Hát ez zseniális! Az írónőnek sikerült emelnie a tétet, a 21 nap pedig valahogy sokkal erősebb és lehengerlőbb lett, mint a Kiválasztottak. Egyszerűen imádom az atmoszférát, ami az egész regényt belengi, és letehetetlenné varázsolja. Bár, azt hiszem, hogy ez az írónő érdeme is, a stílusa ugyanis egészen magával ragadó.

Egy dolgot nagyon fontos kijelenteni: ég és föld a különbség a tévésorozat és a könyvek között. A sorozat realista módon mutatja be az alapsztorit, míg a könyvek cukormázba vannak mártva. Itt a szerelem a hangsúlyos és a romantika, minden más csak háttér: a disztópikus jelleg, a „bármikor meghalhatok” feeling vagy éppen az akciók. Még az a jelenet is, amikor Clarke megsérül, totál arra van felhúzva, hogy közelebb hozza őt Bellamyhoz.

Gond-e, hogy ennyire cukormázas a The 100 könyv? Abban az esetben abszolút nem az, ha úgy is állunk hozzá, hogy tudjuk, ez bizony teljesen más élményt fog nyújtani, mint a sorozat. Részemről a halál cuki kategóriába sorolandó a könyv, és talán a guilty pleasure jelleg is befigyel.

A főszereplők továbbra is elég egydimenziós karakterek, akiknek nem is lebeg más a szemük előtt, mint a szerelem. Míg az űrben a kolónia elpusztulása, és a blokkok lezárása a fő gond, miközben eljön a Titanicra hajazó, „kevés a szabad mentőűrhajó” problematika tematika, addig a földön a földlakók és Octavia elrablása okoz problémás helyzeteket. De igazából mindez csak háttér, itt tényleg a romantikán van a hangsúly.

Asszem ezt meg sem kell erősítenem: szeretem a The 100 párjait. A tévésorozatban meg nem jelenő Luke és Glass a kedvenceim, annyira zabálnivalóak mindketten, hogy az hihetetlen. Bellamy és Clarke párosa is durván erős, annyira süt köztük a kémia, hogy öröm a fejükben járni. Külön pacsi az írónőnek Wells és a földlakó lány közti jelenetek miatt, mert egyszerűen zseniális volt minden beszélgetésük. Annak pedig külön örültem, hogy azért kiderült némi érdekesség a Földről is.

Az írónő hasonló panelekkel dolgozott mindegyik szerelmi szál során. Egy-egy, a múltban elkövetett hiba okozott törést az összes kapcsolatban, tehát ebből a szempontból nem erőltette meg magát Kass Morgan, más téren viszont jár a dicséret. Imádtam, ahogy a múlt visszaemlékezéseit összekötötte a jelennel, és az is kifejezetten vonzó volt számomra, ahogy a karakterek életútjai (akár a múltban, akár a jelenben), de összeértek. Ez okozott amúgy több aprócska, de annál élvezetesebb fan moment pillanatot, amiket kifejezetten élveztem.

Bár többször kifejtettem, hogy a romantika van a középpontban, de azért feltétlen beszélni kell a háttérről is. A disztópikus világ ábrázolása ugyan nem tűnik annyira hitelesnek, de élvezhetően van átadva. Még mindig az űrhajó életét szerettem a legjobban, döbbenetes volt, ahogy a pénz és a hatalom mennyire utat tör magának. A Földön kifejezetten érdekes látni, miként boldogulnak önállóan a tinik, és mennyire kevésen múlik az, hogy kitörjön a totális anarchia – bárhol is legyenek ezek az emberek.

Értékelés: 9/10

A 21 nap tökéletesen élvezhető volt, nagyon hamar a végére is értem. Abszolút magával ragadott a regény, az a típus, amit az ember csak úgy olvas tovább, mert egyszerűen nem akar kiszakadni a világból, és a karakterek bűvköréből. Kass Morgan nagy mesélő, és bár amit ír, az nem tökéletes, de egek, rettentően élvezhető!

Hogy tetszik a borító? Szerintem zseniális, annyira örülök, hogy sikerült megszerezni rá a tévésorozat egyik legjobb promó képét.

Kinek ajánlom elolvasásra? Disztópia kedvelőknek mindenképpen. A The 100 tévésorozat rajongói csak óvatosan csapjanak le rá, mert sok az eltérés – a karakterek életében, a leírásukban és az atmoszférában is. Baljós hangulat helyett itt a csillámpóni az úr!