Könyvkritika: Stephanie Perkins – Lola és a szomszéd srác

Könyvkritika: Stephanie Perkins – Lola és a szomszéd srác

2
Oszd meg!

lola.es.a.szomszed.sarcKicsit félve kezdtem bele a Lola és a szomszéd srác elolvasásába. Sőt, eredetileg máskorra terveztem, mert még nem olvastam el a széria első kötetét, az Anna és a francia csókot. Utóbbi is tervben van ám, csak olyan sok a jó könyv, és annyira kevés az idő. Köszönettel tartozom a BTK-lányoknak, amiért mégis elolvastam a Lolát, hiszen ők magyarázták el azt is, hogy bár egy sorozatnak tekinthető, mégis különálló történetekkel operál Stephenie Perkins. A Lolában pedig bár felbukkant Anna és St. Clair, de attól csak még kíváncsibb lettem a megismerkedésük történetére, tehát mielőbb kötelező olvasmány lesz az Anna és a francia csók. Bár, amennyire bejött a Lola és a szomszéd srác, ehhez kérdés sem fér. Azon túl, hogy aranyos történet volt, olyan dolgokkal is foglalkozott, amit én fontosnak tartok. Ráadásul Lola sem egy tipikus hősnő, egyáltalán nem egy ártatlan „nebánts-vörös-pöttyös-virág”, hanem attól kicsit szabadabb. És ez így jó 🙂

A sztori főhőse tehát Lola, a San Franciscóban élő tizenéves, aki együtt jár a tőle évekkel idősebb Maxszel, a zenésszel. Lola szülei – akik amúgy melegek – , ezt nem nézik túl jó szemmel. Amikor visszaköltözik a városba Cricket Bell, a szomszéd srác, akkor kezdenek komplikáltabbak lenni a dolgok. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy aranyos, szerelmi sztori, de szerencsére Perkins többet rejtett a felszín alá attól, hogy egy sima love storyként prezentáljam az egészet. Itt van például számomra a legpozitívabb húzás, Lola apukái. Annyira örültem, hogy egy „szivárvány családot” mutatott be az írónő. Oké, a „szivárvány család”, mint jelző elég idegölő, hiszen ugyanolyan családként működtek ők is, mint mások. Az apukák tipikus apukák voltak, jó fejek, talán túlságosan óvók, de ugyanakkor jó szülők. Lola anyjától pedig még kerekebbé vált az egész, mert a nő is annyira jól megalkotott karakter volt, amit öröm volt látni. Az is bejött, ahogyan Lola kiállt az LMBT-jogok mellett. Jólesik az ilyet olvasni, pláne az írónő köszönetnyilvánításában az ide vágó szövegrészletet. Köszönöm, Stephanie Perkins!

„Mindennél jobban dühít, ha azt hiszik az apukáimról, hogy nem eléggé apukák. Igaz, Andy sütésből él. És otthon maradt, hogy felneveljen engem. És illedelmesen tud beszélni érzelmi kérdésekről. Ugyanakkor azonban konnektort szerel, eldugult lefolyót tisztít ki, svábbogarat tapos el, és defektes kereket cserél. Nathan pedig a házi szigorfelelős, és az Amerikai Polgárjogi Egyesület kőkemény ügyvédje, de az is ő, aki régiségekkel rendezi be a házunkat, és könnyes szemmel nézi a tévésorozatok esküvői jeleneteit. Szóval, egyikük sem „a lány”. Mindketten meleg férfiak.
Mi nem érthető ezen?”Stephanie Perkins

Kíváncsi lettél? 15% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás
lola-es-a-szomszed-srac-max
Ahogy elképzeltem: Max

A könyv azonban lássuk be, a szerelem miatt működött annyira, no meg Lola karaktere sem volt hétköznapi. Ismét kaptunk egy szerelmi háromszöget, de megint kénytelen vagyok leírni ugyanazt. Most nem untam, mert már a kezdetektől fogva nem volt tétje az egésznek, így inkább Lola személyiségváltozására és a lelkében lefolyó dolgokra koncentráltam, ezen felül pedig egyre inkább átváltottam a Team Max táborba. Be kell lássam, Max volt a kedvenc karakterem a könyvben. Annyira jópofa volt az a srác, aki sokkal többet adott a kapcsolatba, mint amennyit Lola egyáltalán megérdemelt. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Szent Johanna gimi olvasása közben, amikor Arnold egy huszárvágással szemét lett, hogy így pártoljon mindenki Cortezhez. De itt pont az volt a szép, hogy Max bár mondott nem szép dolgokat, de mégis, annyira komplex és érthető volt a karakter, hogy minden tettének volt indítéka. És egyáltalán, az ő helyében szerintem sokan reagáltak volna hasonlóképpen. Úgy érzem Max volt az, aki jobban megérdemelte Lolát. Az Így jártam anyátokkal-t idézve: „Az igazi után jön a még igazibb”. És szerintem ez lehetett volna Max. Szóval, Team Max mindörökké – „Túlértékelik a tökéletességet. A tökéletesség unalmas.” Aki pedig ilyeneket mond, az korántsem olyan rossz, mint… (De elolvasnák a srácról egy spin-off sztorit 🙂).

Crickettel sem volt amúgy különösebb problémám, rengeteget adott hozzá az írónő ahhoz, hogy az ember megkedveljem. Mégis, őt éreztem a legsótlanabb karakternek. Míg mindenkinek több arca volt, addig Crickettnek csak egy. A jóképű, kedves, kicsit bizonytalan és nagyon magas szomszédsrác. Nem éreztem benne azt az összetettséget, mint Lolában vagy Maxben, akiknek a jó és a rossz oldala is felszínre került. Calliope is érdekesebb és bőven összetettebb karakter volt, mint az ikertestvére, holott nem sok teret kapott a könyvben. Crickett meg „csak” kedves és jófej és álompasi, de mindez a máz, hiányzott az, ami alatta van. Jobban örültem volna, ha egy kicsikét jobban aláásunk, gondolok itt például a kézenfekvő lehetőségre, az esetleges féltékenységre a húgát illetően. Ettől függetlenül megkedveltem „Krikettát”, még a hülye neve ellenére is. A sztori vége pedig tetszett, nagyon aranyos volt.

Értékelés: 8/10
Bár sok kritikai észrevételt olvashattok feljebb, ez nem jelenti azt, hogy ne jött volna be a könyv. Sőt, nagyon élveztem, miközben olvastam, mert teljesen ellazított, és tökéletesen elhelyezett abba a világba. A legtöbb karakter ütős volt, Anna és St. Clair meg nagyon felkeltette az érdeklődésem, így kénytelen leszek mihamarabb elolvasni az ő külön sztorijukat.

Kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek, aki szereti a Vörös Pöttyös könyveket, és/vagy a habkönnyű Young Adult olvasmányokat. No meg persze az Anna és a francia csók olvasóinak 🙂

Kíváncsi lettél? 15% kedvezménnyel online megrendelheted –   Papírkiadás

BLOGTURNÉ EXTRA -IDÉZETEK

A legjobb barátnőm szerint röhejes, hogy a szüleim ilyen szigorúak. Elvégre, nem kéne egy meleg férfipárnak együtt éreznie azzal a kísértéssel, amelyet az én izgató, enyhén veszedelmes fiúm jelent?

02-sor

Nem iszom, nem drogozom, még egy cigarettát sem szívtam el életemben. Nem töröm össze a kocsijukat (…) és nyárra rendes állást találtam. Jók az osztályzataim. (…) Nincs rajtam se tetkó, se testékszer, még a fülcimpámon is csak egyetlenegy lyuk. Még azt se röstellem, hogy nyilvánosan megöleljem a szüleimet. Kivéve, ha Nathan homlokpántot vesz föl a kocogáshoz. Mert az tényleg milyen már!

02-sor

„- Szerinted mennyi vagyok? – húztam tovább az időt.
– Szerintem helyes az arcod, és megtévesztően fiatalnak tűnik. Se így, se úgy nem szeretnélek megsérteni, úgyhogy magadnak kell elárulnod
.”

02-sor

Lindsey megpróbált Nancy kacér, boltkóros barátnője után Bessnek becézni, de nem nyerte el a tetszésemet, ugyanis Bess folyton sápítozik Nancy Drewnak, hogy hagyja abba, mert veszélyes, amit csinál. Mégis, miféle barátnő mond ilyet?

02-sor

Az osztályombéli fiúk arra is alig bírtak odafigyelni, hogy fölhúzzák a cipzárjukat. Azok a kivételek, akik mégis törődtek a megjelenésükkel bimbózó homoszexuálisnak bizonyultak. Amikor színre lépett egy tökéletesen barátságos, tökéletesen vonzó, tökéletesen öltözködő heteró srác, aki egészen véletlenül a szomszéd házban lakott. Naná, hogy beleszerettem. Naná, hogy rosszul végződött. És tessék, újra itt van.”

02-sor

A Maxből sugárzó hév azt tükrözi, ami érezhetően bennem ég. Szövegei hol gyöngéden kedvesek, hol vitriolosan kegyetlenek. Szerelemről, szakításról és menekülésről énekel, és bár nem először hallom tőle, az előadásmód más. Minden szót keserű igazság itat át.”

02-sor

„- Miért vagy meggyőződve róla, hogy így becsapnálak?
– Nem tudom. Talán azért, mert még soha nem láttalak kétszer ugyanolyannak. Semmi sem valódi benned.”

02-sor

„- Tudod – mesélem –, amikor kicsi voltam, a szüleim röstellték magukat az öltözködésem miatt.
– Tényleg? Ez meglep.
– Megijedtek, hogy az emberek azt hiszik majd, ők öltöztetnek így. Hogy a melegek züllesztenek el a műszempillával, meg a csillámsminkkel”.

02-sor

Pusztán azért, mert valaminek nincs gyakorlati haszna, még nem feltétlenül érdemtelen a megalkotása. Néha a szépség és a valóságba csempészett varázslat is elegendő.”

A BLOGTURNÉ TOVÁBBI RÉSZTVEVŐI
114 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. Én nagyon szerettem mindkét könyvet, és alig várom a harmadikat. Különösen tetszik, hogy Stephanie tényleg igyekszik érdekes női főszereplőket megalkotni, akikre nagy szükség van, főleg a YA könyvekben, mert nagyon unom már, hogy sokszor a lányok vagy törékeny kis virágok, akiken mindenki átgázol, vagy kemény harcos amazonok. Úgy értem, miért ne lehetne valaki egy kicsit mindkettő? Igenis szeretnék komplexebb lányokat látni. Olvasni. Mindegy.
    Hú, ez a komment kicsit eltért a témától, de igen, a lényeg az, hogy csak ajánlani tudom Lolát és Annát is mindenkinek. 🙂 (bár Lola története közelebb áll a szívemhez egy kicsit)