egy ilyen szellem ölte meg. Kennedy végül csatlakozik a srácokhoz, akik kiegészülve Alarával és Csuhással alkotják a Légiót, egy régi rendet, akinek az a feladata, hogy csökkentsék a világ szellemeinek és démonainak a rombolását, a legfőbb cél pedig elpusztítani azt a fődémont, akik egykor az őseik szabadítottak ránk. Eközben persze tombol a szerelem, Kennedyért pedig mindkét iker-srác odavan.

A misztikus rész volt az, ami az én figyelmemet is felkeltette, ezt pedig egész jól alkalmazta Garcia. Figyelembe vette a már meglévő legendákat és mítoszokat, ezeket történelmi tényekkel vegyítette, hozzáadott egy rakat kreativitást, és sikerült hitelesre megírnia. Mármint, egy részét. Mert azt ugye ő se gondolta komolyan, hogy mindössze öt ember óvja a világot a természetfölöttitől, akik persze csak Amerikában fordulnak elő, a világ többi részének pedig nem kell a védelem, á, dehogy. Ha ettől a résztől eltekintek, akkor viszont tényleg rendben volt a természetfölötti szál. Sőt, ez szolgáltatta a legtöbb izgalmat is. Érdekes volt Kennedy szemén át felfedezni a világot, emiatt megbocsátom azt a klisét is, miszerint a hősnővel együtt tudjuk meg a dolgokat. Nagyon tetszettek ám a szellemek történetei, és a feszültséget is jól generálta a szerző. A végjáték pedig szédületesen jól sikerült, olyannyira, hogy emiatt várom a legjobban a második kötetet.

A főszereplőt azonban nem bírtam megkedvelni. Nem tudom miért, de Kennedy távol állt tőlem. Na jó, tudom, nem csípem a Mary Sue karaktereket, Kennedy pedig közéjük sorolandó. Nem csak feltétlenül azért, mert röhejesen gyorsan fogadta el a szellemek létét, hanem mert még egy kis hülye is volt végig. Amikor például arról panaszkodott, hogy őt senki sem szerette korábban, és senkije nincs, azt hittem belemászok a lapokba és leöntöm őt egy liter jéghideg kólával. És mindezt azért, mert egy pillanat alatt elfelejtette a legjobb barátnőjét, akiről a sztori elején olyan nagyon kedvesen írt, a felejtés oka meg a két jóképű, jó testű srác volt, akikbe rohadt gyorsan belezúgott. Mindezt persze abban az időszakban, amikor az anyját kellett volna gyászolnia, de szerencsétlen asszony kapott három oldalt, aztán meg a lánya olyan hirtelen lépett át a „Leszarom, leszarom, csak pasizni akarok” vonalba, hogy az még nekem is fájt. (Szerencsétlen nő meg foroghatott a sírjában). Egy szó, mint száz, Kennedy nagyon Mary Sue karakter, de igaz, nem akkora bestia, mint a Visszafojtott lélegzet démona, alias Emma.

Szerencsére azonban a mellékszereplők nagyon jók voltak. Külön pacsi, hogy sikerült túllépni az egydimenziós karakterábrázoláson a két srácnál, így Jarod és Lukas is különálló egyéniségek lettek. A köztük megbúvó problémák, sértődések és fájdalmak is nagyon reálisak voltak, annak ellenére is, hogy természetfeletti okok miatt kezdődött náluk az egész. Alara is szimpatikussá vált, talán ő lett a kedvencem a kötetben, mint ahogy Csuhást is nagyon megszerettem. Remélem a folytatásra már Kennedy is elviselhetőbb lesz.

Értékelés: 7/10
A hősnő nem volt szimpatikus, de a történet ütött, és minden klisés mozzanata ellenére szórakoztató volt. A könyvet szerettem olvasni, verdikt megérte a rá áldozott időt. A második kötetet pedig már tényleg nagyon várom.

Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban azoknak, akik imádták a Supernatural kezdeti évadait, amikor Sam és Dean az országot járva harcolt a természetfölöttivel. Meg persze azok is szeretni fogják a Törhetetlent, akik csípik a Young Adultot, a vörös pöttyös könyveket és a jól felépített szerelmi háromszögeket. A Mary Sue gyűlölők, titeket majd kárpótol a többi szereplő 🙂