Könyvkritika: María Teresa Maia González – Szeretettel, Beatriz
Nem tudom emlékeztek-e még, de többször is említettem már az oldalon, hogy mennyire odavagyok a rövid könyvekért, amik jóval hosszabbak, mint két novella, de rövidebbek, mint egy átlagos regény. A Szeretettel, Beatriz is ilyen volt. Rövid, feszes és érdekes, a könyv hossza miatt pedig a egyenletesen tartotta meg a jó minőséget, nem csúszkált, nem voltak benne üres járatok. A témája pedig csak hab a tortán. Legelőször erről a könyvről Spirit Bliss Interjúblogján olvastam, ahol a Könyvmolyképző Kiadó írónője beszélgetett el Hargitai Evelinnel, a Szeretettel, Beatriz fordítójával. Annyira felkeltette az érdeklődésemet ez a sok információ, amiért hálás vagyok ám mindkettejüknek, hiszen ha ezt az interjút nem találom meg, akkor nagyon valószínű, hogy a könyvet sem olvastam volna el, ha pedig így lenne, akkor egy jó nagy élménnyel lennék szegényebb.
María Teresa Maia González könyve, a Szeretettel, Beatriz Portugáliában játszódik. A főszerepben Beatriz, a tizennégy éves diáklány, akinek keserű az élete, mióta az apja elhagyta őket. A lány csak ritkán beszélget az apjával, akkor is csak telefonon, és az édesanyjával sem tudja megbeszélni azokat a dolgokat, amik nyomasztják őt. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy leveleket fogalmaz meg az édesapjának, amikben őszintén leírja, hogy mi történt vele. Folyton megfogadja azt is, hogy eme leveleket elküldi az apjának, de erre sokáig nem kerül sor. Beatrizt szörnyű trauma éri az iskolában, ahol Zita és két barátnője folyamatosan megalázza, bántja és csúfolja az eminens tanuló Beatrizt, aki ezzel nem tud mit kezdeni, és állandó szenvedés emiatt az élete.
A gonosz jellemnek semmi köze a biológiai nemhez, sem a korhoz, sem a külsőhöz.
Zitából sem nézné ki az ember, milyen is valójában. Ha azt mondom, képmutató, igen enyhe kifejezést használtam. Ő igazi, Oscar-díjra érdemes színésznő. Ha kell, akkor el is sírja magát. (…). Bármilyen furcsának is tűnjön, Zita az ellentétek embere. Pillangónak született, és apránként ijesztő hernyóvá alakult át. Nem tudom elképzelni, hogy a szülei mit tettek (vagy mit nem), hogy olyanná váljon, amilyen. Az igazság az, hogy én bekerültem ebbe a horrorfilmbe, amiben Zita a főszereplő, és ő az egyetlen szerepem, hogy az legyek, akit Zita üldöz. Van egy olyan érzésem, hogy ebben a filmben nem lesz happy end, pedig megérdemelném.
Csak azt nem tudom, hogyan lépjek ki a filmből”.Maria Teresa Maia Gonzalez
Azért is írtam ki ezt a fenti, igencsak hosszú idézetet a könyvből, mert úgy érzem, tökéletesen prezentálja az egész regényt. Beatriz ugyanis komoly gondokkal küzd, ő nem egy átlagos tinédzser, akinek a szerelem a legfőbb problémája. Jó volt egy olyan kamaszról olvasni, aki egy valós élethelyzetben van, olyanban, amit valahogy ismerek is. Szomorú ám, ami vele történt, de pont emiatt ez is egy olyan könyv, amit el kell olvasni, mert többek lehetünk általa. Fontos témákról ejt szót, és annyi aspektusát járja körbe a szituációnak, amennyit csak kell. Felmerült bennem a szülők szerepe (mint az idézetben), és eleve ki és mit hibázott. Persze, Beatriz anyjának a valamilyen szintű passzivitása is teljesen érthető, hiszen Beatriz megírta, mennyire szenved a nő a válás miatt.
Mégis, többször is felmerült bennem a kérdés, hogy ki a hibás, amiért ilyen ma megtörténhet? A szülők, a tanárok, vagy a diákok? Netán, a világ, amiben élünk? Végül arra jutottam, hogy iskolai terror mindig is volt, és attól tartok, hogy mindig is lesz. Az ilyen regények viszont segíthetnek abban, hogy észrevegyük a jeleket, felismerjük azt, ha valakit bántalmaznak és megpróbáljunk segítő kezet nyújtani. Azoknak is hasznos a könyv, akik hasonló helyzetet éltek át, hiszen az ilyen lelki sebeket utólag is be kell gyógyítani, akik pedig minden nap hasonló pokolban élnek (#StayStrong), abban segíthet, hogy meglássák, van fény az alagút végén, és vannak olyan dolgok, amiket ők is megtehetnek. Éppen ezért mondom, hogy ez egy fontos olvasmány.
Stílusát tekintve tetszett, hogy levelekben írta meg az írónő ezt a könyvet, mert ettől lett sokkal hihetőbb. Nem igazán voltak párbeszédek, csak Beatriz érzései, a fájdalma és mindannak a lenyomata, ami fiatal kora ellenére sajnos megtörtént vele. Az egyetlen, amibe belekötnék, hogy néhol kiszólt a stílus mögött María Teresa Maia González. Túl érett, túl szofisztikált és túlságosan remekbeszabott mondatokkal operált az írónő, és emiatt kicsit hiteltelen volt számomra, hogy ezt valóban egy olyan lány írta, aki még csak 14 éves. Persze, meg volt magyarázva, hogy nagyon okos, eminens tanuló, nekem mégis, valahogy kilógott a lóláb. Annak azonban örülök, hogy ez az egyetlen dolog, amibe úgy-ahogy „beleköthetek”.
Értékelés: 8/10
Nagyon szerettem ezt a rövid történetet, ami kerek, összetett és lezárt volt. Ami pedig a végét illeti, az nagyon tetszett, különösen a regény utolsó mondata, amit az apjának szánt.
Kinek ajánlom elolvasásra? A célcsoporton túl elsősorban felnőtteknek. Olyan szülőknek, akiknek hasonló korú gyerekük van, illetve pedagógusoknak, hogy ők is felfedezzék, ha valami nem stimmel a diákjukkal, és segíthessenek rajtuk. Ebből a szempontból (is) ez egy nagyon értékes olvasmány.
