Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Böszörményi Gyula – Mindörökké várni

Nem szoktam sci-fit olvasni, max akkor, ha az Young Adult regény. De legyünk őszinték, a Luxen sorozatot kevesen definiálnánk sci-finek, holott valahol az… Éppen emiatt sokat agyaltam azon, hogy elolvassam-e Böszörményi Gyula novelláskötetét. Viszont annyira imádom az Ambrózy báró eseteit, hogy egyszerűen esélyt kellett adnom a novelláknak is.

Szerencsémre szeretek novellákat olvasni. Kellemes volt néha ledőlni pár percre, vagy csak pihenés gyanánt kiülni az erkélyre és elolvasni egy novellát. Kábé húsz perc alatt megvolt egy, így időrablónak se nevezném. A novellákat pedig beosztottam, egymás után nem olvastam kettőt, mert el akartam gondolkodni az olvassottakon. És volt is min.

* Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be kedvezményesen! *

Bár ezek sci-fi írások voltak, és így megjelentek bennük az űrhajók, az űr, a robotok és persze a jövőben jártunk, de az ember ember marad. Ugyanolyan gyarló, tökéletlen vagy épp szerethető, mint ma. A körítés ugyan más, de téméját tekintve a legtöbb novella realista, hiszen az érzelmekre helyezte a hangsúlyt.

A novellák minősége sajnos váltakozó. Akadnak nagyon isteniek, egy viszont annyira nem győzött meg, hogy nem tudtam végigolvasni sem. Jó pár helyen az sem segítet, hogy vagány kapitányokról, pasikról olvasott az ember, akikkel nehezen szimpatizáltam. Az ember már csak ilyen, ilyen sok történetből lennie kell párnak, amivel nehéz azonosulni. Alapjában véve viszont tetszett a kötet, a sok tanulság, az író csodás stílusa és a bemutatott újdonságok is elvarázsoltak.

Több olyan novella is volt, ami keményen odacsapott a lelkemnek. A Jó éjt, kapitány például ilyen, különösen a vége miatt. Pedig annyira egyszerűen és átlagosan indult, igazi művészet, hogy mi lett a végére.

Az üvöltő szörnyeteget is végig izgultam, mert egyszerűen hinni akartam, hogy nem történhet meg az, amit mindvégig lebegtetett az író. Hogy tényleg, szó szerint feláldozzanak egy-egy embert, ha  a szükség úgy hozza. És annyira fáj, hogy ezt kell mondanom, de megértem a bölcsek döntését.

Legjobban talán A Bolond rengette meg a lelki világom. Egy udvari bolond életéről szólt, aki az egész királyságnak elhozta a boldogságot, de ő végig boldogtalan volt, mert egy lány sem vette komolyan. A szívem szakadt meg érte, annyira érzékletesen lett átadva a társas magány érzése: mert hiába vagy körülvéve emberekkel, ha nincs, akivel ténylegesen megoszd az életed.

Nagyon szerettem még a Nemzedékek írást, aminek a középpontjában egy kislány és a nagyija volt, és a köztük lévő ellentét: a lány az érző robottal nagyon embertelenül bánik. Az embertelenül szót nem véletlenül használom, mert a novella is erre épít a szememben. Mert minket határoz meg miként bánunk másokkal, ha ember az illető, ha nem.

A Tű és Pajzs novella is kimagaslóan jó volt. Tipikusan olyan írás, amin rengeteget lehet vitázni, érvelni, pro és kontra érveket felsorolni. Egy olyan ember történetét meséli el más szemén át, aki elkövet egy hatalmas hibát, ami teljesen megváltoztatja őt, végig magában hordozza a sebet, és ez tönkreteszi az életét. Kegyetlenül jó volt a felépítése, és még vicces is tudott lenni a sok dráma mellett..

A címadó Mindörökké várni novella érdekes elméletet feszeget. Tényleg az lenne az emberiség célja, hogy rájöjjön, egyedül vagyunk-e a galaxisban? Biztos vagyok benne, hogy jó páran vannak ezzel így, számomra viszont ez nem ennyire létkérdés. Sőt, én addig vagyok boldog, amíg nem bukkannak fel zöld kicsi lények a bolygón.

Értékelés: 8/10

Bár a novellák többségét szerettem, sajnos akadt olyan is, ami kevésbé nyerte el a tetszésem. Mindennek dacára szerettem a gyűjteményt, a novellák hangulatát, és a kisebb-nagyobb tanulságokat. Hiába voltak ezek rövidke novellák, Böszörményi Gyula hatalmas élettel, és megannyi élménnyel töltötte meg őket.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, akárcsak a könyvben lévő illusztrációk.

Kinek ajánlom elolvasára? Jó kérdés. Sokan a novellákat nem szeretik, és a sci-fit sem, ez viszont a kettő párosítása. Én mégis azt javasolnám, hogy tegyetek vele egy próbát, mert tényleg nagy élményt adnak ezek az írások. Kár lenne kihagyni őket.

Kíváncsi lettél? Klikk ide, és szerezd be kedvezményesen! *

MINDÖRÖKKÉ VÁRNI – BLOGTURNÉ

  • Böszörményi Gyula, a Gergő és az álomfogók, valamint a kirobbanóan sikeres Ambrózy báró esetei és sok más népszerű regény szerzője a a science fiction nagy kedvelője és művelője. Mindezt bizonyítja a Mindörökké várni című kötet, ami az író csodálatos novelláit gyűjtötte egy csokorba.

    Éld át velünk az élményt, ismerd meg a novellákat, ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a könyv egy példányát.

  • A könyvben több gyönyörű illusztráció is található, amik jól megalapozzák a novellák hangulatát. Mindezt pedig László Mayának köszönhetjük!

    A mostani játékunk során minden állomáson találtok egy-egy képet László Maya valamelyik alkotásából, a feladatotok pedig eldönteni, hogy az adott kép mely könyvhöz készült. Sok sikert! A helyesen kitöltők között a könyv 1 példányát sorsoljuk ki a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.

    Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 07.04. – Sorok Között
    07.05. – Szembetűnő
    07.07. – Dreamworld
    07.09. – Deszy Könyvajánlója


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading