Olyan ritkán olvasok sci-fi regényeket, pedig alapvetően szeretem őket. Mindig érdekes az, ahogy egy sci-fi felépíti a világát. A fantasykkel ellentétben a technológiai fejlődés is megjelenik bennük, de végső soron rávilágít, hogy mindegy, hogy egy hatalmas űrhajón, vagy egy középkori settingben vagyunk, az ember ember marad, akit ugyanúgy tud irányítani a vallás, a félelem vagy épp a hatalmon lévők.

A történet hősnője Synali, aki a kötet első oldalain sikeresen megöli a saját apját, hogy bosszút álljon azért, mert az apja meg akarta ölni őt, az anyjával pedig sikeresen végzett is. Synali célja, hogy az apja házát is lerombolja, amikor pedig egy gazdag nemestől lehetőséget kap arra, hogy egy nemesi elit tornán versenyzőként vegyen részt, és minden győzelme után meghalhat egy családtagja, aki segített az anyja megölésében, Synali beleveti magát a bosszúhadjáratába.

Ebből a leírásból gondolom átjön, hogy Synali nem egy ártatlan virágszál. Már ahhoz is prostituáltnak kellett állnia, hogy a nyomornegyedből az apja közelébe juthasson, és lehetősége legyen megölnie őt. Nem is tudom olvastam-e valaha ennyire erős, makacs és kitartó főszereplőről. Talán Katnisshez tudnám hasonlítani, hasonló szinten mozognak érzelmileg is, de Synaliban a bosszúvágy mellett olyan erősen tombol a halálvágy, hogy idő kellett ahhoz, hogy igazán kötődni tudjon hozzá az ember. Nekem például sokat segített az, amikor megszerette a robot kutyát, mert ez mutatta meg igazán, hogy van még benne szeretet.

Az író próbálkozott a romantikával is, volt ugyanis a tornán egy elképesztően imádnivaló srác, Rex, aki sokat segített a lánynak, és akivel el is kezdett kialakulni egy romantikusabb szál, de Synali annyira ráállt a bosszúra, hogy nagyon sok idő kellett, mire el tudtam dönteni, hogy egyáltalán érdekli őt a srác. Rex viszont nagyon komplex karakter volt, imádtam bepillantani időnként a fejébe, nem semmi dilemmákat és nehézségeket rótt rá a családja. Durva volt látni a ragyogó mosoly mögött rejlő valóságot.

Az unokatestvérével való kapcsolatát jobban szerettem, leginkább a köztük lévő feszültség miatt: hogy barátkozz azzal a fattyú rokonoddal össze, aki közben megbecsteleníti a tornádat, és aki miatt folyamatosan halnak meg a rokonaid, akik mellett felnőttél? De ugyanolyan izgi volt Synali kapcsolata is a mentorával a felbukkanó titkok és rejtélyek miatt. Igazából az emberi kapcsolatok tették igazán naggyá a sztorit.

Értékelés: 7/10

Nagyon elgondolkodtató volt a regény, de egyben rettentően sok is. Ez a lovagi torna nekem a végére sem állt össze igazán, annyira értelmetlennek éreztem, hogy hatalmas robotokban küzdenek egymás ellen az űrben, és még idiótábbá vált a dolog, amikor kiderültek az ezzel kapcsolatos rejtélyek is. A világépítés is döcögött időnként, de közben Synalit lassan megszerette az ember, a cselekmény vitt előre, ahogy a karakterek közti dinamikák is. Az író is kellő sodró lendülettel ír ahhoz, hogy ne akarjam kihagyni a folytatást. Remélem megjelenik.

Kinek ajánlom elolvasásra? Az éhezők viadala rajongóknak feltétlenül.

Hogy tetszik a borító? Kétségkívül látványos és ötletes, a színei nagyon szépek, és a minta is jó rajta. De nem szerelem első látásra – és nyolcadikra sem.