Ez a könyv sok helyen a rock zenét, Nirvanát, Kurt Cobaint és a „rock-életérzést” élteti. Élvezheti-e az, aki rühelli a rock zenét, a Nirvana egy dalát sem tudja nevén nevezni, és még életében nem látott képet Cobainről? (Oké, pontosítok, biztos láttam, de tuti nem tudnám beazonosítani.) A kérdésekre lent válaszolok! 😉

Nemrég jelent meg itthon az Egyszerű dal, ami a fülszövegével azonnal megfogott. Szeretem az olyan sztorikat, ahol a személyiségfejlődés a lényeg, amiben a főhős erőt vesz magán, és olyanná alakítja az életét, amiben boldog lehet. Inspirálóan hatnak rám ezek a történetek, tudat alatt erőt adnak és egyben elgondolkodtatnak. Éppen ezért akartam elolvasni az Egyszerű dalt. Azt akartam, hogy hasson. Nagy vonalakban meg is tette.

A történet főhőse a tizenéves Maggie. Az anyukája pasiról-pasira száll, a sokadik férj miatt Írországba költöznek. A húga örül, Maggie nem igazán. Sajnálja Chicagóban hagyni szeretett nagybátyját és a nagyiját. Írországban a lányra viszont rátalál a szerelem, de egy tragédia is beköszönt, és döntenie kell. Teljesít-e egy utolsó kívánságot, elkezd-e igazán élni mit sem törődve a következményekkel, vagy marad az, aki?

A dramaturgiai ív, a karakterek, de még a hangulat is nagyon rendben volt, a könyvet mégsem tudtam igazán megszeretni. Iszonyúan túlírtnak éreztem. Érezhetően nagyon szépnek akarta megírni az írónő, szépirodalmi minőségre törekedhetett, de sajnos az akarásnak viszont nyögés lett a vége, és ez nagyon rányomta a bélyegét a könyvre.

Ami a túlírtságnál is bántóbb volt, az a rengeteg béna hasonlat. Olyan lelombozó volt, mint a hercegnőnek rájönnie a borsószem kisasszony mesében, hogy a dunyhája alatt mennyi borsó volt, és jajj, szeretem ezt a mesét, ó, és még a Hamupipőkét is! Na, a hasonlatok nagy része kábé ennyire idegesítő volt, mint az előző mondatom. Túl idétlen, túl hosszú, és mire a mondat végére értem, saccperkábé elfelejtettem, miről szólt az eleje.

És tudjátok mi a legfájóbb a túlírtságban? Hogy ezen kívül egyáltalán nem volt problémám a könyvvel. A hangulat még nekem is átjött, holott nem vagyok rock rajongó, és az ír népzenét sem szeretem.

Odavoltam azért, hogy visszakerültünk a ’90-es évek elejére, egy lelassultabb világba, ahol annyira másként zajlott az élet. Szerettem a bemutatott tájakat, helyszíneket is.

Maggie és a családi, barátai kapcsolatai külön érdekesek voltak, leginkább azt csíptem, amikor az anyjáról gondolkodott, vagy vele beszélt. Könnyű volt elítélni az asszonyt, de olyankor mindig emlékeztetett rá, hogy talán nem is olyan rossz ő, hiszen Laura is csak egy halandó, aki keresi a boldogságot, kergeti az álmot, de mindig rossz helyen próbálkozik. Üdítő volt végigélni az anya-lánya kapcsolat alakulását, változását.

A hősnőnk nagybátyját, Kevint viszont nem szerettem annyira, mint ahogy vártam, hogy fogom. Oké, bohókás volt és vicces, tényleg odavolt Maggiért, de… Nem tudtam másként tekinteni a srácra, mint egy lúzerre, aki túl tehetséges ahhoz, hogy átlagos életet éljen, de nem elég tehetséges (vagy fegyelmezett?) ahhoz, hogy elérje az álmait. És utóbbi miatt keserítette meg a családja életét.

Ha pár évvel fiatalabb, vagy némileg bohókásabb lennék, biztos odalettem volna Kevinért, de így, felnőttként, csak sajnálni tudtam azokat, akiknek minden tettével fájdalmat okozott.

Maggie személyiségfejlődése a regény során tényleg bámulatos, remekül bemutatta az írónő, miként lett a kislányból felnőtt nő, miként vette a saját kezébe az élete irányítását, és érte el azokat a célokat, amiket szeretett volna. Nagy pacsi neki!

A szerelmi szálat is éltetni kell, mert az nagyon szuper volt a könyvben. Eoin egyszerűen imádnivaló! Addig a pillanatig, amíg nem derült ki a titka, egyszerűen csak kedveltem, utána viszont ugyanolyan gyorsan belezúgtam a srácba, ahogy Maggie is. Ilyen egy igazi könyves álompasi.

Értékelés: 6/10

Ha minden passzol, akkor ez egy igazán jó könyv lehetne. Így „csak” a történetet éltethettem, a tálalási módot már kevésbé. A történet résznél viszont tényleg csupa jót kaptam, és ami a legfontosabb: úgy érzem adott nekem valamit ez a könyv, feltöltött energiával, leginkább az utolsó fejezetekben, mert azok voltak a legjobbak, még akkor is, ha egy dolog miatt a szívem szakadt meg.

Hogy tetszik a borító? Valami egészen elképesztően szép. Imádom a színek harmóniáját és a betűtípust is. A hegy a sztoriban is fontos jelentőséget kap, és jól figyeljétek meg a szerelmespárt is, meg a holdat, hiszen ez így szó szerint visszaköszön a műben, ezért pedig jár a pacsi!

Kinek ajánlom elolvasásra? A rock szerelmeseinek mindenképpen, Young Adult kedvelőknek szintén.

Az Egyszerű dal történetében a Nirvana zenekar is fontos szerephez jut, ahogy egy bizonyos koncert is… Alább ezt nézhetitek meg, igaz, nem a legjobb minőségben.