Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyves Kérdezz-Felelek avagy Ismerj meg minket blogturné

A Blogturné Klub már három éves, és túl vagyunk az ötszázadik turnén is! 🙂 Ennek örömére most saját magunkról lesz szó, azaz válaszolunk pár kérdésre, amit ti, vagyis az olvasók tettetek fel!

oh-boy-banner

– Érdekes történetet, ami történt veletek a turnékon/turnékkal kapcsolatban?

Az én személyes kedvencem még mindig az, amikor csapatosan fedeztük fel a Nyugalom tengere borítóját. Sokunknak először le sem esett, hogy az olvadó fagyi a betonon két sziluettet is kiad. Ó, és azon se feltétlen egyeztünk meg, hogy az fagyi, vagy festék 🙂

Az Oh Boy! blogturnén is imádtam, ahogy kibeszéltük a könyvet még jóval a turnézás előtt. Mindenki annyira szerette, hogy azt 5 csillagos Blogturnéként hirdettük meg. Jó volt kibeszélni a könyvet.

– Melyik turnés olvasmányodon sírtál/nevettél a legtöbbet?

A legtöbbet az Oh Boy!-on sírtam a turnés könyvek közül. Konkrétan alig láttam a betűket, úgy zokogtam egyes részein. Kevés rosszabb dolog létezik, mint amikor egy gyerekről kiderül, hogy leukémiás.

A legviccesebb blogturnés sorozatunk szerintem egyértelműen a Geek Girl. Igazi boldogságbomba, az írónő stílusa eszméletlenül vicces. Alig várom már a következő részt, nálam ez a sorozat általában az „1 nap alatt kiolvasom” kategória, mert egyszerűen nem tudom letenni.

GeekGirlBookHeader

– Nem unjátok meg a határidőre való olvasást?

Alapvetően nincs vele problémám, én szeretem a határidőket az élet minden területén.

Egyedül karácsonykor necces, mert akkor rengeteg a könyv, és van, amikor nagyon összecsúsznak a dolgok. Léptem már ki azért nem egy blogturnéból, mert nem fért volna be az időmbe, hiába érdekelt a könyv.

– Meséld el kedvenc blogturnés, személyes élményedet!

Nehéz egyet kiemelni, mert minden alkalom amikor összegyűlünk, és személyesen beszélgetünk, a maga nemében tökéletes.

A kedvencem mégis a legutóbbi volt, a Könyvhét. A lányok a dedikálásomra jöttek oda, és hát, a zuhogó eső miatt a második órámban már nem sokan jöttek dedikálni. Iszonyú érzés volt ott ülni a vizes széken, és várni, hátha odatéved valaki. Valóra vált minden író rémálma, de a lányok szerencsére gondoskodtak róla, hogy sírva röhögősen teljesen az utolsó harminc perc.

az-ekko

– Jellemezd a társaidat egy-egy turnés könyv címével. (Nem kötelező mindenkit.)

Ó, ez tetszik 🙂

Az ékkő >>> Deszy. Azért menő dolog Magyarország legismertebb könyves bloggerével együtt dolgozni.

Lakótárs kerestetik >>> Rea, ezt veheted ajánlatnak is 😉

Napos oldal >>> Toffy, mert mindig, mindenkit jobb kedvre derít.

Wonderland >>> Rami. Bár általában arról szól a fáma, hogy Deszy milyen sokat turnézik, szerintem Rami sem sokkal marad le tőle 🙂

Fangirl >>> A lányok, mind. Imádom, mikor előtör a fangirl énjük egy-egy szuper könyv után 🙂

– Mit gondolsz a McDonald’sról?

Örülök, hogy elmondhatom, ott voltam a jeles alkalomkor, és élőben átélhettem a meki históriát. Akkor és abban a pillanatban nem hittük, hogy történelmet kreáltunk, egyszerűen csak beszélgettünk és jó sokat nevettünk 🙂

– Melyik turnés könyvből készítenél filmet, és kikre osztanád a szerepeket?

Imádnék egy Aristotle és Dante, vagy Neked adom a napot filmet! A Dantéban a The Fosters két Jesusát, Jake T. Austin-t és Noah Centineo-t látnám szívesen, a Neked adom a napot főszerepeiben pedig Elle Fanning-et és Gavin MacIntosh-t 🙂

the-crown-2-1

– Melyik volt az a könyv idén, amire nagyon vártál?

A Párválasztó 5. kötete, a Korona. Kíváncsi voltam, hogy kit választ majd Eadlyn, és hogy zárul le a történet.

– Mi alapján döntöd el, milyen turnés könyvekre jelentkezel?

Megnyitom a goodreads-et, megnézem a borítót, az oldalsó listából a kategória besorolást. Utána rögtön csekkolom hány oldal, ha 400 feletti, máris fintorgok, és nagyon ütősnek kell lennie, hogy el akarjam olvasni. (Nem rajongok a nagyon vastag könyvekért). Rákeresek az értékelések között a „gay” kulcsszóra, ha ad találatot, máris nagyobb eséllyel indul a könyv. Lellenőrzöm az írót is, ha már olvastam tőle korábban, és az tetszett, akkor az új könyve is érdekel. Végül utoljára átolvasom a fülszöveget, és jelentkezem, ha jónak látom.

– Turnék miatt szoktad a határaidat feszegetni?

Igen, volt már rá példa, méghozzá a gyerekkönyvek terén. Nem hittem volna, hogy én valaha gyerekkönyvet olvasok majd, de annyira kikapcsolnak, jól esik ilyet is olvasni néha. Olyan, mint egy Disney Channel tévéfilm: tudod, mi lesz a vége, egy fordulaton sem lepődsz meg, de annyira imádnivaló a hangulata, és egyszerűen szórakoztat. Számomra ilyenek a gyerekkönyvek.

hp

+ Andie (Függővég) kérdése: Kinek/Minek köszönheted, hogy könyvmoly lettél?

Hű, fogalmam sincs. Már gyerekként is szerettem olvasni, plusz a házunkkal szemben van a városi könyvtár, így messzire sem kellett menni olvasnivalóért. Anyukám is mindig támogatta, hogy olvassak, gyerekként még olvasni is tanítgatott.

Az áttörést nálam is a Harry Potter, illetve A neveletlen hercegnő naplója sorozat hozta meg, azután képtelen voltam leállni a könyvekkel.

ISMERJ MEG MINKET! BLOGTURNÉ

  • rendhagyo

    A Blogturné Klub fennállása harmadik évéhez érkezve ismételten különleges turnéval jelentkezünk.

    Számos változáson estünk át a kezdetek óta, új tagokkal bővültünk, szélesítettünk repertoárunkat, úgyhogy úgy gondoltuk – meghallgatva kéréseiteket is -, elérkezett az ideje egy olyan turnénak, melyben nem a könyvek, hanem bloggereink, az ő élményeik és olvasmányaik kapnak főszerepet.

    Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk nyeremény nélkül Titeket, kedves olvasók!

    Hetente két blogger mutatkozik be. A teljes menetrendet a bejegyzés alján találjátok. Extraként egymásnak is (minden állomás a soron következőnek) teszünk fel majd kérdéseket. Vágjunk is bele!

  • Mostani játékunk során, a turné tematikájához igazodva, kíváncsiak vagyunk, mennyire ismertek minket. Minden blogon találtok egy kérdést, ami turnéinkhoz és magához a Blogturné Klubhoz kapcsolódik, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megválaszolni az összeset. Ha ez megvan, esélyetek nyílik megnyerni a bloggereink által felajánlott, mesés nyeremények valamelyikét.
    Aggodalomra viszont semmi ok, csak olyan kérdésekkel találkozhattok, melyekre a választ blogjainkon, közös blogunkon, vagy számos elérhetőségeink valamelyikén megtaláljátok. Ráadásul akkor is nyerhettek, ha a tizenkét megfejtésben vannak hibáitok.

    Mi volt az első blogturnés könyv címe?

    a Rafflecopter giveawayhttps://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 07/22 FüggőVég
    07/25 Sorok Között
    07/29 Kelly&Lupi olvas
    08/01 Dreamworld
    08/05 MFKata gondolatai
    08/08 Insane Life
    08/12 Szembetűnő
    08/15 Zakkant olvas
    08/19 CBooks
    08/22 Bibliotheca Fummie
    08/26 Deszy könyvajánlója
    08/29 Always Love a Wild Book
    09/02 Letehetetlen


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading