Body Wrapper


Könyvkritika: Catherine Rider – Csók Párizsban

A Csók New Yorkban nagyon kellemes emlékként maradt meg bennem, így a szerző új regényéről tudtam, hogy olvasnom kell! Így ez lett a karácsonyi olvasmányom. A New Yorkos történet igazi szerelem volt, de sajnos Párizs nem hódította meg a szívem 🙁

A történet főszereplője a kontrollmániás Sierra, aki azért érkezik Párizsba, hogy minden helyszínre elmenjen, ahol a szülei a nászútjukon jártak. A nővérével és az anyukájával tervezte a túrát, de ők lemondták. Sierra végig akarja hát futni Párizst, és vele tart szállásadója, a helyes Jean Luc, akinek a suliba egy csomó jó fotót kell készítenie, de nem nagyon találja az ihletet. És innen már kitalálható, hogy merre halad a történet.

A szerző szerintem jól felépítette a két karaktert. Sierránál érdekes volt a családi szál, az, ahogy küzd a maximalizmusával, ahogy próbál kiállni önmagáért, és úgy eleve jól lett megmutatva az út, amit bejárt. Nem csak az, ahogy megismerte önmagát és szerelemre lelt. Sierra által szépen beépült a kötetbe a gyászfeldolgozás is, hiszen Sierra a halott édesapja miatt is érkezett Párizsba, és nem tudta még feldolgozni a tragédiát.

Persze Jean Lucknél sem volt a helyzet teljesen egyszerű. A srác fotós babérokra tör, de nem sikerülnek úgy a képei, ahogy szeretné. Ennek az oka talán az, hogy nemrég hagyta ott a barátnője. Neki is volt amúgy még mit feldolgoznia, például azt, hogy az apja Amerikában él, és alig találkoznak. Ennek a szálnak a kifejtését szerettem a legjobban a történtben, olyan hitelesen, fiúsan jött az egész.

Akárcsak a New Yorkos kötetben, itt is élveztem, hogy bejárjuk a várost. Oké, nekem Párizs sosem volt akkora “ide el kell jutnom“-úticél a bakancslistámon, de azért élveztem, hogy most jobban megismerhetem. A helyszínek, a leírások egyszerűen mindent vittek, és legjobban a Louvre-os jeleneteket éreztem, ahogy a művészetről beszéltek. A kedvenc momentumom az volt, mikor Sierrát a Mona Lisa totál hidegen hagyta, és egy olyan műben látta meg a szépséget, amit kábé senki sem vett észre a kiállításon. Itt annyira magamra ismertem, nagyon tudtam azonosulni ezzel a gondolatmenettel.

A bevezetőmben azt írtam, hogy nem szerettem bele a kötetbe. Sajnos ez tényleg így van. Én romantikára készültem, de úgy érzem, nem volt kémia a két főszereplő között. Sokkal inkább láttam őket két cívódó barátnak, mint olyan fiataloknak, akik között lehet valami. Pedig a Csók New Yorkban sztorija is ilyen “egy napja találkoztunk, de már szerelmes vagyunk” feeling volt, de az ottani főhősök között emlékeim szerint pattogtak a szikrák. (Ó, és tök jó volt őket viszont látni ebben a részben).

Amellett pedig, hogy a romantikus rész nekem nem volt kielégítő, sajnáltam azt is, hogy kissé unalmasnak éreztem a történetet. Elég lassan épült, pedig a szereplők folyamatos mozgásban voltak, de valahogy nem kötött le az egész. Lassú volt, kissé kiszámítható, és hiába szerettem alapvetően a karaktereket, úgy éreztem, a szerző nem tud mit kezdeni velük. Kár érte.

Értékelés: 6/10

Nagyon szerettem volna imádni ezt a könyvet, de a romantikus kapcsolat gyengesége, és a lassú történetvezetés miatt sajnos nem jött össze, amit iszonyúan sajnálok.

Viszont olyan rossznak se mondanám, és akadtak jó mozzanatai, érdekes pillanatai is, a két főszereplő karaktere is érdekes volt, ráadásul Párizs, mint helyszín is sokat hozzáadott a kerek egészhez.

Idén pedig érkezik a Csók Londonban, aminek szerintem esélyt adok majd, mert biztos vagyok benne, hogy tud az író még olyan szuper sztorit írni, mint amilyen a Csók New Yorkban volt.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű! Olyan karácsonyos, annyira édes! Egyszerűen jó ránézni.

CSÓK PÁRIZSBAN – BLOGTURNÉ

  • A Csók New York-ban után Catherine Rider ezúttal egy Párizsba kalauzolja el a romantikára vágyó olvasóit. A kötet hősnője Sierra Fuentes, aki egy gondosan megtervezett párizsi utazás helyett egy életre szóló élményt kap Jean Luck-től, a helyes francia sráctól.

    Gyere, éld át a Blogturné Klub tagjaival a romantikus kalandokat, és a turné végén a könyv egyik példánya is a tiéd lehet.

  • A könyv harmadik főszereplője Párizs, amit a főhősök keresztül-kasul bejárnak, és így mi is megismerhetjük a nagyobb látványosságokat.

    A játék egyszerű! Minden állomáson találsz egy képet valamelyik párizsi látványosságról, a feladatod, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mi az.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    a Rafflecopter giveaway

  • 01.09. – Spirit Bliss Sárga könyves út
    01.11. – Sorok Között
    01.13. – Könyvvilág
    01.15. – Deszy Könyvajánlója

597 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
598 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok