A játszma címmel jön Vi Keeland új könyve magyarul
Az Álomgyár kiadó gondozásában egy újabb Vi Keeland regény érkezik magyarul, méghozzá A játszma, 2024. március 07-én. Egy biztos, a rajongóknak alaposan a pénztárcájukba kell nyúlniuk, ugyanis a 352 oldalas puha borítós kötet 6.499 forintba kerül majd a boltokban…
Alább megnézhető a magyar borító és a fülszöveg, a kötet ide kattintva előrendelhető.

Átlagos keddnek indult, de örökre megpecsételődött a jövőm.
Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy szívemnek kedves projekten – az általam ismert férfiak adataiból kikalkuláltam egy képletet, amelynek segítségével a húszas éveim végéig megtalálom a tökéletes partneremet.
Aztán egyszer csak egy férfi kopogtatott be hozzám, átadott pár papírlapot, és az egész világ a feje tetejére állt.
Kiderült, hogy a számomra eddig ismeretlen apám rám hagyott valamit a végakaratában. Az a „valami” egy profi focicsapat tulajdonjoga volt.
Most pedig egy olyan sporttal ismerkedem, amiről korábban még felületes tudásom sem volt – a csapat hátvédjének segítségével, aki épp egy sérülés miatt nem játszhat.
Christian Knox eszméletlenül jóképű és magabiztos, bármelyik nőt megkaphatja. Viszont úgy fest, hogy csupán egyetlen nőt akar, és az én vagyok. A képletem szerint azonban ez a férfi egyáltalán nem illik hozzám. Valamint én vagyok a főnöke. Szóval semmiképpen nem kezdhetek ki vele. Helytelen lenne, nem igaz?
Valószínűleg igen. De mindenki ismeri a mondást… a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
