Könyvkritika: Jandy Nelson – Neked adom a napot

Könyvkritika: Jandy Nelson – Neked adom a napot

4
Oszd meg!

Őszinte, megható, a végletekig megrázó, és sokszor megmosolyogtató volt ez a regény. Nagyon szerettem, boldogan és izgatottan olvastam, de nem tagadom, sajnos nem voltam teljesen elégedett. Mindezek ellenére tényleg úgy érzem, hogy Jandy Nelson nekem adta a napot. Megosztott egy olyan csodás történetet, olyan szerethető és egyszerre utálható, a lehető legjobb értelemben vett hétköznapi, de mégis különleges szereplőket, hogy már csak emiatt is öröm volt olvasnom.

neked-adom-a-napot

A történet főszerepében egy ikerpár látható. A csavar, hogy egyikük 13 évesen narrál, míg a másikok 16 éves korában, tehát három év eltéréssel láthatjuk a testvérek életét, és szembesülhetünk azzal, hogy a múltban meghozott döntések és események miként befolyásolják a jelen szálait. Noah imád festeni, minden álma, hogy bejusson a képzőművészeti iskolába, de talán még jobban szeretné, ha a legjobb barátja, Brian viszonozná az érzelmeit. Jude tizenhat éves korára teljesen kifordul magából, édesanyja halála után kikopik belőle a fény. Képzelt szellemekkel beszélget, de egy srác érkezése és a lehetőség, hogy egy kőszobor elkészítésével megváltást nyerjen újra előhozza a régi fényt.

Nem tagadom, a kedvencem Noah volt. Imádtam minden egyes jelenetét. Noah bőven érettebb a koránál, és ez nagyon tetszett a karakterében. A művészethez való hozzáállását nagyon szerettem, de mindennél jobb volt a kusza kapcsolata Briannel. Ahogy kialakult köztük a barátság, majd érezhetően átalakult mindez ártatlan, sodró lendületű szerelemmé, hát öröm volt végigélni. Annyira megérdemelték volna mindketten a boldogságot, ezerrel drukkoltam nekik, hogy igen, legyen valami, és a buktatók ellenére hadd legyenek boldogok.

Ahogy én elképzeltem: Noah és Brian
Ahogy én elképzeltem: Noah és Brian

Jude részeit kicsit talán nehezebben olvastam. A szellemes szál sok volt, bár néhol kellemes színezetet adott az amúgy komor hangulatnak a nagyi bohókás mivolta. Az önmarcangolás, a kusza kapcsolatok a családjával, a múlt kibogozása és persze a bűnbocsánat elnyerése remekül lett ábrázolva. Szerettem, ahogy beszélget Guillermóval, aki simán a kedvenc felnőtt karakterem lett, és a lány kapcsolata is megért egy misét Oscarral. Zabálnivalóak voltak együtt. Ahogy megismerték egymást, a jó és a rossz oldalukat egyaránt, a szerelem lassú kibontakozása frenetikussá tette az egészet. A végén pedig a nagy jelenet, amikor Jude azzá a lánnyá vált, akivé válnia kellett, még inkább feltette az i-re a pontot.

Sajnos a sok jó mellett némi üröm is vegyült az örömbe. Zavart a regény felbontása. Kábé hetven oldalanként váltogatták a nézőpontokat, és sokszor azon kaptam magam, hogy legszívesebben előrelapoztam volna, hadd jussak végre Noah-hoz. Így egyben nagyon sok volt egy nézőpont, sokkal rugalmasabb lett volna a regény, ha többször megtörténik a nézőpontváltás. Ha pedig mindez a WTF pillanatokban (amiből elég sok volt), simán nem tudtam volna letenni a regényt. Illetve, kíváncsi lettem volna arra is, hogy milyen a tizenhat éves Noah. Hogy érez, hogyan gondolkodik, mi jár a szerethető fejében. Sajnos erre nem került sor.

Ahogy én elképzeltem: Jude | A fotón: Ell Fanning
Ahogy én elképzeltem: Jude | A fotón: Ell Fanning

Van még egy pont, amit nagyon sajnálok. Ez a bekezdés spoileres lesz, szóval ha még nem olvastad a könyvet, görgess kicsit lejjebb. A regény végében nagyot csalódtam. Konkrétan úgy éreztem, hogy Judy Nelson nekem adta a napot, hogy aztán szénné égessen vele. Miután megmutatta, hogy jött végül össze Oscar és Jude, igenis elvártam volna, hogy Noah is tizenhat legyen, hogy láthassam, hogy találkozik a tisztáson Briannel, mit mondanak egymásnak, miként békülnek ki. Mindezt elvette tőlem, ehelyett Jude narrálásában csak annyit kaptam, hogy kijönnek kézen fogva az erdőből és boldogság van. Pofoncsapásként ért. Úgy érzem megérdemeltem volna, hogy a happy endet ne csak Jude-dal éljem át, hanem Noahval is. Mert így igazságos. Emiatt mélyen csalódtam. A spoileres bekezdés véget ért.

Amiről még mindenképpen beszélni kell, az Noah és Jude kusza kapcsolata. Nagyon érdekesen ábrázolta az írónő, hogy mennyire szerették egymást, hogy mélyen, legbelül, a másik jelentett számukra mindent. Mégis, az állandó féltékenykedés, az, hogy nem beszélték meg a problémákat hanem a szőnyeg alá seperték, nagyon durva kicseszésekhez vezetett. Szó szerint évekre megnyomorították a másik életét. Szerettem nagyon átélni ezt a kusza testvéri kapcsolatot, és az, ahogyan egyik pillanatról a másikra utálhatóvá tette a szereplőit, hogy aztán azonnal megértsem a tettét és együtt érezzek vele, nos, maga volt a csoda.

Ahogy én elképzeltem: Noah és Brian
Ahogy én elképzeltem: Noah és Brian

Értékelés: 8/10

A könyv elején az írónő nekem adta a napot, hogy aztán a végén elvegye tőlem és pofon vágjon vele. Sajnálom, emiatt nem tudom maximális pontszámmal jutalmazni ezt az amúgy különleges, egyedi és minden hibá(cská)ja ellenére szerethető művet. Jude és Noah története immáron bennem él tovább.

Hogy tetszik a borító? Imádom! Egyszerű, elegáns, nincs túlcsicsázva, mégis, azonnal felkelti az ember érdeklődését. Ráadásul szeretem, hogy nem csak a napra, hanem a regény egyik központi elemére, a festésre is utal.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Légy felnőtt vagy fiatal, lány vagy pasi, csapj le a kötetre, és engedd, hogy a történet megbabonázzon.

BLOGTURNÉ – JANDY NELSON – NEKED ADOM A NAPOT

  •  A Libri Könyvkiadó jelentette meg a napokban Jandy Nelson: Neked adom a Napot című könyvét, mely hatalmas sikerű ifjúsági regény szerte a világon, idén megnyerte többek között a Printz díjat is. A könyv olyannyira várós a bloggerek körében, hogy a Blogturné Klub tagjai közül tíz blogger is részt vesz a regény bemutatásában. Érdemes velünk tartanotok, a kiadó felajánlásában megnyerhetitek a könyv három példányát, ehhez a játék helyes megfejtése és némi szerencse szükségeltetik.

    ill-give-you-the-sun-banner1 copy

  • Minden állomáson egy-egy művészeti alkotás képével találkozhattok, ezek mind szerepelnek a könyvben, illetve az alkotójuk. Nincs más dolgotok, a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a képen látható alkotások készítőjének a nevét. Tehát a festőkre illetve szobrászokra vagyunk kíváncsiak! Google képkereső segít!!!!
    Figyelem!   A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

    festmeny-btk

    a Rafflecopter giveaway

992 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok

4 Hozzászólások

  1. Tetszik az értékelésed, teljesen a saját gondolataimat tükrözi a könyvről. Nekem is sokkal-sokkal jobban tetszett Noah fejezetei, és pont úgy voltam vele mint te, hogy legszívesebben odalapoztam volna. 🙂 De ezen kívül is mindenben egyet tudok érteni veled.

    • Szuper, hogy te is így látod 🙂 Kicsit tartottam attól, hogy a végét Noah miatt kicsit túlreagálom, de ahogy utánanéztem, többen is hibaként említették. Tényleg nagy kár, hogy így alakult 🙁

  2. Nem ez az első könyv, amit az “ajánlásodra” olvastam el, és valószínűleg nem is az utolsó. Már csak azért is, mert ahogy a többit, úgy ezt is két nap alatt pörgettem át, annyira tetszett. Furcsa volt először számomra, hogy a fejezetek között akár 3 év különbség is van, de igazából hamar megszoktam, ahogy a fiatalosnak szánt nyelvezetet is. Magamon is meglepődve tapasztaltam, hogy minden fejezetnél az éppen mesélő személyt kedveltem meg inkább és a másikat kevésbé. Egyszer Noah, máskor Jude állt közelebb a szívemhez. És ahogy Jude is megjegyezte, valóban úgy tűnt, mintha lelket cseréltek volna. Túl sok titok volt, túl sok szál futott egybe. Már a könyv felénél elkezdtem parázni, hogy a két történetszál nem fog egybeérni a lapok végére, és így nem tudjuk majd meg, hogy Noah mit és miért cselekedett úgy, ahogy. Aztán valahogy mégis kimagyarázták az utolsó 50-100 oldalon, és nekem ettől kicsit összecsapott lett a vége. (Kicsit olyan Stephen King hangulatom lett tőle. Nála jártam már nem egyszer úgy, hogy addig-addig nyújtotta a történetet, míg a végül a lezárást összecsapta az utolsó tíz oldalon.)
    És hát a vége. Lehet, megköveztek érte, de… nekem ez túl boldog. Ekkora Happy End-et már rég olvastam, és valahogy hagyott maga után egy kis keserű szájízt.

    De mindennek ellenére is imádtam a könyvet. Gyönyörű képeken keresztül közvetítette az írónő Noah érzéseit, és nagyon szépen voltak megfogalmazva Jude kétségei is. Mindenképpen újraolvasós lesz. Köszönöm az ajánlást, Tibi! Ismételten bebizonyosodott, hogy érdemes rád hallgatnom. 😉

    • Ó, köszönöm a kommentet! 🙂 Nagyon szuper ezt hallani, hogy “miattam” olvastad el, pláne, hogy nem csalódtál benne.
      A végével én sem voltam sajnos elégedett, pláne Noah részénél,de még így is szuper volt a könyv 🙂
      Ami a Happy End részét illeti, hm, kicsit tényleg furának hat, másfelől, annyit szenvedett az a család, valahogy kijárt már nekik a jóból szerintem 🙂