Szeretem a zombis könyveket. Ez egy olyan állítás, amit még jó páran elmondhatunk magunkról, ugye? Ebben a könyvben pedig végre zombik vannak, de az apokalipszis egy kicsit másként van tálalva, mint ahogy a hasonszőrű könyvekben megszokhattuk. És ez talán így van jól. Itt a zombik adták a keretet, de a lényeget mégsem ők alkották. Hasonlóan az Elfojtott lélegzethez, itt is egy bántalmazott lány életébe kaphattunk betekintést, a könyv pedig végig azt taglalta, hogy Sloane életben akarjon-e maradni egyáltalán. A zombik pedig tényleg csak a keretet szolgáltatták, a könyv elején és a végén volt némileg nagyobb jelentőségük, de a túlnyomó részben egy igazi drámát kaptunk, afféle „Legyek ura” módjára, csak sokkal kevésbé balhés kiadásban. Nekem bejött ám, méghozzá annyira, hogy 17:30-kor kezdtem el olvasni, aztán pár óra megszakítás után olyan fél 1 körül fejeztem be. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni, olyan kíváncsi voltam mi lesz a vége. Igaz, a regény sem hosszú, „csak” 288 oldal.
A történet főszereplője a tizenéves Sloane, akit az édesapja folyamatosan ver, és akinek a nővére pont emiatt menekült el otthonról. Miután a lány felgyógyul a bántalmazás okozta sérüléseiből, épp iskolába menne, amikor egy teljesen átlagosnak hitt délelőttön eljön a világvége, és a zombik átveszik az uralmat. Később Sloane és öt társa a gimiben keres, és talál menedéket. Az épület biztonságosnak ítéltetik, de a bent dúló indulatok ellen az erős falak sem tehetnek semmit. Ugyanis menekülés közben az ikrek, Grace és Trace szülei meghaltak, amiért az ikrek Caryt, az ifjonti vezetőt hibáztatják, így Sloane, Harrison és Rhys két tűz közé kerül. Sloane pedig továbbra is megpróbálja feldolgozni a múltját és a jelenét, a diákoknak pedig végül dönteniük kell: maradjanak-e a biztonságos épületbe, vagy nekivágjanak-e az ismeretlennek további túlélők után kutatva.
A bevezetőben nem véletlenül írtam kétszer, hogy a zombik itt tényleg csak a történet keretét adják, a könyv nagy részében Sloane elmélkedett arról, érdemes-e, akar-e élni egyáltalán. Emellett pedig a mellékszereplők rengeteg izgalmat biztosítottak. Olyan jó volt, hogy csak hatan voltak, mert így saccperkábé mindenkire jutott idő. Egyedül talán Harrisonra nem, de mivel ő folyton csak irritálóan bőgött, ezért nem is bánom, hogy nem kapott rivaldafényt. Imádtam az egész szituációt: odakint a veszély, az élőhalottak esetleges támadása, bent pedig a kétségbeesés, a folyamatos viszálykodás, mindezt pedig tetézte az, hogy tizenhat évesek voltak összezárva, akik között komoly problémák húzódtak meg. A halott szülős szál például nagyot ütött, és leginkább a Cary és az ikrek közti vita terén. Annyira izgalmas volt, ahogy folyamatosan veszekedtek, kvázi ölték egymást, én pedig csak kapkodtam a fejem, mert fogalmam sem volt, hogy kinek, mikor és miben adjak igazat.
Az egész könyv olvastatta magát, mert izgalmas volt és feszültségekkel teli. Persze, utólag látom már a hibáit, a zombikkal például többet is foglalkozhattak volna, ha már velük reklámozzák a könyvet. Plusz néhol soknak éreztem Sloane lamentálását arról, akar-e ő élni egyáltalán. Emellett viszont szerettem a karakterét, mert érdekesen volt összerakva, és átéreztem a személyes drámáját. Csak néha soknak tartottam, mert elvonta a figyelmet a mellékszereplőkről, akikből szerettem volna többet is megtudni. Pláne azért, mert Rhys háttértörténete őrülten izgalmas és szívet markoló volt egyszerre, és pont emiatt a többiekben is nagyobb lehetőségek rejtőztek, amiket úgy érzem Summers nem használt ki rendesen. De az is lehet, hogy ezt a részét én látom rosszul. Mert tényleg nem győzöm magam ismételni, maga a könyv ütött, és jó volt olvasni. Nagyon élveztem. Azt pedig ki kell emelnem, hogy a könyv vége nagyon szuper volt. Az utolsó oldalak hihetetlen izgalmasra sikerültek, és olvasás közben tényleg végig arra gondoltam, hogy „bár hamarabb nagyobb jelentőséget kaptak volna a zombik”. Mert annyira izgire sikeredett.
Értékelés: 8/10
A sztori tehát ütött, a karaktereket szerettem, a könyv pedig nagyon olvastatja magát. Azoknak, akik szeretik a zombis történeteket, és persze a disztópiákat, mindenképpen érdemes elolvasniuk. Noha nem a zombiké főszerep, mégis jelentőssé váltak a sztoriban. Nem is kicsit. A hat diák közti dráma pedig mindent vitt. Szerencsére az írónő már elkezdte írni a második részt, alig várom már, hogy olvashassam azt is.
- 06/02 Roni Olvas
- 06/03 MFKata gondolatai
- 06/04 Deszy Könyvesblogja
- 06/05 Dreamworld
- 06/06 Kelly & Lupi Olvas
- 06/07 Always love a wild book
- 06/08 Nem harap a…
- 06/09 Bibliotheca Fummie
- 06/10 Loki Olvasmányai
- 06/11 Media Addict
