Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Ezért nem írta (még?) meg Jennifer L. Armentrout az Originek utolsó részét

Amerikában 2021-ben, itthon pedig 2022-ben jelent meg az Originek sorozat harmadik kötete, és sok-sok olvasó lélegzetvisszafojtva várja, hogy mi lesz Luc és Evie történetének a vége. Armentrout azonban még mindig nem tudta megírni, és egyelőre nem is tudjuk, hogy mikorra várhatjuk.

Egy korábbi közleményben az író leszövegezte, hogy az Originek 4. csúszásának nincs köze a többi könyvéhez. Már 13 fejezetet megírt, de aztán sajnos elakadt. A történetben ugyanis világjárvány szerepel, amiből ugye mindenkinek kijuott a része.

„Elveszítettem egy családtagomat a COVID alatt, így minden alkalommal, amikor leülök ezt írni, a lelki állapotom nem a legjobb. Túl régóta írok ahhoz, hogy megpróbáljak bármit is erőltetni, függetlenül attól, hogy egy könyv vagy sorozat mennyire népszerű.”

Hozzátette azt is, hogy attól is fél, hogy hosszú távú írói blokkot kap, ahogy egyszer az már megtörtént vele korábban, és akkor is két évébe telt, mire kijött belőle. Azt pedig ugye nem tudja megtenni, hogy megváltoztatja az első három rész történetét, és kihagyja a világjárványt a sztoriból.

Ez egy nagyon nehéz helyzet, mindenkinek és minden szemepontból. Íróként teljesen megértem Armentroutot, van az, hogy egy könyv megírása olyan nehézségekbe ütközik lelkileg, amit egyszerűen nem lehet kivitelezni. Különben is, ilyenkor az esetek többségében az erőltetés a minőség romlásához vezet. Másrészt olvasóként viszont elég rossz az, hogy évek óta várakozunk, és pont az utolsó rész, a nagy lezárás nem készült még el.

Szóval, itt csak egy dolgot tehetünk: várunk. Az idő segíthet, hogy a gyász már kevésbé marjon belénk, és én nagyon bízom abban, hogy Armentrout is eljut abba az állapotba, amikor már be tudja anélkül fejezni a könyvet, hogy őt az lelkileg tönkretenné.

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading