Továbbra is az egyik legjobb magyar ifjúsági könyvsorozat a Szent Johanna Gimi, talán csak Sohonyai Edit művei érnek fel arra a szintre, amit Leiner Laura produkált az eddigi kötetek során. Az ötös résszel tetőpontjára ért a széria, izgalmakban és élményekben teli része volt, ahol végre összejöttek a főhősök, méghozzá nem is akárhogy.

Éppen ezért volt nehéz dolga a hatos kötetnek, a fő izgalom már tovaszállt, akiknek össze kellett jönniük, már együtt voltak, így alapvető drámai feszültség helyett inkább a helyzet pozitív oldallal foglalkozott az írónő – ilyen boldog és vidám kötete még nem volt a szériának, az biztos. Azonban, ez rányomta a bélyegét a minőségre, és eleve az olvashatóságra is.

Átfogó és folytonosságot adó történet elem nélkül nehéz egy jó könyvet alkotni – mi lett volna Harry Potterrel ha nem küzd Voldemort ellen? Reni naplója sem volt éppen ezért túl izgalmas, mindezek ellenére olvastatta magát a könyv. Ami azonban nem tetszett túlzottan, az a darabosság. Sokszor úgy éreztem, egy-egy „jelenet” csak a lapszámok bővítése miatt került be, vagy azért, hogy bemutassa az osztálytársak barátságának az erejét.

A túlzott, már-már Disney méreteket öltő tanítási gondolatok is szúrták a szemem, például a disco vagy a facebook-veszély oldalainál, ahol már-már fájóan egyértelműen szembesültünk Renáta gondolataival, aki szó szerint a képünkbe a tolta azokat a gondolatokat leírva, amik minden normális olvasó fejében megfogalmazódtak volna maguktól is, így pedig még nagyobb értelmet kaptak volna azok a fejezetek. Jó dolog a tanítás, azonban az kiváltképp figyelemreméltóbb, ha az olvasó önmaga jön rá, hogy „ahh, a csudába, de elővigyázatlan vagyok a facebookon„…

A karaktereken azonban továbbra sem csalódtam. Jó volt megismerni Cortezt, aki teljesen más, mint amilyennek eddig láthattuk őt. Egy tökéletes barát képét alkotja, akire mindenki vágyik – jóképű, kedves, udvarias, és még gazdag is. Erre mondják azt, túl szép, hogy igaz legyen. Kíváncsian várom, hogy a további kötetekben lesz-e majd ezügyben változás, hiszen ennyire nem lehet az életben sem tökéletes.

Kingát továbbra is imádom, a beszólásai, és eleve az egész karakter megalkotása kíválóra sikeredett, rég találkoztam ilyen jó szereplővel. Leginkább Kinga szöveges részein érezhető Leiner Laura tehetsége, varázslatosan bánik a lány a szavakkal, Kinga komplex jellemét pedig nagyon jól ábrázolta az írónő.

Ami a legjobban tetszett a regényben, az Arnold vs. Reni konfliktus. Nagyon elgondolkodtatott engem is a barátságuk megromlása, és Ricsi kommentjei is egyaránt. Így, pár kötet távlatából tényleg úgy tűnik, hogy Arnold birtokolni akarta Renátát, és ezért szakította őt el attól a társaságtól, ahová Reni mindig is vágyott. Arnold felbukkanása, a veszekedés és Reni gondolatai pedig engem is ráébresztettek arra, hogy ideje átgondolnom a saját életemben is milyen baráti kapcsolataim vannak. Azt hiszem, nekem is van egy „Arnoldom”. Úgy tűnik ebben az esetben működött Leiner Laura üzenete, nem írta le egyértelműen, de az olvasó gondolkodik olvasás közben, utána pedig pláne – így kell üzeneteket valóban jól elhelyezni egy regényben!

Értékelés: 7/10

Hőseink most lépnek át a tizenkettedik évfolyamba, a könyvsorozatból pedig már csak két kötet van hátra. Kíváncsian várom a folytatást, őszintén bízom benne, hogy továbbra is megmarad a színvonal. Habár nem ez volt a Szent Johanna legjobb része, a darabosság és a néhol idegesítő nevelési célzat ellenére mégiscsak egy nagyszerű olvasmány. Aki eddig nem olvasta a Szent Johannát feltétlen kezdjen bele, mégiscsak napjaink legjobb magyar regénysorozatáról van szó!