Hatalmas örömömre magyarul is megjelenik az Aristotle és Dante a világmindenség nyomában folytatása. Imádtam az első részt, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történik a srácokkal a továbbiakban.

Hoztam is nektek 6 idézetet a kötetből, ami talán a ti kedvetek is még jobban meghozza majd az olvasáshoz 🙂

1.

„Miközben visszafelé vezettem Dantéékhoz, feltette a lábát a furgon műszerfalára.
Megcsóváltam a fejem.
– Ezt nem fogod elhinni.
– Mi olyan vicces?
– A moziban hagytad a cipődet.
– A francba!
– Visszaforduljak?
– Kit érdekel?
– Anyukádat talán fogja.
– Sosem fogja megtudni.
– Akarsz fogadni?”

2.

„– Az ember hozzá tud szokni a némasághoz. A csendhez. Tudod, nehéz megtörni a csendet, ha úgy érzed, az a részeddé vált. A csend egyfajta életmóddá válhat. Ari…
Lepillantott a padlóra, majd vissza rám. Tudtam, hogy könnyek csorognak az arcomon. Meg sem próbáltam visszafojtani őket.
– Nem arról van szó, hogy nem szerettelek. Csak, nos, tudod.
– Tudom, apu.
Megértettem, mit akar mondani. Remegve nekidőltem. Csak remegtem és remegtem. Úgy sírtam apu vállán, mint egy kisfiú. Átkarolt, és szorosan tartott. Tudtam, hogy valami történik közöttünk, valami fontos. Azonban nem voltak rá szavak. Bár a szavak fontosak, nem azok jelentenek mindent. Nagyon sok minden zajlik a szavak világán túl is.”

3.

„– Akkor most már beszélhetek?
– Csak ha közben segítesz rendet rakni a szobámban. És utána megcsókolsz.
– Á, értem. Szóval a tetteimnek megvan a következménye. – Körülnéztem a szobában. Valóban úgy festett, mintha nemrég végigsöpört volna rajta egy vihar. – Hogy tudsz így élni?
– Nem mindenki él úgy, mint egy szerzetes, Ari.
– Mi köze ennek a trehányságodhoz?
– Szeretem a kupit.
– Én nem. Úgy fest a szobád, mint a fejem belülről.”

4.

„– Pedig amerikaiak vagyunk. Mármint te cseppet sem tűnsz mexikóinak.
– Te viszont igen. De ettől még te sem leszel mexikóibb. Elég árulkodó vezetéknevünk van, ami azt jelenti, hogy egyesek sosem fognak minket igazi amerikainak tartani.
– Mégis ki akar az lenni?
– Veled vagyok, szivi – felelte egy félmosollyal.
– Próbálsz barátkozni ezzel a „szivi” dologgal?
– Igyekeztem belecsempészni a beszélgetésbe, hogy, tudod, ne vedd észre.
– Észrevettem.”

5.

„– Nekem ez nehezebb, Dante. Ezt meg kell értened. Nekem mindig nehezebb lesz.
– Nem minden olyan bonyolult, Ari.
– De nem is minden olyan egyszerű, ahogy gondolod.
Erre mondani akart valamit, így inkább megcsókoltam. Azt hiszem, azért, hogy elhallgattassam. De azért is, mert jólesett megcsókolni.
Dante mosolygott.
– Végre rájöttél, hogyan nyerhetsz meg egy vitát velem szemben.”

6.

„– Kíváncsi vagy a listámra?
– A listádra?
– Igen, a nevekkel, amiket a kisöcsémnek választottam. – A székében ültem, ő az ágyon feküdt, onnan fürkészte az arcomat. – Most kinevetsz.
– Nem, dehogy. Talán hallod, ahogy nevetek?
– De belül nevetsz. Tudom.
– Ja, belül nevetek. Hajthatatlan vagy.
– Ezt a szót tőlem tanultad.
– Aha.
– Most pedig felhasználod ellenem.
– Úgy tűnik.”