Könyvkritika: Böszörményi Gyula – Beretva és tőr

Egy biztos: ahogy Böszörményi Gyula ír, azt valami gyönyörűség olvasni, ritkán látni ennyire szép és választékos stílussal megírt könyveket. Már csak ezért is kihagyhatatlan az Ambrózy báró esetei sorozat.

beretva-es-tor

Csodás meglepetés volt a kiadótól és persze az írótól ez a kisregény, jó érzés volt újra visszatérni Ambrózy báró világába, együtt nyomozni vele és élvezni Mili kisasszony beszólásait és az imádnivaló cserfes természetét.

A kötet arra az időszakra koncentrált, amikor a perzsa sah Magyarországon járt, ezzel foglalkozott a Rudnay-gyilkosságok kötet is, de most alaposabban megismerhettük a perzsa uralkodót, és kaptunk egy bűntényt is, amit Mili és Ambrózy báró együtt göngyölített fel, ráadásul nem is akárhogyan!

[su_quote cite=”Böszörményi Gyula – Beretva és tőr”]”– Akkor hát halljam a tényeket, mert csak abból vagyok képes elméleteket építeni, hogy végül felmászva rajtuk az igazság csillagáért nyúljak.”[/su_quote]

Szokás szerint csavaros volt a krimi szál, olvasóként csak kapkodtam a fejem, próbáltam átlátni az összefüggéseket, aztán a végén feladtam, a nyomozást Miliékre hagytam, nekik úgyis klasszisokkal jobban megy, úgyhogy csak élveztem a történetet.

Amikor a végén Richárd a nagyjelenetében előadta miként jött rá a titkokra, jót nevettem, bólogattam és egyszerűen lenyűgözött Böszörményi mester csavaros észjárása. Nagy színész veszett el Richárdban, ezt bizton állíthatjuk.

[su_quote cite=”Böszörményi Gyula – Beretva és tőr”]”– Kezdek belezavarodni a báró úr okfejtésébe, hiszen ön úgy ugrál összevissza a tenyérmorzsák között, mint valami döntésképtelen, bolond veréb. – Ezért a megjegyzéséért máskor rögvest párbajra hívnám a tiszt urat – mondta Richárd hűvösen –, ám most nincs időm huszárrostélyost aprítani önből.”[/su_quote]

Volt pár apró momentum, amiket különösen szerettem a kötetben, mint amikor Richárd úgy mutatja be Milit a társaság előtt, mint a segítőjét: jól esett látni, hogy a báró mennyire pozitív irányba fejlődik. Az ilyenek tették még szerethetőbbé a történetet.

Amire még rájöttem, hogy bármennyire is szeretem Miliéket, a történetben az én kedvencem Hangay Emma kisasszony, aki hihetetlen kalandokat élt át, és teljesen egyedül kell boldogulnia az élet útvesztőjében, ezt pedig nagyon ügyesen teszi. Hiányzott a kötetből Emma, úgyhogy még izgatottabban várom a trilógiát lezáró harmadik részt, és egyben remélem, lesznek még ilyen kisregények, az egyik pedig szólhatna csak Emmáról.

[su_quote cite=”Böszörményi Gyula – Beretva és tőr”]”Ambrózy báró hosszan, elgondolkodva nézett rám, miközben tekintetében valami szokatlan, lágy és kedves fény jelent meg. – Üdítő, hogy időnként ilyen mérhetetlenül nagy butaságokat képes mondani, Mili – sóhajtotta, majd hirtelen elkomorult. – Ám nagyon kérem, ezt ne akkor tegye, amikor épp egy diplomáciai botránnyal kecsegtető ügyben járunk el.”[/su_quote]

Értékelés: 10/10

Szórakoztató 80 oldalnyi gyönyörűség volt a Beretva és tőr, ami bemutatott egy szuper rejtélyt, ismét elrepített az 1900-as évek elejére és persze újfent elvarázsolódtam a gyönyörű nyelvezettől. Köszönöm az élményt!

Hogy tetszik a borító? Egyszerű, és pont ettől nagyszerű. A törött üveg hatást pedig továbbra is imádom.

Kinek ajánlom elolvasásra? Az Ambrózy fanokon túl akár azoknak is, akik még nem olvasták a Leányrablás Budapestent sem. Szerintem előtudás nélkül is érthető, és tökéletesen átadja a nagyregények stílusát is.

Kíváncsi lettél? Rendeld meg a könyvet -18% kedvezménnyel!

[su_heading]BÖSZÖRMÉNYI GYULA – BERETVA ÉS TŐR – BLOGTURNÉ[/su_heading]

  • beretva

     Újabb bűnügy Ambrózy báróval, ráadásul egy újabb történet, amit megtörtént események ihlettek! Természetesen mi sem hagyhatjuk ki, felderítjük az eseményeket. A Blogturné Klub öt bloggere június 10-én kerekedik a legújabb eset nyomába, és ti is játszhattok velünk.

  •  Ismét lehetőségetek van rá, hogy a Blogturné Klubbal könyvet nyerjetek!
    Két példányt sorsolunk ki a helyes megfejtők között.
    És hogy mit kell megfejteni?
    Minden állomáson egy híres nyomozópárosról találtok képeket. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy beírjátok a páros mindkét tagjának nevét a Rafflecopter doboz megfelelő soraiba. (Ne aggódjatok, nem leszünk túl szigorúak, ami a vezetéknév vagy csak keresztnév dolgot illeti, a lényeg, hogy egyértelmű legyen, melyik páros.)

    Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    st

    a Rafflecopter giveaway