Hű. Wow. Hol a folytatás? Ez a három – tőmondatnak is alig nevezhető -, valami pörgött a fejemben, miután befejeztem a regényt. Szerelem volt ez első látásra, hiszen a gyönyörű borító, a frappánsan megfogalmazott fülszöveg mind arra engedtek következtetni, hogy a szerző itt valami nagyon jót alkotott. Szerencsére így is történt, ez a könyv jó és élvezetes, mégha’ a nem is tökéletes. Olvastatta magát, izgalmas volt a történet, a szerző által megalkotott világ, egyedül a kötet lezárásánál éreztem problémát, hiszen kicsit olyan volt, mintha kivágtak volna a végleges példányból bő ötven oldalt. Szerencsére azonban az epilógus szépített a dolgokon, így totál jogosnak érzem még most is, a Hű/Wow/Hol a folytatás? skandálását.
Én annyira szeretem a disztópiákat! Viszont, nem tudom, hogy ez mennyire disztópia, és mennyire egy kitalált fantasy-világ. Akármelyik is legyen, az alaptörténet imádtam. Ludániában vagyunk, amit a rettegett Sabara Királynő ural. Hamar kiderül, a világ királyságokból áll, amiknek az élén csak és kizárólag a Királynő állhat, hiszen ők rendelkeznek csupán varázserővel. Sabara az egyik legnagyobb királynő, már évszázadok óta él, hiszen amikor megöregszik, lelkét átköltözteti valamelyik gyermekébe, aki ugyan ebbe belehal, de Sabara így tovább élhet. Azonban most már úgy tűnik a végét járja, mivel csak hitvány fia született, a hitvány fiának meg két semmirekellő fia, így Sabarának nincs kibe költöznie, ezért elkezdi kutatni az országban élő királyi leszármazottakat… Gondolom mondanom sem kell, hogy a hősnőnket keresi, Charliet, aki semmit sem tud az egészről.
Nem akarom lelőni a teljes történetet, hiszen ez egy olyan regény, amit el kell olvasni. Talán azért is tetszett nekem ez annyira, mert a Csillagpor c. filmre emlékeztetett, amit nagyon szerettem. (Hm, el kéne már olvasni a könyvverziót is). Szeretem azokat a gonosz, női alakokat, akik szó szerint bármit megtesznek a fiatalságért, azért, hogy túléljenek és elérjék a céljukat. Jó gonosz női karaktert megalkotni azonban nehéz, pláne egy gyilkológépet, éppen ezért mindig különösen szeretem azokat az írásokat, ahol ez sikerült. Úgy érzem Kimberly Derting jól vette az akadályt. Sabarából ugyan keveset kaptunk, de szerencsére a könyv váltakozó nézőponttal készült, azaz Charle e/1-ben narrált, de négy másik szereplőt is megismerhettünk e/3-as, közeli narrálási módszerben, igaz, korántsem olyan bőven, mint Charliet. Szóval, az én szememben a regény “hősnője” Sabara volt, tulajdonképpen miatta élveztem olyannyira a könyv elolvasását.
A háttérvilág felépítése bár üdítő volt, és akadtak benne jó ötletek, valahol mégis, mintha a szerző elképzelése kudarcba fulladt volna. Ludániában négy kasztra osztották a lakosságot, mint arisztokraták, tanácsosok (politikusok), kereskedők és szolgák, és az összes kasztnak saját nyelve volt, de emellett volt egy közös nyelv, az engléz, amit mindenki beszélt. A külön nyelveknek az lett volna a célja, hogy elkülönítse egymástól a kasztokat, akik így majd “nem lázadnak“, de ez az egész hamvában holt ötlet, hiszen mégiscsak ott a közös nyelv, amit meg ugye mindenki beszél. Viszont tetszett a háttérvilágban az, hogy mennyire kegyetlenül ábrázolták a diktatúrát, amit Sabara a királyság álcája alatt az országára vetett ki. Annyira félelmetesen üdítő volt az egész, és éppen emiatt úgy éreztem, hogy mindennek súlya van. Itt aztán nem cicáztak, nem volt kegyelem, és ez kellett a forrongó helyzetekhez.
Charlie különleges képessége amúgy abban rejlett, hogy megértette az összes kaszt nyelvét. Alapvetően szimpatikus volt a lány, szerencsére nem egy Mary Sue-karakter, de egyelőre nem is elég erős ahhoz, hogy egy lapon említhessem Sabarával. A regény legjobb Charlie-val kapcsolatos részletei azok voltak, ahol a húgát védelmezte, annyira aranyosak voltak együtt, a szerző pedig a testvéri szeretetet, és annak a fontosságát gyönyörűen írta körbe. Ami a szerelmi részt, illetve a felvázolt, de vélhetően később kifejtésre kerülő szerelmi háromszöget elég hányaveti módon ábrázolta a szerző, hiszen Charlie és Max egymás testébe szerettek bele, legalábbis erre enged következtetni az, hogy milyen rövid ismeretség után máris dúlt a nagy love.
A könyv legjobb karaktere a szememben Sabara mellett egyértelműen Brooke volt. Okkal fehérítettem ki a nevét, ugyanis akkora meglepetést okozott az a személy, hogy az valami hihetetlen. Annyi minden átértékelődött bennem vele kapcsolatban emiatt. Aki olvasta, az megérti, aki még nem olvasta, az olvassa el, mert ez egy jó könyv – és majd aztán megérti 🙂 Adott ugyanis egy szerethető történet, egy érdekesen – még ha nem is tökéletesen -, felépített háttérvilág, egy igazi gonosztevő(nő) és egy szerethető fantasyvilág.
Értékelés: 8/10
Már nagyon várom a második kötet megjelenését, viszont az első is megállja önmagában a helyét, a cliffhangert az epilógus lőtte el, igaz, nem durrant akkorát. Mindent egybevéve ez egy szerethető, jó karakterekkel megáldott olvasmány, amit bátran ajánlok mindannyiótok számára.
